Rendszerüzenet

Immár 19. alkalommal - Doni Hősök Emlékmenete

Kezdés: 2019.01.23. 18:00
Befejezés: 2019.01.24. 23:00
Debreceni Református Kollégium
Magyarország, 4026 Debrecen Kálvin tér 16.

2019. január 24-én útnak indul – immár 19. alkalommal - minden idők legnagyobb létszámú Doni Hősök Emlékmenete a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium szervezésében, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár és az érintett hajdúvárosok logisztikai támogatásával.

Katonai hagyományőrzők, hivatásos, szerződéses, tartalékos és nyugállományú katonák, a Kratochvil Honvéd Középiskola növendékei, honvéd altisztjelöltek, a honvéd kadétprogram diákjai, DHSE rendvédelmi szakosztályának és a TEK képviselői alkotják a menetszázadot. Az emlékment célja az 1943 januárjában a Don-kanyarban megsemmisült Magyar Királyi 2. hadsereg hősi halált halt, megsebesült, fogságba esett és harcokat túlélt tagjai előtti tisztelgés, illetve a Magyar Honvédség civil kapcsolatainak szélesítése, a hon- és rendvédelem további népszerűsítése.

A résztvevők az emlékmenet három napja alatt a Debrecen – Hajdúhadház – Hajdúböszörmény – Hajdúdorog - Hajdúnánás – Debrecen útvonalat járják be, a nevezett helyeken részt vesznek a városi megemlékezéseken.

Január 23-án, este 19 órai kezdettel a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában ünnepélyes keretek között nyitják meg az ez évi Emlékmenetet. A résztvevők a történelmi emlékhelyen való megjelenéssel tisztelegnek a Kossuth-emlékév előtt. A város templomaiban ezen a héten zajlik az Ökumenikus Imahét, a menetszázad tagjaira Sajtos Szilárd őrnagy, református-, és Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkészek kérnek áldást. Az ünnepség után fáklyás felvonulással vonulnak be a Kratochvil Honvéd Középiskolába, majd másnap reggel megindulnak az első kijelölt állomás felé.

Helyszín

Debreceni Református Kollégium
Magyarország, 4026 Debrecen Kálvin tér 16.
Telefonszám:
Fax:-
E-mail:
Weboldal
Szervező

Tiszántúli Református Egyházközség
Telefonszám:
Fax:-
E-mail:
Weboldal
Nincsenek megjeleníthető események.