Rendszerüzenet
2013. július 08.

Hatályos az új lelkésztörvény

 

Július 1-től hatályos a tíz éve formálódó, régen várt és hiánypótló, a lelkészek szolgálatát és jogállását egy egységes jogszabályban rendező törvény.

Április 24-én, hét éves előkészítő munka után a Magyarországi Református Egyház Zsinata elfogadta a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló 2013. évi I. törvényt.

Az új jogszabály szerkezetében a lelkészi életpálya szakaszait követi egészen a hallgatói jogviszony létrejöttétől, valamint a lelkészi életpályához kapcsolódó fogalmakat tisztázza, összhangot teremtve a többi református törvénnyel. Újítása továbbá, hogy komplex módon szabályozza a lelkészek jogait is a kötelezettségeik mellett.

„A július 1-jén életbe lépett lelkésztörvény egy komplex, de sok elemében új és egységesebb rendszer kialakítását szolgálja. Fontos újítása, hogy pontosan meghatározza az igazgatási jellegű aktusok joghatásait a nem igazgatási jellegű aktusoktól. Ennek eredményeképpen például a bekebelezés teljesen új tartalmat nyer, de megváltozik például a segédlelkészi státusz is" – tudtuk meg a Zsinati Hivatal jogi osztályának munkatársaitól.

Forrás: www.reformatus.hu