Lemondva – Felemelkedni
Egyik kedves barátom mondta egyszer: „Olyan vagyok, mint Pál. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is.” Aztán nevetve hozzátette: „Bővölködni kicsit jobban szeretek.”
Gyanítom, nem ő az egyetlen, aki így van ezzel. Hisz ki ne szeretne inkább jól élni, megvenni, elvenni, jóllakni… egy szóval élvezni az élet örömeit. Valószínűleg mindannyian szeretjük ezt a fajta „könnyű életet”.
Azonban az élet a legritkább esetben ilyen könnyű. Nem csak hogy meg kell dolgoznunk mindenért, de ma leginkább azt érezzük a bőrünkön, hogy hiába dolgozunk bármennyit is, sok-sok dologról kell lemondanunk. És ez a fajta kényszerű lemondás ritkán jár együtt a lélek felemelkedésével.
Van azonban más módja ennek a felemelkedésnek, szárnyalásnak: mégpedig az, ha önként mondunk le valamiről. Elég, ha csak a böjtre gondolunk, mennyi áldás született már egy-egy komolyan vett böjtöléssel telt időszakból. De gondolhatunk másra is: egyik a karrierjéről mondott le, hogy anyaként szárnyaljon. Másik egy állásról, és vállalt helyette valami olyat, amivel talán kevesebbet keres, de sokkal inkább érezte áldásosnak. A harmadik a ruhatára feléről mondott le, hogy valaki mást, akinek nála is kevesebbje van, boldoggá tegyen vele. Ismét más lemondott a hétvégi pihenéséről, hogy másokat azzal tehermentesítsen, hogy vigyáz a gyerekeikre.
A lemondásnak számos arca lehet. Kívülről nézve talán őrültségnek tűnik, ha valaki ilyesmit tesz. Talán az is. Őrültség. De az a jó fajta, az a szent őrület, amire illetve akikre a mennyei Atya mosolyogva tekint és akiknek Ő védő-áldó kezét nyújtja.
Éreztük-e már?
Révész Judit