Átértékelésre ösztönző feltámadáshit

Feltöltő emlékeztetés

Közös húsvét-vasárnapi feladatunk az evangéliumra hangolás, és az evangéliumi lényeg továbbadásában a szent folyamatosság megteremtése. Napjaink evangéliumot átvevő és átadó tagjainak óriási a felelőssége. Egy magára hagyott, értékre nem nevelt, a jó példák segítségével erkölcsileg nem szocializálódott nemzedék, amelyikben vajúdik még a vágy, hogy vegyen-e át bármit is a Biblia tanításából, a hitkérdésekből, az egyházi-felekezeti elköteleződésből, az hogy lesz örököse és átvevője, őrzője mindezeknek? Egy Istent kerülő, csalódott, rászedett, érdektelen és közönyös nemzedék mit adhat át? Vagy akiben csak üresség tátong, s minden alapvető fogalmat egy hiányjel helyettesít, mit tud majd átadni utódainak?

Egy Isten-, közösség- és szeretethiányban szűkölködő, Lélek nélküli keresztyénség hogyan tud ébresztgetni a fenti bajok terén? Evangélium nélkül sehogy! De evangéliummal áthatva igenis tud változtatni! Ezért eszünkbe kell jusson az evangélium teljessége, hogy változtasson meg bennünket a húsvét örömhírrel feltöltő emlékeztetése.

A feltámadáshit új életre támaszt fel

Az alapot jelentő evangélium összefoglaló üzenete az, hogy feltámadáshit nélkül nincs keresztyénség. Mi a lényeg? Az, hogy Jézus Krisztus meghalt, eltemettetett a mi bűneinkért, feltámadt a harmadik napon, és több tanú által is megvallottan megjelent. Nem csupán meghalt, tőlünk függetlenül. Nem csupán gyalázatos emberi közreműködéssel elszenvedte a kereszthalált. Nem csak úgy tűnt, mintha meghalt volna, hanem az eltemettetésig vállalta az emberi sorsot.

„A legmélyebbre
az a sír nyúlik,
amely a halált temette el

így sokkal nagyobb
az élet előnye”             

(Kurt Marti: Az üres sír)

Vagyis Isten nem dacból keltette életre a Fiát, hogy visszavágjon, hanem az élet előnyének megnövelése miatt. Akkor támad fel a feltámadáshit bennünk igazán, amikor az ember felfedezi a saját életében, hogy mit meg nem tett Isten a mi életünk előnyszerzése, helyzetbe hozása, előnyössé tétele érdekében. A mi bűneinkért történtek ezek az Írások szerint. Vagyis mi ebben a folyamatban nem statiszták voltunk és nem szemlélők, hanem célszemélyek: mindenek ellenére – értünk vállalta, miattunk tette. Az az örömhír, hogy nekünk gyarlóságaink ellenére is lehet közünk ehhez a megváltástörténethez. Emiatt a nagyheti és húsvéti eseménysor nem csak vádol bennünket, hanem a feltámasztás-esemény miatt kedvezményezettekké tesz.

A megváltoztató hatású változássor meghökkentő isteni stációi, vagy ha tetszik, embertelen stációi ott kezdenek emberivé válni, amikor a Biblia elkezdi sorolni a Krisztus megjelenésének szemtanúit. Emberarcok tűnnek fel, akikben a Krisztusjelenés feltámasztotta a feltámadáshitet. A feltámadáshittel új élet és új korszak köszöntött be az első húsvéti tanúk életébe, mert a dicsőséges, feltámadt Krisztus megjelent nekik és átrendeződött az életük.

A feltámadáshit életet gyógyító erővé válik. A feltámadás az élet rehabilitálása, hogy a véges emberi élet a feltámadás által örök életet nyerhessen. Ez a feltámadáshit az, amiről Pál apostol is érdemesnek tartja beszélni, és fantasztikus méretű és hatású munkába vág bele. Ez a feltámadáshit az, ami miatt kitörölhetetlen jelenete életének a Krisztussal való damaszkuszi találkozása. „Minden valóságos keresztyénség az Úr Krisztussal való személyes találkozáson alapszik, és minden keresztyén hitélet mélységét, hatékonyságát és színezetét is az szabja meg, hogy milyen volt ez a találkozás.” (Benkő István)

Átértékelődött élet

Ahol Jézus, mint Élő Úr mutatkozik meg, ott átértékelődik az ember élete. Az egykori szemtanúk életében megváltoztató változássorrá vált a húsvéti evangélium. Átértékelődött minden, azaz az értékek hierarchiájában hangsúlyváltás következett be. Kell-e látványosabb illusztráció erre változásra, mint ami például Pálban lejátszódott? Üldözőből tért meg misszionáriussá, kegyetlenből vált megkegyelmezett kegyelemhirdetővé, utolsóként elhívott apostolból lett legtöbbet végző.

Miért lehet kiterjeszteni ezt a változást és miért fejtheti ki hatását ma is? Azért, mert Jézus Krisztus halála és feltámadása kapcsán Isten is átértékelte a maga emberhez fűződő viszonyát. Átértékelődött Isten szemében is a hagyomány és új szövetséget kötött velünk Fiában. Nem visszavette, hanem átadta Egyszülöttjét az Írások szerint. Az együttszenvedésből győzelmet hozott ki, a reménytelenségből reménységet formált. Folyamatos emlékeztetést végez és mellénk rendelte a Paraklétoszt, a Szószólót, aki eszünkbe juttatja az evangéliumot és gondoskodik az igehirdetésről.

Ez az Isten részéről megtörtént átértékelődés sürget bennünket is. Életünk, tradicionális hitünk, statikus állapotaink, megfáradt igehirdetési és igehallgatói mentalitásunk revíziója elkerülhetetlen. A húsvéti evangéliummal való feltöltekezés feltámasztja a hagyomány, az evangélium, az igehirdetés, a Krisztusesemény és a találkozás átértékelődését.

A hagyomány nem ósdi kolonc lesz, hanem dinamizáló, újraéledő és konvertálható hozomány. Az evangélium objektív eseményből engem érintő és rajtam beteljesedő történés lesz. Az igehirdetés feledhető információból megelevenítő szóvá lesz. A Krisztus-esemény nem tragikus Jézus-történet, hanem emberiségtörténeti és üdvtörténeti csúcspont. A találkozás nem misztikus fantáziálás, hanem bizalmas kapcsolat az életem Gazdájával.

            E miatt az átértékelődés miatt érdemes nem csak emlékezni-emlékeztetni húsvét üzenetére, hanem meg is élni annak életet átalakító hatását!

Fekete Károly