Húsvétra hangolódás
Közhelyesen hangzó cím. Szándékosan az.
Azt jelzi, hogy a böjti időszak, illetve maga a böjt – még a magukat keresztyénnek való emberek számára is – olykor ilyen közhelyessé, elcsépeltté, semmitmondóvá váló fogalom. Elméletben persze mindannyian tudjuk, mire készülünk – hangolódunk – de a lényeg néha eltűnik a szemünk elől.
Ezzel együtt nem lehetetlen, hogy (újra) tartalommal teljen meg számunkra ez az időszak. Hogy valóban HANGolódjunk.
Hogyan?
Próbáljunk most képzeletben egy hatalmas szimfónikus zenekar koncert előtti készülődésére gondolni. Szinte látjuk magunk előtt a hangszerereiket kezükben tartó muzsikusokat és fülünkbe cseng az a moraj, ami ilyenkor hallható. Valóságos káoszként hat a hangok sokfélesége – dallam nélkül. Hangolnak – hangolódnak. Hogy a káoszból egyszer csak varázsütésre – akarom mondani a karmester intésére- néhány pillanatnyi feszült csend után felcsendüljön a hangok gyönyörűséges harmóniája.
Sokan sokféleképp hangolódunk mi is a feltámadás ünnepére. Van, aki valóban böjtöl. Ki étellel, ki valamely szokásával hagy fel egy időre. Van, aki egyikkel sem, helyette „csak” lélekben készülődik. Figyelve az egyetlen lényeges HANG-ra. Nincs egységes szokás, rend ebben a tekintetben közöttünk.
Káosz?
Talán így hat(hat)… De a lényeg az, hogy mire elérkezünk Húsvét reggeléhez, mind egy szívvel álljunk majd oda az úrasztalához, vegyük a kenyeret és a bort, vegyük bűneink bocsánatát és fogadjuk az áldást. És mind együtt , testvérekként - ugyanannak az egy Úrnak a gyermekeiként – mondhassuk:
Feltámadt Krisztus!
Révész Judit