Hervadó vagy - húsvétra - nyíló virágvasárnap?

Rövidlátó rajongás. Ez az Olajfák hegyének lejtőjén leereszkedő zarándokcsoport egészen furcsán viselkedik. Egy szamaras ember személyében királyt avat és éltet önfeledt rajongással: „Áldott a király, aki az ÚR nevében jön!” Végre itt van az, akire évszázadokon át nemzedékek sora várt, a próféciák célba jutottak! Ezt nem lehet másképp fogadni, csak kitörő lelkesedéssel, pálmaágakkal, földre terített ruhákkal, énekkel és tánccal. Ez méltó a Messiáshoz és az Őt tisztelők gyülekezetéhez, nem pedig a szenvtelen racionalitás vagy a gyásztidéző komorság. - Csakhogy ez a formájában irigylésre méltó „tanítványi” ünneplés, tartalmát tekintve rövidlátó és rövidlejáratú, mert félreértésen alapul. Jézus ugyanis nem a fennálló rendszert megdönteni kívánó szabadságharcos, akinek az örvendezők gondolják, hanem az Isten Országának szeretetben és megbocsátásban teljhatalmú „minisztere”, a nagy Zarándok-Messiás, aki azért jött e moslékosvályúvá lett Földre, hogy az Istentől elszakadt fiatalabb és idősebb tékozlókat visszavezesse az Atyai házba. Most a hosszú zarándokút célegyenesébe érkezik Jézus. A pálya hátralevő részén a virágvasárnap még vele együtt haladó sokaság szalmaláng-ünneplése is lelepleződik, hiszen mint tudjuk, az ováció - a vallási és politikai vezetők manipulációja révén - néhány nap elteltével Jézusellenes tüntetéssé változik: „Feszítsd meg!”

Szemellenzős humanitás. Az örömteljes sokaságból néhány aggódó arcot is közel hoz Lukács. Ők a farizeusok Jézussal (rejtetten) szimpatizáló, kicsiny csoportjának tagjai, mai fogalmakkal élve: az ellentéteket békés úton rendezni kívánó, vallásos mezben mutatkozó reálpolitikusok. Jézushoz intézett intelmükben kifejeződik az, hogy pontosan tudják, mi várja őt a városban, és szeretnék elkerülni a felfordulást. Egyfajta békéltető, közvetítő tevékenységet folytatnak a humánum nevében, a nép jövőjére gondolva. Örökösen aggódó mérlegelésük közben azonban elfelejtkeznek arról, hogy a mesterként megszólított Jézus a Krisztus, aki társadalmi rendszerek fölött és azoktól függetlenül is Úr. Őt nem lehet arra kényszeríteni, hogy várjon, amíg a körülmények szerintünk kedvezően alakulnak, mert Ő nem a mérlegelések, kompromisszumok és érdekegyeztetések bajnoka, hanem az általunk, bennünk és körülöttünk összekuszált rend radikális helyreállítója, aki minket is radikális döntésre és választásra késztet.

Ki sír a végén? Fülünkben hirtelen elhalkulnak az ünneplés zajai. Egy rövid időre csak Jézus alakja válik láthatóvá és egyre erősödő sírása hallhatóvá. (Nők és férfiak(!) Jézustól tanulhatnak meg szívből sírni). Micsoda kontraszt az események menetében! Ünneplő tömeg - keservesen síró ünnepelt. Nem a Lukács tollával ékeskedő, hatásvadász szentimentalizmus bravúroskodik itt. Nem. Ez a jelenet az ember szabadságát tiszteletben tartó, „tehetetlen” isteni szeretet megrázó dokumentuma. A legmélyebb gyász, részvét és szolidaritás könnyei hullnak, századok jeremiádjait koncentrálva magukban, és szól a szent város keserű sorsát előrevetítő jézusi prófécia. E napon a város újabb szenvedéstörténete is kezdetét veszi.

Haszonleső vallásvédelem. Jézus megérkezik Jeruzsálembe, földi zarándokútjának utolsó állomására. Ezzel a városon kívül megkezdett, templom nélküli istentisztelet bevonul a városba és kitérők nélkül közeledik annak szíve, a templom felé. Jézus tudja, hogy az imádság hajlékát meg kell tisztítania a papi jóváhagyással működő szennyes kiskereskedelemtől. Látja, hogy a „vak” felelősök a szolgálatra kapott hatalommal és tudással súlyosan visszaélve, kényük-kedvük szerint vezetik vakvágányra a rájuk bízottakat, a minél nagyobb anyagi haszon reményében. Tudja, látja és cselekszik: az eredeti Jahve-hit demonstrálásával mond megsemmisítő ítéletet e „népszerű vallásosság” fölött.

Lássunk ünnepet! Négy csoport találkozik Jézussal ebben a történetben: a rajongók szemében ő az ünnepelt; a reálpolitikusok, továbbá a fő-fő valláskreátorok - más-más okból - ünneprontónak minősítik; a negyedik csoportot pedig mi alkothatjuk, akik kétezer évvel későbbről térünk vissza az első virágvasárnap forgatagába. Nekünk legyen Ő az Ünnep! Az „ünnepelt”, „ünneprontó” Ünnep! Jeruzsálembe az Ünnep vonul be! Ünnep van virágvasárnaptól nagypéntekig, mert Jézus ott van! Ünnep van a kereszten, mert az Isten Fia ott van! S az Ünnepek Ünnepe a nyitott sírnál van, ahol Jézus nincs jelen, mert feltámadt, hogy pünkösd után Lelke erejével mindannyiunk életét örökre Ünneplőbe öltöztesse!

Sági Endre