Mit keres két mókus István király koronázási palástjának a gallérján?

István király koronázási palástja eredetileg miseruhának készült, s kezdetben nem volt gallérja sem. A király és Gizella királyné készíttette, és 1031-ben a székesfehérvári Szűz Mária-templomnak ajándékozták. Isten iránti hálából és köszönetképpen. A koronázás 30. és házasságkötésüknek 35 éves évfordulóján. A sokféle értelemben egyedülálló ruhadarab igazi nemzeti ereklye lett. Szent lelkülettel, szent céllal készült, gondos kezek nagyon megbecsülték, vigyáztak rá, a sérülékeny textilt, a hímzéseket óvták, őrizték, olykor gyógyították, javították, fennmaradásáért mindent megtettek. Királyainkat ebben koronázták, utoljára IV. Károlyt 1916. december 30-án. Több, mint ezer éven keresztül fennmaradt, megérdemli a tiszteletet.
A palást valóban gyönyörű, a hímzések szent szimbólumokat ábrázolnak. Középen természetesen Jézus Krisztus alakja áll, úgy is, mint áldozati bárány, mint az ellenséget legyőző Krisztus, és mint a trónon uralkodó Krisztus. Jelen vannak az angyalok, Mária, a próféták és apostolok, s alul a szent király és királyné. Minden Isten világának a fenségességét és dicsőségét hirdeti. Ez a különleges miseruha nem véletlenül válhatott a királlyá avatás elengedhetetlen részévé.
S hogy hogyan vált a miseruha igazi koronázási palásttá? Hogyan alakult a története? Erről Tóth Endre tollából egy különlegesen szép kiállítású könyv keletkezett (Tóth Endre: A koronázási palást. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2023), amit szeretettel ajánlok mindenkinek.
A palásttá válás történetének egyik legkülönlegesebb mozzanata, amikor az 1200-as évek körül apácák gallért varrtak a szentséget megmutató palásthoz. Tudták, hogy mit tesznek, hogy mire kell figyelniük. Óvniuk kell a palást méltóságát, kifejezve annak különlegességét. Ennek megfelelően a szentség megmutatása a galléron is fontos szempont volt. Hét részletből álló árkádsor mindegyikébe egy-egy fát hímeztek, mellette madarakkal, pávákkal, griffpárokkal. Valamilyen módon minden ábrázolás kapcsolatba hozható a szentség világával. Kivéve egy elemet.
Az egyik árkádban két mókus alakja jelenik meg. A mókus nem számít szent állatnak, nagyon is hétköznapi, szinte jellegtelen és jelentéktelen. Hogyan kerülhetett a gallérra? A könyvről készült rádiós beszélgetésben a művészettörténész nem tudott a kérdésre racionális magyarázatot adni, de szabadjára engedte a fantáziáját. Megemlítette, hogy az egyik apáca talán a jobb látás érdekében nyitott ablak mellett végezte az aprólékos munkát, s kinézve talán megragadta a figyelmét két is ugrándozó mókus. Két kis hétköznapi állat, aki nem üzennek „túl nagyokat”, csak egyszerű keretek között élik az életüket. Bájosak, ugrándoznak, élelmet kutatnak – és ennyi elég. Az apáca mindenesetre észrevette őket, talán egy kicsit elmélázott rajtuk, és egy önkéntelen szándéktól vezetve ráhímezte őket a szentséget üzenő palást gallérjára.
Akárhogyan is történt, szabad benne üzenetet keresni. Mintha el lenne rejtve benne egy húsvéti üzenet. Mi önmagunkban, telve mindenfélével, s nem mindig a szentség utáni vágyakozással hogyan kerülhetünk mégis közel a mindenség Szentjéhez? A keresztre feszített Jézus mellett az ugyancsak keresztre feszített lator vajon mit sejthetett meg, amikor a Szent szenvedett mellette. Keresztre kellett jutnia, hogy hallhassa az ígéretet, hogy „bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). Talán még azt is mondhatnánk, úgy került oda, mint a mókus a koronázási palástra. Nincs benne semmi szent, da ha ott van a Szent mellett, akkor az ő élete is új üzenetet kap.
Ezért olyan szép a nagypéntek és húsvét fényében Jézusnak az a hívása, hogy „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Amikor ez a hívás elhangzik, Jézus még úton van, tanít, bíztat, gyógyít és int, de a beteljesedés nagypénteken és húsvétkor történik meg. Amikor Istenként Isten előtti áldozattá lesz, és amikor a feltámadásban dicsőséges úrrá válik. Mindnyájunkért!
Ne szégyelljük eddigi távolságunkat, félelmeinket és aggódásainkat, de örömeinket és vágyainkat sem, a Szenthez tartozhatunk, aki hív és vár, hogy mi is ott lehessünk békéjének, szeretetének a világában, mert szándéka szerint oda tartozunk.
Ezért olyan szép, hogy a két kis hétköznapi mókus felvarratott a koronázási palást gallérjára. Emlékeztessen minket saját hétköznapiságunk reménységére, akikért Jézus Krisztus meghalt nagypénteken és feltámadt húsvétkor. Legyen áldott az ünnepünk!