„Okos szóval és türelemmel többre jut az ember”

Milyen érzés most, amikor visszatekint a karrierjére, hogy a pedagógusi hivatást ezen a szinten is elismerik?

Számomra ez az elismerés a pedagógusi pálya csúcsa. Nem gondoltam volna, hogy megkaphatom ezt a díjat. Mikor elmondták, hogy mind a tizenegy kuratóriumi tag rám szavazott, nagyon meghatódtam. Az volt a legszebb, mikor a virágcsokrot az egyik tanítványom adta át, aki még általános iskolában tanítottam, s most egy Prima Primissima díjas fizikus, egyetemi adjunktus. Ez nagyon jó érzés, hiszen nem tudhatjuk, hogy melyik gyermeket terelhetjük eredményesen a természettudományos pálya felé. Minden gyermek lelkében ott él a természet szeretete és csak kevés kell, hogy lángra lobbanjon.

Miért a tanári hivatást választotta?

Többgyerekes családba születtem, és a nagyobb összejöveteleken mindig rám bízták a gyerekeket, mert könnyen szót értettem velük. Közel állt hozzám a természet, ezért először agrármérnöki végzettséget szereztem, de úgy gondoltam, hogy megpróbálom a tanítást, és ez irányba is képeztem magam. A kezdetektől örömömet leltem a tudás átadásában. 1976-ban költöztünk Mezőtúrra, az akkori 2-es számú – későbbi református – általános iskolában kezdtem tanítani. Dolgoztam közben a városházán is, mint a Művelődési, Oktatási és Sportosztály kiemelt munkatársa.

Hogy emlékszik vissza a kezdetekre?

Békés megyei születésű vagyok, Mezőkovácsházáról származok. Az ottani pedagógusaim és a nagyapám vezettek be a természet szeretetébe, szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak. Az egyetem elvégzése után kerültem Mezőtúrra, ahol örömmel és szeretettel fogadtak, mint napközis tanár kezdtem. Sokan támogattak már a kezdetektől fogva a munkámban, a különféle programok és a Kaán Károly országos verseny megszervezésében is.

Nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra nevelésre.

Alapítványt hoztam létre, emellett két egyesületnek is az elnöke vagyok. A szakmai elődömnek tekintem Benkő Gyulát, mezőtúri tudós-tanárt, akit személyesen nem ismerhettem, de a munkásságának nagy csodálója vagyok. Sok területen követtem és követem a példáját. Kiemelten fontosnak tartottam a szertárfejlesztést, a szakköri munkát és a nemzeti parkokkal történő jó kapcsolat kialakítását. Tapasztalatom szerint, a tanórán kívüli tevékenység megérinti a gyerekeket, ezért erre mindig nagy hangsúlyt fektettem. Megszeretik a természetet, s ezt minél korábban érdemes elkezdeni. Meggyőződésem, hogy a gyerek azt csinálja, azt követi, amit lát a felnőttektől, amit átvesz a tanároktól. Fontos a példamutatás.

Az Ön nevéhez fűződik a tehetséggondozás az intézményben. Milyen szerepet vállalt ennek megteremtésében?

Tehetségpont működik az iskolánkban, és régóta segítem, támogatom azokat a pedagógusokat, akik ezt a munkát végzik és vezetik. Versenyekre történő felkészítéseket tartunk, figyeljük, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak. Ez sokrétű tevékenység, amelyben többen is részt veszünk. Támogatjuk és segítjük a tanulókat, igyekszünk minél több lehetőséget biztosítani a számukra.

Ön az 1993 óta működő Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny alapítója és főszervezője. Milyen céllal hívta életre ezt a versenyt és hogy látja azt a 34 éves utat, amit eddig bejárt?

Először nem országosan lett meghirdetve, de annyira jól sikerült, hogy idővel már országos szintre is kiterjesztettük. Kaán Károly nevét vette fel a verseny, mert ő volt a természetvédelem egyik atyja, az ő nevéhez fűződik az Erdőt az Alföldre elnevezésű kezdeményezés. Kutattuk az életrajzát, szakmai pályáját és szerettünk volna emléket állítani neki. 2002-ben már egy mellszobrot állítottunk a főiskolán, de itt az iskola udvarán is van egy tölgyfaszobor, ami Kaán Károly előtt tiszteleg. Büszke vagyok arra az útra, amit a verseny bejárt az elmúlt évtizedekben, nem képzelhettem volna el jobb forgatókönyvet, mint ahogy eddig alakult, és meggyőződésem, hogy szép jövő előtt áll. A népszerűsége és a színvonala töretlen.

Szintén az Ön munkásságát dicséri a Benkő Gyula Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont, ahol sok-sok környezeti neveléshez kapcsolódó programot valósítottak meg.

1986-ban alakítottuk meg az oktatóközpontot, akkor még egyfajta természetbúvár klubként. Madarak és fák napi műsort tanítottunk be a gyerekeknek, táborokat szerveztünk. Néhány évvel később lettünk oktatóközpont. Több konferencián is részt vettünk, és egy eredményes pályázatnak köszönhetően kaptuk meg ezt a címet. Bekerültünk az országos hálózatba, ami a KOKOSZ (Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége) nevet viseli. Ez egyfajta ernyőszervezet, ahonnan sok lehetőséget kapunk és folyamatosan számot adunk a munkánkról.

Sokrétű, teljes értékű szakmai pálya, életmű az, amiről hallhattunk. Mit tart a legkiemelkedőbbnek, mire a legbüszkébb az elért eredményei közül?

A legkedvesebbek azok, amelyek a tanulókhoz, egykori diákjaimhoz kapcsolódnak. Például az egyik kedvencem: látták egy újsághirdetésben, hogy az év gyerekbarátjára lehet szavazni és beneveztek engem, anélkül, hogy tudtam volna róla. Megnyertem. Ez hatalmas dolog volt. Jól esnek az ilyen visszajelzések, ezekre emlékszek a legszívesebben.

Mit tart az élete legfontosabb tanulságának?

Nagyon érdekes kérdés. Talán a türelem fontosságát. A nap sem küld égető sugarakat a fiatal palántákra, hanem észrevétlenül hevíti fel azokat. Nem lehet másként végezni ezt a munkát, csak türelemmel. Úgy látom, hogy okos szóval és türelemmel többre jut az ember, nagyobb hatással lehet a gyerekekre. Fontos továbbá, hogy mindig naprakészek legyünk, ami a folyamatos önképzésen keresztül valósulhat meg.

Végül engedjen meg egy kérdést, hogy betekintést kapjunk az eredmények mögött álló ember mindennapjaiba is. Mit érdemes tudni Önről a szakmai eredményein kívül?

Mint említettem, Mezőkovácsházáról származok, s erre büszke vagyok. Fontos számomra a családtagokkal történő kapcsolattartás, a testvéremmel majdnem mindennap beszélünk, akárcsak a két fiammal. Összesen öt unokám van, négy fiú és egy lány. A legnagyobb ide jár a mezőtúri református gimnáziumba, hetedik osztályos, míg a legkisebb kétéves. Sajnos a férjem már nincs köztünk, de neki is nagyon sokat köszönhetek. Mindezt nem érhettem volna el, ha ő nem biztosítja hozzá a szükséges hátteret. Szerencsére optimista alkat vagyok, mindennek tudok örülni. Fontos az egyházi élet, a közösség, a gyülekezet, ami lelkileg feltölti az embert.

A teljes beszélgetés meghallgatható itt:

Tiszántúli Református Egyházkerület

Ujvári László