„Hiszem, hogy ebben a világban mi lehetünk Isten kinyújtott karjai”

Nem egy szokványos kezdetről beszélünk az esetedben. Nevezhető inkább folytatásnak?

Ez a gyülekezet 1984 őszén fogadott be engem, amikor szüleim ide kerültek lelkipásztornak, s engem 9 hónaposan kézről-kézre adtak a gyülekezeti tagok. Anyagyülekezetemről beszélünk tehát, ahol felnőttem, formálódtam, jó példákat láttam, s rengeteg szeretetet és törődést kaptam. 14 évesen kerültem el Törökszentmiklósról és 40 évesen kerültem haza. Közben felnőttem, kitanultam a hivatásomat, férjhez mentem, családot alapítottunk és közel másfél évtizedig pásztoroltuk a martfűi és a környékbeli gyülekezeteket. A távol töltött időben sem szakadt meg a kapcsolat, nem szűntek meg az ismeretségek, ami jócskán megkönnyítette az itteni szolgálatunk kezdetét.

Törökszentmiklóson nőttél fel. Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra?

Teljes családi életet éltünk, két nővéremmel, szüleimmel és nagymamáimmal, na meg jó pár pótcsaládtaggal: hiszen családtagként tekintettem több gyülekezeti tagra is. Kiegyensúlyozott és huncut gyerek lehettem, mert adottak voltak a lehetőségek hozzá. Búra alatt nőttünk fel, a „való” világgal mi nem nagyon találkoztunk idősebb korunkig.

Azt a két lelkészi állást, amelyet a férjeddel most közösen töltötök be, évtizedeken át a szüleid látták el. Egy lelkészházaspár gyerekeként magától értetődő volt a pályaválasztás?

Amikor 5 éves koromban felvittek a templomunk tornyába, és a kerengőről szétnéztem, majd lenéztem, akkor fogadtam meg, hogy ha élve lejövök, „pap” leszek. Később volt, hogy eltértem ettől a tervemtől, diákéveim alatt, mert minden is érdekelt, de a gimnáziumi évek vége felé közeledve egyre erősebben éreztem a hívást, hogy közvetítsem Isten szeretetét és megtartó erejét a világban.

Férjeddel, Kupai-Szabó Kornéllal közösen látjátok el a törökszentmiklósi gyülekezet szolgálatát és az intézményrendszer koordinálását. Milyenek az első tapasztalataitok?

Mindenképpen pozitívak. Nagy szeretettel fogadtak minket, s az alkalmakat, amiket tartunk, amivel szolgálni tudunk. Úgy érzem, kialakul lassan a munkavégzésünk rendje. Az irodai munkát és az intézmények fenntartásával kapcsolatos teendőket Kornél végzi, az az ő feladatköre; a lelkigondozás, a kapcsolattartás, a programszervezés, s a kisgyermekekkel való foglalkozás pedig az enyém. A gyerek konfirmandusokat Kornél készíti, a felnőtt csoportokat viszont én. A közös szolgálatokat is szeretjük: az ifjúsági alkalmakat és a temetési szolgálatokat mindig együtt végezzük. Az igei alkalmakat felosztjuk egymás között.

Hol és mikor indult a közös történetetek?

2003 őszén kezdtük mindketten a tanulmányainkat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Már a berekfürdői gólyatáborban összebarátkoztunk, s pár hét kellett csak hozzá, hogy megérezzük: Isten minket egymásnak rendelt. Azóta vagyunk egy pár, 2007-ben házasodtunk itt a törökszentmiklósi templomban, már házaspárként végeztünk a teológián.

Nem messze a gyerekkorod helyszínétől, Martfűn és környékén szolgáltatok korábban.

Az államvizsgánk 2009 júniusában volt, júliusban pedig már be is költöztünk a martfűi parókiára. Nagy szeretettel fogadtak minket, s mi is szívünk szeretetével szolgáltunk. Hozzánk tartozott Rákóczifalva és Rákócziújfalu is, s a későbbiekben Tiszatenyő, majd Kengyel. Ha visszagondolok az ottani éveinkre a szeretet, a hála és rengeteg boldog pillanat jut az eszembe.

Hogyan osztjátok meg a szerepeket egymás között?

Nagy ajándékként tekintek arra, hogy házaspárként szolgálhatunk, s hogy női, férfi mivoltunk érvényesülni tud. Én nem szívesen tárgyalnék kivitelezőkkel, Kornél pedig nem túl lelkes a mutogatós gyerekénekektől, például! S ez így is van rendjén. Ha a szükség törvény bont, nyilván helyt állunk a másik szerepében is, de kizökkenünk a komfortzónánkból.

Milyen helyzetben van a törökszentmiklósi református közösség?

Az egyházközségünk egy jól gondozott, stabil közösség, ami nagy – köznevelési és szociális – intézményrendszert tart fenn. 1991-2023 között gyarapodott velük a gyülekezet. A jelen és a jövő feladata itt leginkább az, hogy stabilan működtessük, s hogy az intézmények dolgozói, tanulói/lakói és a gyülekezeti tagok között evangelizáljunk, és közösséget építsünk.

A közösségi élet szervezése összetett feladat. Milyen alkalmakon keresztül látjátok ezt el?

Vasárnaponként a 10 órai fő istentisztelet előtt családi istentiszteletet is tartunk, ahova az óvodás és alsós korosztályú gyermekeket várjuk a családtagjaikkal. Játékos formában, vidáman, rengeteg énekkel magasztaljuk az Urat. Ezt például édesanyámtól tanultam, ez a műfaj nagyfokú spontaneitást és rugalmasságot igényel, a maga kiszámíthatatlanságával. Szintén vasárnap van idősotthoni istentisztelet és havonta a szórványban is tartunk alkalmat. Hétfőn hétkezdő közös istentisztelettel indul a hét, ez az általános iskolánkba járó tanulóknak és dolgozóknak szól leginkább, de nyitott bárki számára. Ezen a napon zajlik a gyermek konfirmandus csapatok készítése is, s az óvodában is közösen indul a hét: mindhárom csoport bevonul a tornaterembe, s jól megénekeltetem őket, amit rendkívül élveznek. Keddenként bibliaórát tartunk, szerdán ovis hittanokat és nőszövetséget, csütörtökön kéthetente férfikört, kéthetente pedig női olvasókört. A péntek az ifiké. Jelenleg 3 ifi van, váltakozva, kétheti vagy havi rendszerességgel: egy a konfirmandusoknak, egy a nagyobb felsősöknek, egy pedig a gimis korosztálynak. A felnőtt konfirmandus csoportok képzése az ő munkarendjükhöz igazodik, jelenleg két csoport aktív.  Igaz, hogy már konfirmáltak, de hála Istennek az igény a közös igetanulmányozásra megmaradt, így továbbra is minden héten találkozunk. Emellett heti rendszerességgel lelkigondozok általános és középiskolánkban, valamint a gyülekezetünkben egyaránt. Havonta járok a helyi pszichiátriai intézetbe is Isten igéjét és vigasztalását hirdetni, ott különösen nagy az igény az evangéliumra. Az állandó alkalmakon kívül szervezünk gyülekezeti buszos kirándulást, kerékpártúrát, szalonnasütést, birkafőzést. A nyár első hete hittantábor, ahol önkéntesek és hitoktatók segítségével missziózunk a kisgyermekek között.

Ez hatalmas feladatnak tűnik.

Nagy áldás nekünk a munkatársaink csapata: lelkészek, intézményvezetők, hitoktatók, technikai-irodai munkatársak, pedagógusok, lelkes önkéntesek. Nem magunk végezzük ezt a rengeteg szolgálatot, így úgy érezzük, hogy az áldás is hatványozott rajtunk, hiszen fantasztikus együtt szolgálni. Az ünnepeket szépen megéljük, jól felkészülünk. Nagy betlehemes, virágvasárnapi viráglengetős örvendező menet, passió, áldozócsütörtöki zsoltáréneklő verseny, pünkösdi konfirmáció és családi nap is gazdagítja gyülekezetünk életét. Hangsúlyoznom kell, hogy ezek nem új alkalmak, ez a gyülekezet évtizedek óta gazdag programokban bővelkedik.

Milyen újításokat, ötleteket valósítottatok meg vagy terveztek megvalósítani?

Amit mi hoztunk, az pl.: a női olvasókör és a férfikör, a húsvét hajnali istentisztelet, az együtt a bárkában projekt. Ez arra szolgált, hogy az intézményrendszerünkbe belépő családok megismerkedjenek a gyülekezet életével, tagjaival, helyszíneivel, épített örökségével, szokásaival. Ez az ötalkalmas projekt kéthetente szerda délutánonként 1-1 órában betekintést nyújt az életünkbe, ismerkedési lehetőséget kínál, mindezt a korosztálynak megfelelő módon. Például húsvét előtt tojáskereső a templomkertben, templomfelfedező túra, orgonakipróbálás, ringató – gyülekezeti tagok részvételével és süteményével –, rapid előadások. Nagy sikere volt ezeknek az alkalmaknak, így tervezzük évente megvalósítani.

Így szól a vezérigéd: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek!” (Ézs 35,3-4) Mit jelent a számodra?

Van egy vers, amit édesanyám szavaltatott velem még gyerekkoromban.

Végül engedd meg, hogy mindez mögött megismerhessük az embert, az anyát és feleséget. Hogyan formál téged és az életedet a szolgálat?

Én nem ezek mögött megbújó valaki vagyok, hanem ez vagyok én: szolgálatokat végző nő, anya, feleség, aki lavírozik a szerepei közt. Igyekszem, hogy a két csodálatos lányunknak érzelmileg, fizikailag, és idő szempontjából is elérhető, feleségként a férjem támasza és társa, szüleimnek támogatója, és tágabb családomnak is aktív tagja legyek, s közben szívvel-lélekkel legjobb tudásom szerint szolgáljam a gyülekezetemet. Rugalmasságra, ugyanakkor alapos és mély tudásra van szükségem. Fontos szerepe van az életemben az őszinteségnek, nem bírom a képmutatást. Szeretem megélni az élet nagy pillanatait. A kairoszokat. Boldogsággal tölt el, amikor az emberi kapcsolatokban tanúja lehetek a figyelmességnek, egymás támogatásának, az öröm és a bánat megosztásának is. A kapcsolatok megtartó erejének. Ezek olyan pillanatok, amelyek feltöltenek.

Ujvári László