Rendszerüzenet
2012. december 18.

A mennyei polgárjogról

Boldogok, akik megmossák ruhájukat,
mert joguk lesz az élet fájához,
és bemennek a kapukon a városba.

(Jel 22,14)


Az adventi időben sokszor eszembe jut a második advent és a mennyei polgárjog. Az jár ilyenkor az eszemben, hogy az édeni polgárjogot eljátszó, földi utakon zarándokló emberiség Isten-hiányban szenved.

Az emberben feltámadó boldogság utáni vágy és a rendezettség utáni vágy összefügg a legrendezettebb élet kitörölhetetlen élményével. Lehet berendezett, összkomfortos az életünk, de az igazi boldogság az lesz, amikor visszajutunk az eljátszott Paradicsomba, amikor visszanyerjük az élet fájához való jogot, a mennyei polgárságot az új Jeruzsálemben, ahol Isten lesz minden mindenekben. Ennek a feltételeit háromszorosan is a mi Urunk teremtette meg:
Először is a rendezett élet feltétele a megtisztulás. Ez a megtisztulás azonban nem egy az Isten teremtette steril környezetben, nem is valami halál után következő purgatóriumi körülmény között történik, hanem az átlagos, földi életviszonyok sűrűjében zajlik. Azonban mégsem csak egy emberi cselekvéssor, amivel jogot szerzünk, s besétálhatunk a jutalomba. Ez teljes félreértés lenne.
Mivel maga Jézus Krisztus szól, ezért ez egészen más kategória! Más jog, mint az emberi, mert ennek a lehetőségét egyedül ő teremtette meg. "Akik pedig befogadták, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekei legyenek" (Jn 1,12). Ami rajta múlt, azt Ő már mind megtette: Ő az élete árán tisztított meg bennünket (Jel 1,5).

Másodszor: Találkozási pontot szerzett az élet fájával. Az édenben az élet és a tudás fája szomszédos fák voltak. A cél az élet fája volt, de mivel vétkezett az ember a tudás fája kapcsán, már nem juthatott el az élet fájához, ami elérhetetlen távolságba került minden emberi igyekezet dacára. Soha nem is juthatnánk el hozzá, ha Isten nem tett volna valamit. Az Élet Ura feje tetejére állította az életfát, s fentről, a mennyből növesztette annak ágait a föld felé. Jézus Krisztus egyik sajátos középkori jelképe volt a kódexekben az "arbor inversa" — a "fordított fa". Ezzel fejezték ki, hogy Isten maga gondoskodott az igazi élet földön való megjelenéséről. Az Isten adventi akarata átszakította az eget, élesen tört be ebbe a világba, hogy a Golgotáig jutva érjen földet e fordított fa lombja, s a keresztfán szülessen meg az új élet. A megtestesült Krisztus lett a tengely ég és föld között, amely mindent megváltoztatott és újra elérhető közelségbe hozta az élet fáját. A keresztfán szerzett megváltás az egyedüli jogalapunk az élet fájához.

Harmadszor: a találkozási pont mellett még azt is megtetteJézus, hogyő maga vált ajtóvá. Rajta keresztül van bemenet a mennyei Jeruzsálembe. "Én vagyok az ajtó" — mondta Ő. Egyéb mód nincs a mennyei polgárságra, csak Krisztus nekünk tulajdonított igazsága. Aki csak az ajtó körül tapogatózik, körbejár, aki nem mer benyitni, az nem jut be. Jézus Krisztus kikerülhetetlen azok számára, akik be akarnak jutni!

Hangsúlyos az, hogy Isten előbb a boldoggá tevő bemenetel útjáról-módjáról beszél, s csak utána a kívül maradás rémítő lehetőségeiről (15.v.). A második adventet sürgető "Jöjj Uram Jézus!" — kiáltás figyelmeztet: igyekezz elhagyni ezeket a halálos tévutakat, s rátérni a megmosottak útjára. Az adventi fények juttassák eszünkbe a tisztaság, a találkozás és a bemenetel boldogító útjára eső jelzőfényként a fényes hajnalcsillagot, aki a Krisztus, a Világ Világossága!

 

Fekete Károly