Rendszerüzenet

Kulturális programok a reformáció napjához kapcsolódva

Koncerteken és tárlatvezetéseken vehetnek részt Debrecenben 2024. október 30-án és 31-én az érdeklődők.

A reformáció napjának előestéjén a Kistemplomban ad koncertet a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjas orgonaművész. Zsilka Alan.


A reformáció napján 10-16 óra között nyitva tartó Debreceni Református Kollégium Múzeuma 14:30 órától a Makropædia – A könyv kortárs olvasata című kiállításon várja tárlatvezetésre a látogatókat. Ezt Pataki Tibor képzőművész és Veress Dániel kultúrtörténész tartja. 15:30-tól pedig az Aranypohár debreczeni formára – Egy 18. századi ötvöscsalád, a Büttösiek művészete című kiállításon P. Szalay Emőke kurátor vezeti végig az érdeklődőket. Ez egyben ez utóbbi tárlat finisszázsa is lesz.

A korábbi évektől eltérően a Nagytemplom mögötti Emlékkertben található emlékművek koszorúzására ezúttal a hagyományos ökumenikus istentisztelet előtt, 16:00-tól kerül sor.  Az istentisztelet 17 órakor kezdődik a Nagytemplomban, ahol a református, a baptista és az evangélikus felekezetek képviselői szolgálnak, majd közös úrvacsorán fejezik ki a protestáns egységet. Az alkalom során közreműködik Varnus Xavér orgonaművész.