Rendszerüzenet

Isten azt várja, hogy közbenjárók legyünk – Lelkészszentelés Tiszántúlon

„Jézusra mindenkinek választ kell adnia – nemcsak egyszer, hanem folyamatosan. Különösen azoknak, akik már megízleltük az Úr jóságát” – adta útravalóként Fekete Károly püspök annak a 14 lelkipásztornak, akik ezen az őszön kérték felszentelésüket. A lelkészszentelő ünnepi istentiszteletnek október 12-én a Debreceni Református Nagytemplom adott otthont.

Ebben az esztendőben október 12-én tartotta őszi közgyűlésének első napját a Tiszántúli Református Egyházkerület, amelyen megvizsgálták és elfogadták a felszentelésre való kéréseket. 2024-ben, sikeres lelkészképesítő vizsgákat követően, 14 lelkipásztor döntött úgy, hogy Tiszántúlon szeretné megkezdeni szolgálatát:

  • Angyalosy Ádám Zsombor
  • Barati Benjámin
  • Bíró Sándor
  • Bulyáki Ádám
  • Horkay László
  • Horváth Béla
  • Józsa Imre
  • Klément-Balla Zsófia
  • Orbán-Bartha Eszter
  • Pálfi Gergő
  • Serfőző Dániel István
  • Szabó János Bence
  • Varga István Dávid
  • Zilahi Réka


„Legyen ez az óra megszentelődésetek órája, nemcsak úgy, hogy mi szentelünk föl titeket, hanem úgy is, hogy szánjátok oda egész valótokat szent és Istennek kedves áldozatul, hogy majd szolgálatotok által mindazokat is megszentelje az Úr, akik közé kibocsátunk most titeket” – mondta Ferenczi Pál helyettes főjegyző a kibocsátásra váró lelkipásztoroknak.

Élő kövek

Fekete Károly Péter első levele 2. fejezetének 3-10. versei alapján szólt az ünnepi istentisztelet résztvevőihez – különösen is a szolgálatba készülő lelkipásztorokhoz: „Péter apostol levelében szinte rimánkodik, mert érzi, hogy az Úr meghirdette az életújító építkezés nagy programját. Ezért kérlel: »ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá«.”

A tiszántúli püspök emlékeztetett, hogy a napokban a Bibliolvasó Kalauz szerint a nagyhét eseményeit olvassuk, amelyek megágyaznak Péter üzenetéhez: ő már tudja, mit mond, amikor kér, tanácsol és hív. Tudja, mert átélt tapasztalat alapján szól. Péter ott volt, amikor Jézus elmondta a gonosz szőlőmunkások példázatát. Hallotta a történetet arról, miként bántak el a követekkel, és miként reménykedett mégis a gazda, hogy fiát megbecsülik és meghallgatják üzenetét. A gazdának csalódnia kellett, úgy bántak fiával, mint a jeruzsálemi templomot építő mesterek, akik a templom újjáépítésekor megvetették a sarokkövet. Jézus a példázat végén a 118. zsoltárt idézte és magára vonatkoztatta: ő a megvetett sarokkő, de a kiválasztott is.

„Péter számára nagycsütörtök éjszakáján, a háromszori tagadáskor ez a sarokkő változott botlókővé, próbakővé. Péter azon az éjszakán nem csupán elesett, hanem szétesett, darabokra hullott – magyarázta Fekete Károly. – A kőszikla jellem összetöretett a megtagadott Jézus Krisztus kőszikláján – annyira, amennyire a bűnbánatban mindig is össze kell töretnie az embernek. Annyira, amennyire Jézus tiszta tekintete előtt a bűnös embernek össze kell töretnie, hogy megbocsátást nyerjen.” Ebben az állapotban látta meg Péter is a megkínzott Krisztus szelíd szemeit, és ekkor született meg Péter „élő kő élménye”: az a valóság, amely az övé lett. Így fakadhatott fel benne az új élet forrása, elindítva benne a lelki házzá épülést, amelynek fundamentum Jézus Krisztus.

A próbakő

„Jézusra mindenkinek választ kell adnia – nemcsak egyszer, hanem folyamatosan. Különösen azoknak, akik már megízleltük az Úr jóságát” – szögezte le Fekete Károly. Mint mondta, a próbakő feladata, hogy emlékeztessen, de nekünk is felteszi a kérdést: nem vagyunk azok között az építők között, akik elkerülik a Jézusra adandó választ, akik elhalasztják a döntő bizonyságtételt? „Jók vagyunk Krisztus parancsolatainak elhárításában, hitvallásaink élének csorbításában – így is tudunk töredezni és porladozni. Gyanús, amikor nem vesszük észre, hogy Jézus napról napra követelményeket támaszt, és nagy baj, amikor már nem is érzékeljük, hogy vannak előttünk próbakövek” – figyelmeztetett, majd hozzátette: amikor megszokássá válik az Úr jelenléte, az a lefokozás, a leértékelés és a megvetés. Ezzel csak azt mondjuk, „megy ez nekünk nélküle is” – és ez maga a porladozásunk.

„Isten nem akar csak a romok ura maradni az egyházon belül. Ő többet akar: kiteljesedést, épülést és életet akar. Ezért kell megéreznünk, hogy Jézus nekünk is próbakő – de az örömhír az, hogy a próbakőbőből lehet lehet lépcső. A botlókő válhat olyan fellépővé, amelyen el lehet indulni Jézus elé.” Minden istentisztelet ennek a formálódásnak a lehetősége. „Ezért ti, akik most kezditek pályátokat, ezt a szent zarándoklatot vegyétek komolyan, mert csak Krisztus teheti meg, hogy az élő hitre jutás csodája a ti szátok, a ti igehirdetésetek alapján is valóság legyen.”

Ott szeretne látni

„Isten kiválasztott titeket, bennünket, hogy a saját tulajdonába vegyen, mert értékesnek tart. Világosságába vett, hogy ne botorkáljunk a sötétben, érdemtelenül irgalmazott, mert életrevalónak tartott” – emlékeztetett a tiszántúli püspök. Ezért kell önzésünket, félreértéseinket, hiúságunkat lecsiszolni és így beleépülni egyházunk nagy családjába. Ez az istentisztelet is felkészít, hogy templomon kívül se épüljünk le, az élet más területén se tagadjuk meg őt. Mert néha a szentségtelen világban kell olyanokat mondanunk és tennünk, amely Őrá mutat, Isten és embertárs egymásra találását kell segítenünk. „Isten azt várja, hogy közbenjárók legyünk. Ezért ezt a feladatot nem lehet delegálni vagy átruházni, mindenkinek egyenként helyt kell állni benne.” Így leszünk Isten tulajdonba vett népe. Ehhez az építkezéshez kínálja önmagát alapul Jézus Krisztus.

Az ige azt üzeni, hogy ebben az épülésben és építésben, az élőnek maradásban lehet talpon maradni, lehet egészben és tisztán megmaradni egy olyan korban is, „amikor mások talán behódolnak a gonosznak és saját érdekeiknek”. Mi kitarthatunk. „Lehet a repedéseket, sérüléseket kijavítani, helyrehozni. Lehet Isten akarata szerint élni, csak újra és újra elé kell járulnunk. Egyházunk jövője attól függ, hogy mer-e Jézus Krisztus gyülekezete jelentkezni a nagy építőmesternél, az egyházépítő Krisztusnál” – fogalmazott.

Fekete Károly útravalóként hozzátette: „Isten az éltújító építkezésben szeretne ott látni és használni bennünket. Neki adjunk hálát, hogy most 14 szolgálattevő kezdi hirdetni annak a nagy Istennek tetteit, akik kihozta őket a világosságra.”

Áldás forrásává lenni

Az igehirdetést követően a felszentelését kérő tizennégy teológus letette a lelkipásztori esküt, majd az ősgyülekezet gyakorlata szerint megáldották mindannyiukat.

„Mint áldásban részesültek, az elkövetkezendő időkben legyetek ti magatok is mindenkor áldás forrásává abban a gyülekezetben, azon a szolgálati területen, ahová Isten eleve elrendelő akarata állít. Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet” – indította útnak a lelkipásztorokat Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka.



Farkas Zsuzsanna
fotó: Czinege Melinda, Miskolczi János

Az eseményen a Debrecen Televízió készített összeállítást.