Szenci Molnár Albert-díjat kapott dr. Szabó András professzor

Dr. Szabó András irodalomtörténész professzor Derecskén született, 1954. szeptember 30-án. Szülei Dr. Szabó Andor református lelkész és Fekete Edit tanítónő. Nős, két gyereke és három unokája van.

Távolabbi felmenőit tekintve is tiszántúli ároni családból származik, apai és anyai ágon is sok református lelkész és tanító, tanítónő volt, a túlnyomó többségük Debrecenben tanult. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, akkor az ország egyetlen protestáns középiskolájában tanult és érettségizett 1973-ban. Itteni tanulmányairól, debreceni kötődéséről egy helyen így ír: „Mind a négy testvérem a Refiben érettségizett. Apám (aki a családi hagyománnyal ellentétben Pesten végezte a teológiát) azt szerette volna, hogy Kecskeméten járjak gimnáziumba, és onnan menjek én is a pesti teológiai akadémiára. Én nemet mondtam erre, mert Debrecenbe akartam menni. Rábold Gábor osztályába jártam (1969–1973, Győri Jóska az osztálytársam volt), nagy szeretettel emlékezem tanáraimra, különösen is Kis Lászlóra és Berkesi Sándorra; négy évig tagja voltam a Kántusnak, bariton hangommal a basszus szólamban. A lelkészi pályára nem éreztem végül elhívást, egy darabig kémikusnak készültem, de aztán belevetettem magam az irodalomba, s mivel a latin nyelv is jól ment, magyar-latin szakra jelentkeztem.

Véletlenül lettem „pesti”, Debrecenben felvételiztem, de végül abban az évben nem indítottak vidéken latin szakot, s átirányítottak az ELTÉ-re. Az otthonról és a Kollégiumból hozott hatások nyomán már egyetemista koromban is a régi magyar irodalom kezdett érdekelni, azon belül is a református szerzők.”

….. „Mindmáig tiszántúlinak (partiuminak) és debreceninek érzem magam, ha bárhol átlépem a Tiszát, akkor úgy érzem, hogy hazaértem.”

Egyetemi tanulmányait 1973 és 1978 között az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-latin szakon folytatta. Ugyan már elsőéves egyetemista korában felvetődött, hogy jöjjön vissza tanítani a Refibe, de őt inkább a tudományos pálya vonzotta. Kutatói feladatkörben dolgozott: az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, majd a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményében.

Tudományos munkájának eredményeként 1982-ben nyerte el az egyetemi doktori címet az ELTÉ-n, 1991-ben lett az irodalomtudomány kandidátusa (CSc), 1998-ban habilitált, 1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést, majd 2003-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora (DSc).

Egyetemi oktatói feladatokat látott el többek között a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, magyar szakán. Itt 1994-től óraadó, 1996-tól főállású munkatárs volt. Ugyanitt magasabb egyetemi tisztségeket is betöltött: 1998/99-ben a bölcsészettudományi kar dékánhelyettese, 2006 és 2008 között az egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese, 2008 és 2010 között pedig a BTK dékánja volt. Jelenleg professzor emeritusként a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Régi és Klasszikus Magyar Irodalom Tanszékének munkatársaként folytatja tovább egyetemi oktatói munkáját. Fontos kiemelnem, hogy 2004 szeptemberétől részt vett a révkomáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kar magyar szakának létrehozásában és ott egészen a múlt hónapig oktatói feladatokat is ellátott.

A Magyar Tudományos Művek Tárába feltöltött publikációs listája jelenleg 224 tételt tartalmaz. Kutatási területei közül megemlítenem a magyar reformáció irodalmát, különös tekintettel Északkelet-Magyarországra. A 16–17. században-Wittenbergben és általában Németországban tanuló magyar diákokat. A késő-humanizmus irodalmát, a korszak magyar-német kapcsolatait, különös tekintettel Szenci Molnár Albert életét és munkásságát. Ehhez kapcsolódóan első fordítási változatban már 1976-ban lefordította Szenci Molnár Albert Naplóját. Később újra elővette Szenci Molnár Naplóját, kétnyelvű kritikai kiadást készített belőle egy nagy bevezetővel (második fordítási változat, 2003), ez lett az akadémiai doktori értekezése. Jelenleg Szenci Molnár levelezésének új kiadásán dolgozik. Az idei jubileum kapcsán megjelent munkájában így foglalja össze Szenci Molnár Alberttel kapcsolatos munkásságának indíttatásait és eredményeit: „Ötven évvel ezelőtt, 1974 májusában elsőéves, magyar–latin szakos egyetemistaként vettem részt azon a sárospataki konferencián, amelyen Szenci Molnár Albert születésének négyszázadik évfordulóját ünnepeltük. Tanáraim, Kovács Sándor Iván és Tolnai Gábor tudták, hogy lelkészcsaládból és református gimnáziumból jövök, így magától értetődő gesztussal bízták rám témaként a zsoltárfordító naplójának feldolgozását. Ennek nyomán született meg az első fordítás 1976-ban, mint egy nagy sikerű válogatott kötet része. Később ugyan más, korábbi témák kutatására tértem át, de 1990 után, amikor akadálytalanul lehetővé vált az erdélyi és nyugat-európai források bevonása, ismét elővettem a napló főként latin szövegét, s nekiláttam egy javított és bőségesen megjegyzetelt kiadás elkészítésének. A munka csaknem tíz esztendeig tartott, az ebből született kétnyelvű kritikai kiadás 2003-ban jelent meg, de közben ennek rész-eredményeit számos tanulmányban is publikáltam.

Következő lépésben nekiláttam a levelezés új kiadása előkészítésének, azonban egyetemi feladataim miatt ezt félbe kellett hagynom, csak most (félig-meddig nyugdíjasként) tudtam ezt újra folytatni.

Mit jelent nekem Szenci Molnár Albert? A zsoltárszerzőt, akinek műveit a hencidai templom Angster-orgonáján kísértem gyerekkoromban, majd a debreceni Kántussal énekeltem kórusfeldolgozásokban…

Az ő rendkívüli értelmiségi élete századokon átívelő példát nyújtott arra, hogy én magam hogyan éljek.”

Prof. dr. Szabó András, Szenci Molnár Albert-díjas irodalomtörténész (fotó: Varga Zsigmond)