Rendszerüzenet

Virágok kerültek a középpontba a Debrecen Televízió vallási műsorában

A virágkarneválhoz kötődő református programokról szólt a Debrecen Televízió Erőnk forrása című műsora 2024. augusztus 22-én. Koncert a Kistemplomban, Életfa az Egyetemi Templom előtt és fogyatékkal élők alkotásai a Nagytemplom mögötti Emlékkert kerítésén – ezekről számolt be a legutóbbi adás.

A műsorban megszólalt többek között Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Sárosi Dániel orgonaművész, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség turisztikai referense, valamint Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. A stúdióbeszélgetés vendége Juhász Zsófia, a nagytemplomi gyülekezet fenntartásában működő Immánuel Otthon főigazgatója volt.

A teljes adás megtekinthető itt: