Rendszerüzenet
2012. november 22.

Közös zsinat júniusban

A Magyar Református Egyház Zsinatának 2013 júniusára tervezett ülése, a horvátországi reformátusokkal való kapcsolat szorosabbra fűzése és Kárpát-medencei kátéismereti vetélkedő meghirdetése is napirenden volt a Kárpát-medencei református egyházvezetőket tömörítő Generális Konvent (GK) Elnökségének keddi megbeszélésén.

A Heidelbergi Káté megjelenésének 450. évfordulója alkalmából a GK nyári szombathelyi ülése 2013 júniusára hívta össze a Magyar Református Egyház Zsinatát, amelynek napirendjén a Káté új magyar szövegének elfogadása és a közös alkotmány néhány ponton szükségessé vált módosítása szerepel. A Kárpát-medencei református egység 2009. májusi deklarálása óta első alkalommal ül majd össze a testület. A közös zsinat megtartásának feltétele, hogy a részegyházak zsinatai a napirenden szereplő témákat 2013. január 31-ig előzetesen megvitassák. Az elnökség most megállapodott az esemény időpontjáról: a közös zsinat június 28-án tartja ülését Debrecenben.

altParajdon tanácskozott a Generális Konvent Elnöksége

Az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására az idén átadott parajdi Urbán Andor Református konferenciaközpontban tanácskozó egyházvezetők a közös zsinathoz kapcsolódóan a Heidelbergi Káté ötnyelvű díszkiadásáról is döntöttek, amely az évfordulóra elkészült új magyar fordítás mellett a hitvallás német és angol, valamint szlovák és román szövegét is közli majd. A közös alkotmányra vonatkozó módosító javaslatokat január végéig dolgozza ki a GK Egyházalkotmányi Bizottsága.

Az elnökségi ülés véglegesítette a Magyar Református Egyház 2013. évi közös költségvetését és tárgyalt a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház teljes jogú csatlakozásának lehetőségéről is. A horvátországi egyház – az elnökség februári berekfürdői tanácskozásán született döntése értelmében – jelenleg tanácskozási joggal vesz részt a Generális Konvent munkájában.

A szombathelyi plenáris ülésen született felvetések nyomán a megbeszélésen döntés született –ugyancsak a Heidelbergi Káté megjelenésének 450. évfordulójához kapcsolódóan – egy Kárpát-medencei kátéismereti vetélkedő megszervezéséről, valamint Kárpát-medencei református testvér-gyülekezeti regiszter összeállításáról és megjelentetéséről. Utóbbi – reménység szerint – hasonló együttműködés kialakítására ösztönzi azokat a gyülekezeteket, amelyek ilyen kapcsolatokat még nem ápolnak.

altEmléktáblát avattak a parajdi sóbányában a református egyháztestek vezetői

Az elnökségi tanácskozáson szó esett a jövőre Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Kassán szervezendő református programok előkészületeiről, az Erdélyi Református Egyházkerületben és a Szerbiai Református Keresztyén Egyházban most zajló tisztújításokról, a kisebbségi létben élő részegyházak nehézségeiről, valamint a magyar református diaszpóra helyzetéről. Ehhez kapcsolódóan az elnökség úgy döntött, hogy a gyülekezetek visszajelzéseinek figyelembevételével fenntartja és kiterjeszti az alkalmi lelkészküldés programját és a közös költségvetésből támogatja a Németországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségét.

Beszámoló hangzott el a Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap idei gyűjtéséről is. A gyűjtésbe most először a református felsőoktatási intézmények is bekapcsolódnak, a felhívás szövege és a gyűjtéssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók a reformatus.hu honlapon is olvashatók.

Az elnökség tájékozódott a Mikó-ügy részleteiről. A korábban jogtalanul elvett, majd a rendszerváltozást követően a református egyház tulajdonába visszakerült sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása a többi visszaszolgáltatott egyházi ingatlan tekintetében is veszélyes precedenst teremthet.

alt
A GKE köszönetet mondott a püspöki szolgálatát hamarosan befejező Pap Gézának

A testület búcsút vett az egyik elnökségi tagtól, a tanácskozás vendéglátójától, a második hatéves megbízatását követően az egyházvezetői szolgálatból visszavonuló Pap Géza erdélyi püspöktől, aki megalakulása óta tevékeny részese volt a GK keretei között zajló Kárpát-medencei református együttműködésnek és 2009-ben a Magyar Református Egyház létrejöttének.

Az elnökségi ülés résztvevői kedd este felkeresték a parajdi sóbányát, ahol a felszín alatt százhúsz méterrel található látogatói térben kialakított ökumenikus kápolnában emléktáblát avattak és elhelyezték Magyar Református Egyház részegyházainak címereit.

reformatus.hu, képek: Barcza János