Rendszerüzenet

Istent dicsőítve az ország egyik legkeletibb településén

A hármas határtól 5 km-re fekvő Nagyhódoson adtak hálát a templom külső-belső felújításáért 2024. május 26-án. Az istentiszteleten a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

Kálmánné Szilvási Beáta, a Nagyhódosi Református Egyházközség lelkészének köszöntő szavai után Fekete Károly állt a szószékre. A püspök Ézsaiás próféta hatodik fejezetét vette prédikációja alapjául. Gondolatait azzal kezdte, hogy 2016. június 21-én hajnalban súlyos viharkárt szenvedett több szatmári templom, parókia és gyülekezeti ház, köztük a nagyhódosi templom és imaház is. A templom pala fedése teljesen összetört, az ablakok több helyen betörtek, az épület több helyen súlyosan beázott, és a gyülekezeti ház is használhatatlanná vált. „Amikor jöttünk megszemlélni a jégverés okozta kárt, olyan volt a nagyhódosi templom és imaház, mintha gyászolt volna. Félelmetesen lengett rajta a hatalmas fekete fólia. Őrzöm ezt a látomásos képet. Bejöttünk a templomba, a szent helyre, és amit láttunk: feldúlt tempombelső, ablaktalanság, nyitott mennyezet, és a berendezéssel együtt elázott, lapozhatatlan és olvashatatlan Szentírás az úrasztalán. A vihar mindent olyan méltatlanná tett” – emlékezett vissza Fekete Károly. A tiszántúli püspök úgy folytatta, hogy a templom az a hely, ahová az embernek Isten trónusa elé kellene érkeznie. „»Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!« Ezt a mennyei hangot felváltotta egy keserves emberi hang: a jaj-kiáltás. Hasonló az Ézsaiás hangjához: »Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, sőt, tisztátalan a közeg is, ahonnan származom«” – tette hozzá az egyházkerület püspöke. Szentháromság vasárnapjára utalva azt mondta, hogy Isten a tisztító találkozás céljával mutatta meg szentséges és kegyelmes szeretetét. „Lehetetlen Ézsaiás igéiről nem előre tekinteni a Szent Istennek és a bűnös embernek arra a találkozására, ami a golgotai kereszten ment vége. Ott látszott meg, hogy milyen elveszett az ember és milyen kegyelmes az Isten! Ez a mi reménységünk is. Igen, a tisztátalan ajkú emberhez ma is lehajol a megtisztító Úr. Igen, a megtisztított ember, mi, a gyülekezet azzal a küldetéssel van megbízva, hogy a szentségtelen világban a Szent Isten akaratát éljük meg” – zárta gondolatait Fekete Károly.

Az igehirdetést követően köszöntőt mondott Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese és Porkoláb Pál egyházmegyei főjegyző. A környékbeli településeken szolgáló lelkipásztorok gondolatai mellett felolvasták a Nagyhódostól csak 4 km-re található, de már Ukrajnához tartozó Nagypalád református lelkészének a levelét, aki a háború kitörése óta nem hagyhatta el az országot. Az istentiszteleten jelenlévőket köszöntötte Tilki Attila országgyűlési képviselő és Krakkó Adolf polgármester is, aki egyben az egyházközség főgondnoka. Végezetül a Hódos Tanoda gyermekeinek éneke örvendeztette meg a gyülekezetet.

A nagyhódosi templom a Budapest-Déli Református Egyházmegye felajánlásának, az országos gyűjtésből kapott támogatásnak, egy sikeres pályázatnak, valamint a gyülekezet tagjai és a Nagyhódosról elszármazottak áldozatos adományainak köszönhetően újult meg kívül-belül.

Fotók: Wachteinheim József