Rendszerüzenet

A felújított nyírtassi és rozsályi templomokban szolgált pünkösd hétfőjén az egyházkerület püspöke

Ünnepi istentiszteletet tartottak a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegyéhez tartozó Nyírtasson, illetve a szatmári területen lévő Rozsályon. A két egyházközség a megújult templomokért adott hálát.

Nyírtasson kezdte pünkösd hétfői szolgálatát Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepi alkalmon a házigazda gyülekezet lelkipásztora, Ősz Máté mellett részt vett Koncz Imre, a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye esperese, valamint Seszták Miklós országgyűlési képviselő is. Az istentiszteleten megemlékeztek arról is, hogy a közelmúltban elvégzett korszerűsítés során értékes örökségvédelmi beavatkozásokra is szükség volt a templomban, ahol freskó részleteket tártak fel. Az alkalmon készült fotók itt tekinthetők meg:

Délután Rozsályon is hasonló örömért adott hálát a gyülekezet. Zsákai Norbert lelkipásztor meghívására a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településre érkezett Fekete Károly és Szalay Kont szatmári esperes, illetve Tilki Attila országgyűlési képviselő. Az egyházkerület püspöke pünkösd kapcsán a Szentlélek és az evangélium erejéről beszélt, míg a megújult templom, a Magyar Falu programból felújított egykori református iskola és a parókia összevont átadásán Szalay Kont esperes mondott áldást.

Forrás: Facebook