Rendszerüzenet

A templomfelújításért adtak hálát Kölcsén

Ünnepi istentiszteletet tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kölcsén 2024. május 4-én. Tavaly ősszel fejeződött be a templom felújításának egy meghatározó üteme, melyre az egyházközség csaknem egy évtizedet várt. A hálaadó alkalmon részt vett Nagy István agrárminiszter is.

Isten igéjét a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette. Fekete Károly a 84. zsoltárból és Pál apostol Timóteushoz írt első levelének második fejezetéből olvasott fel egy-egy szakaszt, utalva arra, hogy a kölcsei templom kazettás mennyezetén is ezek az idézetek olvashatók. „A felirat hangsúlyos, hiszen a nők oldala felől ez olvasható: »Jobb nekem egy nap a te pitvaridban, hogy nem másutt ezer nap.« A keleti oldalra írt igében pedig a férfiak kapták meg a maguk feladatát: »Imádkozzunk, tiszta kezeket emelvén fel«” – hangsúlyozta az egyházkerület püspöke. Fekete Károly a zsoltárrészlettel kapcsolatban kijelentette, hogy a templom olyan szent hely, amely Isten támaszpontja ebben a világban; ahol áthatja, az emberit megérinti a mennyei, a testit pedig megnemesíti a lelki. Úgy folytatta: a gyülekezet az a hely, ami azért „jobb”, mint bármi más, mert jelen van Isten Szentlelke és az Isten Igéje. A másik igeszakaszra utalva kiemelte: a keresztyénnek nevezett Európában sok-sok istenellenes dolgot tűrünk meg, és mondunk jónak, ezért ma is fontos, hogy „Isten akaratához igazodó kezekkel imádkozzatok harag és kételkedés nélkül. Úgy, ahogy azt Jézus is tette itt a földön, mert ő folyamatosan az Atya hullámhosszán volt. Nekünk is Isten kezébe kell simulnunk” – fogalmazott a püspök.

Az igehirdetést követően került sor a köszöntésekre. Gyöngyösi Szabolcs lelkipásztor és Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese mellett beszédet mondott Nagy István, az Agrárminisztérium tárcavezetője, valamint Tilki Attila országgyűlési képviselő is.

Fotók: Wachteinheim József