Rendszerüzenet

Elkezdődött az új református bölcsőde építése Debrecen-Józsán

Csaknem száz férőhelyes bölcsődét épít a Tiszántúli Református Egyházkerület Debrecen Alsójózsa városrészén. A munkálatok a 2024. április 23-án tartott alapkőletételi ünnepséggel elkezdődtek. A beruházás várható befejezése 2025. február 28.

A Tiszántúli Református Egyházkerület 1,440 milliárd forint pályázati támogatást nyert el a „Bölcsőde építés Debrecen-Józsa városrészen” elnevezésű, RRF-1.1.2-21-2023-00166 azonosítószámú projekt keretében, és ezt mintegy 325,5 millió forintnyi önerővel kiegészítve valósítja meg a beruházást, az 5300 négyzetméteres telket pedig Debrecen önkormányzata adta át az egyházkerületnek a fejlesztéshez. Az összegből négy nevelési-gondozási egységből álló, 96 férőhelyes intézmény épül meg.

Az alapkőletételi ünnepség a Debreceni Kollégiumi Kántus énekével, majd az egyházkerület püspökének igei üzenetével kezdődött. Fekete Károly a 84. zsoltárból olvasott fel, kiemelve, hogy ez az igeszakasz a templom dicsőségéről szól. „Ahogy olvassuk: még a fecskének és a verébnek is van fészke, az ő fiókáiknak is van helyük az Úr udvaraiban. Most itt, Alsójózsán a fiókáinknak, a kisgyermekeknek készítünk lelki otthont, és azt szeretnénk, ha olyan felnőtté válnának, akik majd a közelben lévő templomot, vagy a felsőjózsai gyülekezet templomát is lelki otthonuknak tekintik” – fogalmazott a püspök.


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Papp László polgármester hangsúlyozta, hogy a jövő Debrecenben épül, hiszen ahol bölcsődét, óvodát, iskolát építenek, ott pozitívan gondolnak a jövőre, perspektivikusnak látják azt. „Külön öröm számomra, hogy ez egy szövetséget, erős együttműködést is jelent: a város és a református egyház évszázadokra visszanyúló kapcsolata most új gyümölcsöt terem Józsán” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a mintegy 13 ezres lélekszámú városrészen sok fiatal él, ezért 2023-ban már átadtak egy 96 férőhelyes intézmény Józsán, de indokolttá vált egy újabb, ugyanekkora bölcsőde elindítása. Papp László arról is szólt, hogy a város más helyszínein is zajlanak hasonló beruházások, így két éven belül teljes egészében ki tudják majd elégíteni azt az igényt, ami a debreceni gyermekek bölcsődei elhelyezésére irányul.


Papp László, Debrecen polgármestere

Balázs Ákos, a városrész önkormányzati képviselője hozzátette: az elmúlt években megújult az alsójózsai óvoda, új tornaszobát kapott a felsőjózsai Gönczy Pál utcai Óvoda, megépült a bölcsőde, míg a római katolikus egyház általános iskolát épít Józsa központjában. Kiemelte azt is, hogy erdőtelepítés és szabadidős területek kialakítása is a tervek között szerepel, hiszen a józsaiak számára kiemelt fontosságú terület a környezetvédelem.


Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere

Ezt követően Fekete Károly, Papp László és Balázs Ákos, valamint Gacsályi Zsolt, a Debrecen-Józsai Református Egyházközség lelkipásztora és Bakos Miklós, a kivitelező Hunép Zrt. vezérigazgatója tették le az épület alapkövét.

Az ünnepség Gacsályi Zsolt áldáskérésével zárult.

Fotók: Miskolczi János