Életböjt

Böjt második vasárnapjának délutánján, amikor már fújtak a böjti szelek, éppen autóztam. Sokszor megtettem már ezt a 120 km-es útvonalat, nem volt nehéz az útra figyelnem. Jókedvűen autóztam, tudtam, hova megyek, s tudtam, hogy várnak rám. Az autó már szinte magától fordult egyik kanyarból a másikba, mintha megtanulta volna a teljes útvonalat.  Egyhangú volt a táj, egyhangú a kép. Az út mindkét oldalán széles mező terült el, jó messze lehetett látni, épp csak néhány töredezett ágú útszéli fa törte meg az egyhangúságot. 

Épp egy kanyar előtt jártam, a stoptáblánál meg kellett állnom, így előtte lassítanom kellett. Egyébként talán észre sem vettem volna…

A mezőn egy asszony tűnt fel két kisgyerekkel. A fiúcska nem volt több ötévesnél, a kislány pedig még kisebb. Egy kis „kordéféle” rúdjával egyensúlyozott az asszony, a kislány szorosan húzódott hozzá. A szekérke akkor már tele volt letört ágakkal, s az elkapott pillanatban a kisfiú épp egy komolyabb ágat szeretett volna a rakomány tetejére fölpakolni. Nehéz feladat lehetett, mert láthatóan megfeszült az erőlködéstől. S miközben tényleg fújt az erős szél, egyikük fején sem volt sapka. Talán levették, mert kimelegedtek a munkában, talán nem is hoztak magukkal.

Egyetlen pillanat volt böjt második vasárnapjának délutánján, de bennem hosszú ideig élő kép maradt, amit nem tudtam kiverni a fejemből. S csak úgy tódultak a böjti gondolatok…

A böjt felnőtt dolog. Egy keresztyén ember számára azt jelenti, hogy önként lemond valamiről, ami túlteng az életében, hogy jobban tudjon Istenre figyelni, és mélyebben, tisztábban tudja megélni a vele való közösséget. Szándékosan hiányt teremt, hogy Isten tölthesse be az életét. Sok mindenről lehet lemondani böjt idején. Hagyományosan az étkezés megváltoztatásán lehetett és lehet megélni a böjtöt: elhagyni a húst, és sokkal egyszerűbb ételeket fogyasztani. Ma már sokszor hangzik tanítás arról, hogy nem csak a húsevés elhagyásával lehet böjtölni, hanem bármivel, ami megakadályozhat az Istenre figyelés koncentráltságában. Lehet böjtölni valamilyen túlzásba vitt cselekvés csökkentésével, a beszédben való önmegtartóztatással, egy-egy mértéktelenné vált szórakozás megállításával. A döntés önkéntes, a cél Jézus Krisztus megújuló befogadása az emberi életbe.  Jézus a Hegyi Beszédben azt kéri, hogy a böjtölésünk ne legyen látványos, soha ne kérkedjünk vele, „böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van” – mondja (Mt 6,18).

Ha egy kisfiú vasárnap délután a szeles, hűvös időben egy mezőn gallyakat szedeget, hogy meleget tudjanak varázsolni a „valamilyen kályhájukba”, annak hiányokkal lehet tele az élete. S valószínűleg az édesanyjának sem az az elsődleges böjti dolga, hogy miként mondjon le családja a húsról, hanem, hogy mit tud az asztalra tenni. Ha nincs pénz tüzelőre, honnan lenne túlzásba vitt étkezésre, tobzódó szórakozásra? Mindhármójukra érvényes, de különösen a kisfiúnál – hiszen ő volt a „férfierő” – jutott eszembe az életböjt kifejezés. Az, hogy milyen hamar elkezdődhet, és milyen hosszantartó hatásai lehetnek.

Vannak köztünk életböjtben élő emberek, akiknek az élete tele van hiánnyal. Nem önként mondtak le egészségről, ételekről, a beszéd, a hallás képességéről, a minőségi szórakozás és a kiegyensúlyozott élet esélyéről, az otthon melegéről, hanem megfosztattak attól. Elgondolkodtam, hogy ha a látott kisfiú hittanra járna, hogyan magyaráznám meg neki a böjt hasznát és lényegét? Előbb nem kellene gondoskodni róla? Meleg sapkát adni rá és fűtött szobában, finom étel után mesét olvasni neki?

Jézus szavai nyomán szabad azt mondani, hogy a böjt nem cél, hanem rejtett eszköz. Nem az a kérdés, hogy sikerül-e megtartani, hanem hogy közelebb kerülünk-e Jézus Krisztushoz? A mennyei Atya látja mindannyiunk böjtjét, a kisfiú életböjtjét is. Nem tudtam megállni az autóval, nem gondoskodhattam róla, de imádkozhatok érte, hogy a mindent látó mennyei Atya őt is megjutalmazhassa.