Rendszerüzenet

Emlékezés és hálaadás Csengerben

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik a szívem!” A 28. zsoltárban olvasható mondat határozta meg a Csengeri Református Egyházközség istentiszteletét 2024. február 18-án délelőtt, amikor a Méliusz Református Idősek Otthona alapításának 20. évfordulóját ünnepelték.

Az egyházközség időseket ellátó szociális intézménye 2004. február 16-án kezdete meg működését. A tényleges elindulást a rendszerváltáskor visszaigényelt iskolaépület tette lehetővé kormányzati támogatással, míg a Tiszántúli Református Egyházkerület a belső berendezéshez nyújtott támogatást. A 49 főt befogadó otthon azóta is a város főterén nyújt méltó lakhatást, és ellátást az itt élőknek.

Erre az eseményre emlékezett a hálaadó gyülekezet hálaadó istentiszteleten. Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője igehirdetése során a hálaadást helyezte a középpontba, a 105. zsoltár alapján.

Főtiszteletű úr kiemelte, hogy a hálaadás, visszatekintés nem lehet puszta nosztalgia, vagy a múlt „megszépítése”; mint a pusztában vándorló nép emlékezete „Egyiptom húsos fazekaira.” Ugyanakkor nem lehet a nép, és a történelem Ura nélküli emlékezés sem: Istent nem lehet kiírni a múltból, nem lehet Őt kizárni az emlékezésből.

Így tekintett vissza Bartha Gyula nyugalmazott esperes-lelkipásztor a 20 évvel korábbi időkre: „mennyi segítség és munka volt, amíg az otthon megnyithatta kapuit”. Személyes hangú imádságában hálát adott az élőkért, és megemlékezett azokról is, akik ezt az ünnepet már nem élhették meg. A folytatásban is személyes hangok szólaltak meg: Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese, Kovács Sándor a választókerület országgyűlési képviselő, Baracsi Endre a Vármegyei Közgyűlés alelnöke, és Forján Zsolt Csenger város polgármester köszöntőjében.

A templomi istentisztelet után a részvevők a Méliusz Otthon bejáratához vonultak, ahol Szalay Kont esperes-lelkipásztor hálaadó imádsága után leleplezték az emléktáblát, amely megemlékezik a 20 évvel korábbi indulásról. Püski Lajos áldását követően a gyülekezet tagjai bejárták az otthont és találkoztak a mai lakókkal, akik közül néhányan a kezdetkor költöztek be. Ahogy az igehirdetés textusát adó zsoltárban olvasható: „Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének…”

Szöveg: Dr. Tőkés Zoltán lelkész / Horváth Zoltán
Fotók: Csengeri Református Egyházközség