Rendszerüzenet

Elkezdődött a Szeremlei 100 Emlékév

Fél évszázadot töltött Hódmezővásárhely szolgálatában történetíróként, református lelkészként és a közoktatás egyik nagy hatású szervezőjeként Szeremlei Sámuel. Halálának 100. évfordulóján programsorozatot szervez a Szeremlei Társaság, valamint a város két egyházközsége. Az emlékév nyitó istentiszteletét 2024. február 4-én tartották az Ótemplomban.

A házigazda Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, Bán Csaba köszöntőjében azt kívánta, hogy azokat az értékeket, amelyeket Szeremlei Sámuel képviselt, Lélektől és Igétől átitatva tudják megjeleníteni az istentisztelet és az egész emlékév során. Az ünnepi liturgiát a Hódmezővásárhely-Újtemplomi Református Egyházközség lelkipásztora, Major Istvánné vezette.

Isten igéjét a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette Pál apostol galatákhoz írt levelének ötödik fejezete alapján. Fekete Károly elmondta, hogy Szeremlei Sámuel első nyomtatásban is megjelent prédikációjának (1863. november 1., Makó) is ez az igeszakasz volt az alapja.


Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

"Történetíróként és szolgálattevőként is vezérmotívumként tartotta szeme előtt a szabadság jelszavát. Szemléletmóddá vált számára az evangéliumi szabadság keresése. Jelentős műveiben a szabadsággal történt visszaélés és a szabadság megvalósításának dinamikáját írta meg: az 1848/49-es események történetét kutatva éppúgy, mint Vásárhely várostörténetének öt kötetében, vagy a Vásárhelyi református gyülekezet történetéről szóló könyveiben. Ráérzett, hogy a Galata-levél egésze tulajdonképpen a szabadság himnusza, amely Istenről mint a szabadító szeretetről tanít” – fogalmazott a püspök. Hozzátette: Isten szabadság-akarata, szabadság-szenvedélye leginkább Jézus Krisztus áldozatvállalásában csúcsosodott ki. Fekete Károly szólt a szabadsággal való visszaélésről és a szabadság megvalósításáról is.

Szeremlei Sámuel életét, jelentőségét Dr. Nagy Gyöngyi történész, a Szeremlei Társaság elnöke, az ótemplomi gyülekezet presbitere mutatta be, hangsúlyozva, hogy a száz éve elhunyt történész-lelkipásztor a múltról adott képpel kívánt népe sorsának értő alakítójává válni. 34 évesen került a városba, lelkészi szolgálata mellett kutatta és megírta Hódmezővásárhely történetét, emellett tanított, tankönyveket és tanulmányokat írt, szervezte az ifjúság életét, valamint „jótétegyesületet” is alapított. Több mint ötven évig szolgált Hódmezővásárhelyen, emlékét az 1991-ben megalakult, nevét viselő társaság őrzi. Dr. Nagy Gyöngyi kiemelte: a centenáriumi emlékév célja felhívni a figyelmet a „kivételes krónikás” szavaira. „Ha szabadok lenni óhajtotok, legyetek felvilágosultak elfogultság nélkül, buzgók türelmetlenség nélkül és önállók önfejűség és civakodás nélkül” – hangzott a Szeremlei Sámueltől származó idézet.


Dr. Nagy Gyöngyi, a Szeremlei Társaság elnöke

Ezt követően Reményik Sándor Templom és iskola című versét Papp Vanda, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója szavalta el. Az istentisztelet végén pedig a hivatalos elfoglaltsága miatt távol lévő Juhász András levelét olvasták fel. A Csongrádi Református Egyházmegye esperese felhívta rá a figyelmet, hogy 2024 az Élő Ige éve a református egyházban. „Legyen ez az esztendő számotokra olyan év, amikor a nagynevű lelkipásztor életéért hálát adva rámutattok arra a Krisztusra – minden lehetőséget kihasználva – akiről ő és szolgálatai is bizonyságot tettek” – írta az ünneplőknek címzett üzenetében Juhász András.

Fotó: Hódmezővásárhely - Ótemplomi Református Egyházközség