Lelkészek és presbiterek egymást kiegészítő szolgálata

Krisztus egyházának építésében alapvető eszköz kell legyen a lelkészek és a presbiterek együttmunkálkodása. Legyen ez a szolgálat közös imádságban megformált, kölcsönös bizalmon alapuló, egymásért és a közösségért felelősséget vállaló, derűs és alázatos, kitartó és távlatos.

A lelkészek és a világiak ugyan részben eltérő elhívással és részben másfajta szolgálati területeken kell dolgozzanak az evangélium terjesztésében: ám valójában nincs két különböző egyházi tagság. Egyetlen közös egyházban: Krisztus egyházában szolgálunk mindannyian.

A Szentírás nem arra biztat, hogy a presbitereknek kisebbrendűségi érzése legyen. Ugyanis mi, elhívott világiak is segíthetjük a missziót. Egyrészt a saját képességeinknek, élményeinknek, tudásunknak megfelelő megbízatással, hiszen olyan világi tapasztalataink vannak, olyan családi vagy munkahelyi környezetben élünk, amelyeket a lelkészek többsége nálunk jóval kevésbé ismer. Másrészt a gyülekezeti tagok bevonásával a gyakorlati és a lelki munkába, a feladatok koordinálásával, számontartással – ezek is mind lehetnek presbiteri szolgálati területek. Harmadrészt pedig hozzájárulhatunk egyházunk küldetéséhez a mi saját hivatalunkban való hűségünkkel, evangéliumismeretünkkel, derűs életvitelünkkel. Így mentesíthetjük terheik egy részétől lelkészeinket, espereseinket, püspökeinket.

Az együttmunkálkodás következetes és önzetlen formáját egy 20. század eleji erdélyi író, báró Kemény János gondolata világítja meg érzékletesen. Kemény nemcsak szépíróként, hanem mint a Trianon utáni kisebbségi irodalom mozgatórugójaként vált ismertté. A marosvécsi kastélyában szervezte meg az Erdélyi Helikon körét: összekapcsolva a sokféle gondolkodású erdélyi írót – nagyrészt magyarokat, de románokat is. Erről a kölcsönös felelősségvállalásról, a különbségek ellenére is azonos cél eléréséről vallotta, hogy egymás vállaira emelték közös gondjainkat.*

Amennyiben mi, tiszántúli presbiterek és lelkészek képesek leszünk hitbéli, lelki, szellemi vonatkozásban egymás vállaira emelni közös gondjainkat, amennyiben lelkészekként és világiakként szorosan együtt tudunk működni, tudunk egymásért könyörögni, akkor bizalommal lehetünk, hogy Isten a most kezdődő presbiteri ciklusban is megáldja az országa érdekében végzett szolgálatunkat.

Fazakas Gergely Tamás, presbiteri főjegyző, TTRE

* Séta bölcsőhelyem körül: Erdélyi képeskönyv, szerk. Kovács László, Bp., 1940, 13.