Ismét egy asztalhoz ült a református és a római katolikus püspök Debrecenben

1693-ban kapott szabad királyi városi címet Debrecen, ennek feltételeként másfél évszázad után visszatérhetett a „kálvinista Rómába” a római katolikus egyház. 1715-ben mindez a debreceni katolikus plébánia újraalapításával történt meg hivatalosan. A Múzeum, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a fenntartásában működő Tudományos Gyűjtemények, valamint a Szent Anna Székesegyház együttműködésének köszönhetően megvalósult kiállítás ezt az időszakot mutatja be a látogatóknak. A megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést szerveztek a két püspök részvételével. A házigazda Déri Múzeum képviseletében Lakner Lajos tudományos igazgatóhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Mazsu János történész, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel.

Ezt követően a beszélgetés moderátora, Vojtkó Ferenc, a Debreceni Televízió történelmi egyházakkal foglalkozó, Erőnk forrása című műsorának szerkesztő-műsorvezetője vezette fel az est további részét.

Mint mondta, a két püspök őszinte baráti kapcsolatot ápol. Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök erre reagálva úgy fogalmazott: „én nem azért imádkozom, hogy a reformátusok legyenek katolikusok, hanem a reformátusok legyenek jó reformátusok. Azt kérem a reformátusoktól, hogy ők is imádkozzanak azért, hogy mi jó katolikusok legyünk.” Fekete Károly arról számolt be, hogy számára gyermekkorától kezdve természetes volt az egyházak együttműködése, hiszen szülőfalujában, Tornyospálcán a lakosság egyharmada római katolikus, egyharmada görögkatolikus, egyharmada pedig református volt. A három felekezet például közösen vásárolt gyászkocsit, de fizikai és lelki építkezésben is segítették egymást. „Napjainkban fenyegetett a keresztyénség a világban, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a testvérfelekezetekkel ne fogjunk össze. A különbségek nem is olyan nagyok, mint elsőre látszanak” – mondta Fekete Károly, hozzátéve, hogy a debreceni egyházi vezetők, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitát is ideértve, őszintén tudnak beszélni egymással.

Vojtkó Ferenc felelevenítette, hogy 1991-ben Debrecenbe látogatott Szent II. János Pál pápa, aki „a Nagytemplom küszöbét átlépve békességet hirdetett a protestáns testvérek között”. A moderátor feltette a kérdést, hogy ez volt-e a kiindulópont az egység megteremtésében.

Fekete Károly úgy válaszolt, hogy ez – bár mindenképpen fontos mérföldkő volt – nem jöhetett volna létre előzmények nélkül. „A pápa a Szentlélek indíttatására lépett be. Ezt a testvéri gesztust nem lehetett ugyanilyen lelkülettel fogadni, és a nagy többség szeretettel is vette az áttörést. Ehhez persze hozzájárult, hogy Őszentsége az eredeti tervektől eltérően saját maga helyezte el a koszorút a gályarabok emlékszobra előtt”. Palánki Ferenc erre reflektálva azt mondta: jó az irány. „Lehetnek nézeteltérések, véleménykülönbségek, de ahogy a Szentatya Debrecenben hangoztatta: »Eddig azt kerestük a másikban, ami nem krisztusi. Kezdjük el végre azt figyelni a másikban, ami krisztusi, és azt erősítsük!« Más szavakkal: a feltámadott testen ott vannak a sebek, de már nem fájnak. Az irány jó, menjünk ezen tovább” – tette hozzá a megyéspüspök.

Vojtkó Ferenc megemlítette a Debrecenben is évről-évre megtartott ökumenikus imahét jelentőségét. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ezzel kapcsolatban azt mondta, a városban nemcsak a püspökök között erős az összefonódás, hiszen sok református egyházközség lelkésze ápol jó kapcsolatot a városrész plébánosával. Fekete Károly visszautalt Krakomperger Zoltán kiállításmegnyitón elhangzott szavaira. Ugyanis a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke azt mondta: „Istennek nincsenek egyházai. Őt nem lehet kisajátítani, más nemzeteket, más liturgiájú felekezeteket kizárni.” Ezt az egységet hangsúlyozta az időszaki tárlatot szintén megnyitó Zsoldos Tibor, a Kistemplom-Ispotályi Református Egyházközség lelkipásztora is.

A moderátor következő felvetésére, miszerint mit érzékelhet a külvilág az egyházak kapcsolatából, Palánki Ferenc elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt lett debreceni püspök, s akkor a helyi keresztény közösségek és a város polgárainak szeretetteljes fogadtatása mélyen megérintette. „Látszódjon a kívülállók számára, hogy szeretjük egymást, mert Isten mindenkit szeret, nekünk pedig az Ő szeretetével kell szeretnünk. Nagyon fontos, hogy észrevegyük és segítsük azokat, akik rászorulnak szeretetünkre, segítségünkre” – tette hozzá. Fekete Károly a nyilvános szereplések erejét hangsúlyozta. „Sokkal fontosabb, hogy mi történik a templomon kívül, minthogy mi történik bent. Mert ha kint nem történik semmi, akkor bent sem történt semmi.”

A püspökök az egyházak oktatásban való szerepvállalásáról is beszéltek, egyetértve abban, hogy nem az intézmények, hanem a gyermekek és szüleik állnak a középpontban. Komoly felelősséget jelent számukra a legjobbat nyújtani, ennek a feltételeit pedig nem könnyű megteremteni. „Olyan pedagógusokra van szükség, akik a gyerekek legalapvetőbb kérdéseire – ki vagyok, honnan jövök, hová tartok – mernek válaszolni. Ebben is megéljük az ökumenét: tudunk örülünk egymás intézményeinek, úgy is, hogy sok katolikus pedagógus dolgozik református óvodákban, iskolákban és igaz ez fordítva is” – zárta a gondolatmenetet Palánki Ferenc.

Végezetül a jelenlévők közösen mondták el a Mi Atyánk kezdetű imádságot.

Fotók: Miskolczi János