Lezárás és új kezdet – Lelkészszentelés Tiszántúlon

A sikeres lelkészképesítő vizsgák után 2023 őszén tizenkilencen kérték felszentelésüket a Tiszántúli Református Egyházkerületben, hogy aztán a kerület kötelékében kezdhessék meg aktív lelkészi szolgálatukat. A közgyűlés megvizsgálta a felszentelésre vonatkozó kéréseket és mivel „szolgálatotok felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Istennek Lelkével írva, mindezeknél fogva elhatározta kérésetek teljesítését” – mutatta be Püski Lajos tiszántúli püspökhelyettes a szentelésre készülő teológusokat:

• Dienesné Turiczki Daniella
• Kovács Dániel
• Busch Péter
• Debreczeni Ákos József
• Petkes Piroska Judit
• Nagy Bettina Tünde
• Gellén Máté
• Balogh Tibor
• Csákány Evelin Katalin
• Tóth Ádám
• Szalay Kont András
• Nyakas Gergő
• Kuruczné Rezes Melinda Anikó
• Zágonyi Markó Tamás
• Novák Miklós
• Kovács Tímea
• Mercz Sándor
• Tóth-Illés Lívia
• Ujlaky Máté

„Legyen ez az óra megszentelődésetek órája, nemcsak úgy, hogy mi szentelünk föl titeket, hanem úgy is, hogy szánjátok oda egész valótokat szent és Istennek kedves áldozatul, hogy majd szolgálatotok által mindazokat is megszentelje az Úr, akik közé kibocsátunk most titeket” – foglalta össze Püski Lajos.

Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője

Ne vegyük le szemünket a célról!

„Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára” – Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Lukács evangéliuma 9. fejezetének 62. verse alapján bocsátotta szolgálatba a lelkipásztorokat. „A lelkészszentelés lezárás és új kezdet egyszerre: lezár egy hosszú folyamatot, amelyben az elméleti és gyakorlati képzés véget ért, és azzal, hogy egyházkerületünk vezető testülete is kimondta alkalmasságotokat, új kezdet következik. Tudtok élni ezzel az új kezdettel?” – tette fel a sorsdöntő kérdést. A püspök felhívta a figyelmet, hogy a „jó kezdet igéje” nem jelenti Jézus történelemellenességét, hiszen nem a múlt elvetését hirdette, számára fontos volt, hogy számontartsuk az Istennel bejárt utunkat. Ugyanakkor ez az ige nem beszél le a körültekintésről, és nem ösztönöz az összefoglalás elsikkasztására sem.

„Ez az ige úgy lesz új kezdet és útravaló, hogy feléleszti az ige pozitív oldalát: ha igaz, hogy aki hátra tekint, nem alkalmas, akkor még inkább igaz, hogy aki az eke szarvára teszi kezét és előre tekint, az alkalmas!” – biztatta Fekete Károly a hallgatóságot. Hozzátette: az alkalmasság feltétele, hogy meg kell ragadni az eke szarvát, hiszen az ugartörés, a mély szántás kemény munka, amelyre oda kell figyelni. „Az eke nem kapirgatásra való, teljes súllyal rá kell helyezkedni. Ekével dolgozni egyszemélyes műfaj, nincs tandemeke és nincs félkezes eke sem: az Isten országára tekintő tanítvány nemcsak nagy terveket sző, álmodozik és ügyesen adminisztrál, hanem keményen dolgozik akkor is, amikor nem látják” – folytatta.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

Fekete Károly szerint az eke nem luxuscikk vagy „csodajárgány”, hanem egy elérhető, szerény és nélkülözhetetlen munkaeszköz, amely arra is utal, hogy a keresztyénség története kezdetén egy olyan nagy ügy volt minimális külső keretek között, amely mégis maximális szellemi erőt jelentett. „Aztán a forma túlnőtte a szellemet és a lelket. Cifra lett az egyház, de szerényebb lett belül a lélek – ezt vették észre reformátoraink is. A keretek és a lényeg viszonya az egyház egyik kulcskérdése ma is. Folyamatos a feladatunk, látjuk az intézményeink és templomaink jelentős mértét, de mellette nem törpül el az evangéliumi lelkületünk?” Mint mondta, nélkülözhetetlen, hogy az anyagi-fizikai épülés ne menjen a spirituális épülés rovására, mivel Isten Lelkének maximális szellemi ereje minimális keretek között is meg akar jelenni. Ez az „isteni erőtér” a lényeges, a szervezeti és a külső keretek is be kell álljanak az Isten országára tekintés szolgálatába, „mert ezen az evangéliumi tartalmon múlik a mi Krisztus-követésre alkalmasságunk – ezért le ne vegyük a szemünket erről a célról.”

A végső cél Isten országa

Olyan bibliai példák figyelmeztetnek a hangsúlyeltolódás elkerülésére, mint Lót feleségének tragédiája, a húsosfazekakra visszatekintő, majd a pusztában bolyongó nép, vagy a gazdag ifjú, aki nem tudta hátrahagyni vagyonát és így élete nem állt új pályára. „Mindezek mutatják, mi történik, ha nincs jelen a teljes figyelem, a lelkesedés, az odaadás és a hit. Az nem keresztyénség, ha nagy hanggal emlegetjük az örök életet és közben féltjük mögénk kerülő életünket. Az nem tanítványság, ha újra és újra visszaköszön, mit vesztettem a Krisztus-követéssel és azt nézem, áll-e a még a visszafelé vezető híd” – emlékeztetett az igehirdető.

Jézus Krisztus az Isten országára irányított figyelemmel a meghasonlástól szeretne óvni bennünket. Az európai reformáció története is arról szól, „hogyan ismerték fel a kegyelem trónusát az Isten országában és hogyan tudtak tovább látni az őket körülvevő valóságon”. „Ha tovább szeretnénk adni a reformáció örökségét, az ma is így lehet hatásos. Barázdát húzni csak előre nézve lehet egyenesen, majd végül az lesz a legnagyobb eredmény, ha eltűnnek a barázdák: belevetve a jó magot a felnövekvő növény túlnövi a barázda nagyságát – hangsúlyozta Fekete Károly. – Ha ez félbe marad, az kudarc, az alkalmatlanságunk jele. Isten nem elégszik meg az önmagáért való munkafázisokkal, ő a célig akar eljuttatni: be az országába, amely tágasabb, hatalmasabb és egyetemesebb, mint amit el tudunk képzelni.”

A lelkipásztori eskü

A tiszántúli püspök figyelmeztetett: vigyáznunk kell, hogy Krisztus nyomába lépve Isten királyi uralma legyen a cél. „Ez nem ugyanaz, mint az egyéni üdvösség vagy az intézményi kultúra fejlesztése. Legyen bennetek eltökéltség a végső cél elérésére, és ne zavarjon meg, ha valaki hátratekint vagy nem ragadja meg az ekét – ti a saját alkalmasságotok megőrzésére figyeljetek, mert más szolgatársak rajtatok is fognak tájékozódni” – tette hozzá.

„Ha így tesztek, Isten országának erői elkezdenek működni közöttetek és bennetek. Az üdvtörténeti látás áthatja egész életünket és szolgálatunkat, a múlt és a történelem értékelését, a távlatok és arányok átgondolását és hálássá tesz benneteket mindenért, ami eddig történt, mindazokért, akik mögöttetek vannak a pályán és reményt ad mindenhez, ami előttetek áll – zárta gondolatait Fekete Károly. – Mert a végső cél az Isten országa, az odáig vezető úton nem mindegy, mi történik a gyülekezetekben, amelyeket pásztoroltok. Isten segítsen benneteket, hogy ez az alkalmas lelkipásztori habitus ne fogyjon ki belőletek!”

Áldás forrásai

Az igehirdetést követően mind a tizenkilenc teológus letette a lelkipásztori esküt, majd az ősgyülekezet gyakorlata szerint megáldották mindannyiukat.

„Mint áldásban részesültek, az elkövetkezendő időkben legyetek ti magatok is mindenkor áldás forrásává abban a gyülekezetben, azon a szolgálati területen, ahová Isten eleve elrendelő akarata állít” – indította útnak a lelkipásztorokat Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka.

Szöveg: Farkas Zsuzsanna
Fotók: Miskolczi János

Tiszántúli Református Egyházkerület