Lehet egy lelkész élsportoló, vagy lehet egy élsportoló lelkész?

TTRE.hu: Sokáig az sem volt biztos, hogy elindulhat az egyetemisták világjátékán, ehhez képest igen szép eredményt ért el.

Hodossy-Takács Sámuel: Igen, viszonylag későn, tavasszal derült ki, hogy bekerültem az utazó csapatba, méghozzá távolugrásban. Évekig a magasugrás volt a versenyszámom, később a többpróbával kísérleteztünk, de most úgy érzem, hogy ez lesz az én utam. Ezt megerősítette az is, hogy az Universiadén egyéni csúcsot tudtam elérni. Bár egy centiméter hiányzott a döntőbe jutáshoz, de így is maradéktalanul elégedett vagyok a teljesítményemmel és a tizennegyedik hellyel.

- Meglepte ez az eredmény, vagy azért érezhető volt, hogy egyre jobban megy önnek ebben az új versenyszámban?

- Bevallom, a szezon elején meglepett, amikor többször is 730 centiméter felett ugrottam. A tavalyi évben 6,60-nal kezdtem, aztán egy évvel később már 7,30-nál jártam. Miután kvalifikáltam magam az egyetemi játékokra, már sejtettem, hogy lehet ennél jobb eredményem is, ezért úgy álltam oda, hogy egyéni csúcsot szeretnék ugrani. Szerencsére jól sikerült a formaidőzítés, köszönhetően edzőmnek, Magyar Zoltánnak is, aki tudja, hogy mikor kell a legjobban teljesítenem, teljesítenünk, és így összejött az egyéni csúcs.

- 21 évesen még nagyon fiatal egy versenyszám-váltáshoz, hiszen tíz éven keresztül nem igazán találkozott a távolugrással. Lehet, hogy most derült ki, hogy hosszú távon is ez az ön száma?

- Most úgy látom, hogy igen. Korábban magasugróként is szép eredményeket tudtam elérni, de aztán közbejött egy sérülés. Ezt követően megpróbálkoztunk a többpróbával, így derült ki, hogy távolugrásban jó ütemben tudok fejlődni. Úgyhogy most szeretnénk ebből a legtöbbet kihozni, a távlati cél az, hogy egy jó távolugró legyen belőlem.

- Az Universiade felveti azt a kérdést is, hogyan osztja meg az idejét, az energiáját a sport és a tanulás között?

- Ez egyáltalán nem könnyű. Voltak időszakok, amikor komoly krízist okozott számomra az, hogy eldöntsem, melyiket kellene komolyabban vennem. Most épp úgy érzem, megtaláltam az egyensúlyt. Mindkét területbe annyi energiát próbálok befektetni, hogy abból valami gyümölcsöző jöjjön ki. A tanulás és az edzések most ugyanolyan fontosak. A tanulmányaim miatt különleges helyzetem van, hiszen teológiára járok, ez a spiritualitás pedig sokkal többet ad, mint bármely „civil” terület.

- Ez azt jelenti, hogy ha választani kell, akkor a teológia mellett, a lelkészség mellett fog dönteni?

- Hogyha ide kerül a sor – és úgy tervezünk, hogy azért néhány év múlva eljutok ide –, akkor egy percig sem fogok rajta gondolkodni: nekem a lelkész-lét a legfontosabb. Ez az, amire készülök, és erre szeretném feltenni az életemet.

- Van bármilyen céldátum erre? Meddig lehet ezeket párhuzamosan, magas színvonalon folytatni?

- Hogyha minden jól megy, akkor még két évem van itt az egyetemen, utána következik a segédlelkészi évem. Ez azért is fontos, mert két év múlva ismét lesz egy Universiade, amin szeretném képviselni az egyetemet. Várhatóan ezt követően kell majd egy döntést hoznom. Lehet, hogy ez egy-két évvel később következik be, de az is előfordulhat, hogy sikerül majd a lelkészi életforma részeként folytatnom az élsportot is.

- Csak, hogy el tudjuk képzelni, hogy milyen nehéz is összeegyeztetni a kettőt: hogy néz ki egy átlagos napja, mondjuk, hogyha éppen a szemeszter kellős közepén vagyunk, mint most? Délelőtt egyetem, délután edzés?

- Nagy áldás az életemben, hogy itt élhetek Debrecenben. Noha debreceni vagyok, fontosnak tartottam, hogy teológusként beköltözzek a kollégiumba, hogy a közösséget erősítve együtt lakjak a társaimmal, hiszen többségük nem debreceni. A kollégium épülete pedig nagyon jó helyen van: nagyjából az Oláh Gábor utcai atlétikapálya és az egyetem között félúton. Így reggel fölkelek, elindulok az egyetemre, ahol áhítattal kezdünk, erre az elcsendesedésre szükségünk van a napindításhoz. Ezt követően délelőtt, illetve kora délután óráim vannak, majd ideális esetben a délután hátralévő részében tudok edzeni. Előfordul, hogy este még visszajövök istentiszteletre vagy más ok miatt az egyetemre, de többnyire a kollégiumba térek vissza, ahol még tanulok, vagy a barátaimmal töltök időt. De mindig van mit csinálni.

- Visszatérve az Universiadéra, ez a verseny azért is lehetett különleges, mert általában a versenyeken a Debreceni Sportiskolát, vagy, ha nemzetközi a viadal, akkor egyben az országot is képviseli, most viszont kifejezetten a Debreceni Református Hittudományi Egyetemet. Volt-e lehetőség arra, hogy bárkivel megossza ebben a néhány napban a hitét? Lehetett ott erről beszélni, beszélgetni, találkozott-e esetleg hasonló helyzetben lévő sportolókkal?

- Már az első nap felkerestem a Religious Centert, azaz a hitéleti központot az olimpiai faluban. Ott volt egy nagyobb kápolnához hasonlító protestáns részleg is, ahol találkoztam a német olimpiai csapat lelkészével. Elmondta, hogy náluk, Németországban hogy működik a sportolók lelki támogatása, az áhítatok, istentiszteletek tartása. Egy nagyon jó gyakorlatot tárt elém. Bízom benne, hogy egyszer, egy-egy világversenyen a magyar sportolók is szervezett körülmények között gyakorolhatják hitéletüket. Eszmecserét folytathattunk, ami megerősítés volt számomra, hogy ebben sem vagyok egyedül. Azért a pályán elég keveset hallunk Istenről. De találkoztam kínai, protestáns és katolikus lelkészekkel is. Mindannyiukkal jó volt beszélgetni.

- A  hit és a sport kapcsolata olyan szempontból nem ismeretlen Ön előtt, hogy édesapja Hodossy-Takács Előd, református lelkész, egyetemi oktató, és ami ebben a témában szintén nagyon fontos, hogy ő is magas szinten sportolt, aktív életet él. Az édesapjával való kapcsolata, az a példa, amit látott a testi és a lelki egészség összefüggéséről, mennyiben határozta meg akár már gyermekkorától kezdve a pályafutását?

- A családi minta erősen meghatározta az életemet minden téren, így ezen a vonalon is, és ebben nem csak édesapám volt példa. Hadd kezdjem a nagymamámmal, aki egész életét tornatermekben töltötte, ugyanis testnevelő tanár volt, méghozzá kifejezetten sikeres. Emlékszem, amikor gyermekkoromban náluk voltam Sárospatakon, mindig adta a különböző feladatokat, amiket csináltam is lelkesen. Nem egyszer előfordult, hogy valamilyen nem túl komoly betegség ürügyén elértem, hogy ő vigyázzon rám, olyankor pedig rendszeresen bevitt a tornaórákra, ahol mozoghattam, játszhattam a nálam jóval idősebb gyerekekkel. Édesapám kapcsán pedig mindig láttam azt, hogy milyen fontos a mozgás, hogy fitt, egészséges életet éljünk. De tőle tanultam a versenyszellemet is egyébként. Éppen nemrégiben egy családi nyaraláson emlegettük fel, hogy mennyire szeretett velünk, gyerekekkel versenyezni, és bizony nem gyakran hagyott minket nyerni. Tőle tanultam meg azt is, hogy az elvégzett munka milyen sokat számít, és ez nemcsak a sportra vonatkozik, hanem az élet minden területén igaz. Ez az, amit a családi hatásokból kiemelnék: Isten megáldja a befektetett munkát, ami a sportpályán sikerekben is megmutatkozik.

- Az atlétikának van egy érdekes bibliai vonatkozása is, hiszen Pál apostol többször is említ a sporttal, jellemzően futással kapcsolatos metaforákat. Van-e esetleg egy mottója, akár ezekkel a képekkel, párhuzamokkal összefüggésben, ami Önnek talán többet jelent?

- Ezeket a képeket szerintem érdemes metaforikusan értelmezni, ahogyan a szentírásban is találjuk. Nem vagyok híve annak, hogy kontextusból kiragadva idézzünk a Bibliából, és ezen példák mögött is látható, hogy sokkal többről van szó, mint a sportról. De persze azt jó látni, hogy a Bibliában is használatosak ilyen képek, ezeket mi is bátran használhatjuk, mert értékes dolgokat lehet velük közvetíteni.

Horváth Zoltán

A beszélgetés elhangzott az Európa Rádióban 2023. október 4-én. A felvétel meghallgatható itt:

Tiszántúli Református Egyházkerület