Az áldás szombatja – hálaadó istentisztelet Hencidán

„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izráel fiait, ezt mondjátok nekik: Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” – Fekete Károly tiszántúli püspök az Ároni áldás alapján szólt az ünneplő közösséghez. „Az áldás szombatja ez Hencidán, amikor emlékezünk egy áldott életre és a hálát adunk a munkálatok áldásos befejezéséért” – köszöntötte a jelenlévőket.

Mint mondta, ezt az áldást a középkor elfelejtette, végül a reformáció helyezte vissza az istentisztelet rendjébe: „Kálvin János és Luther Márton nélkülözhetetlennek tartotta az új istentiszteleti rendben az Ároni áldást, így azóta a protestáns egyházak ünnepi pillanatait ez koronázza meg – az áldás, amely kivezet bennünket a templomon kívüli életbe.” Fekete Károly hozzátette, fontos mozzanat a kivezetés, mert „a lényeg mindig a templomon kívül indul el, megméri, hogy megvalósítjuk-e mindazt, amivel kiküld bennünket Isten igéje.”

Az Ároni áldás először egy vándorló, úton levő népnek szólt, akik kivonultak a szolgaságból, parancsolatokat kaptak, megszámláltattak, majd hosszú út után, a honfoglalás előtt áldotta meg őket az Úr. „Isten népe addigra számtalanszor elindult és megérkezett, ezért tudták, hogy az áldás visszavonhatatlan, hatalmas erő. Az élet határhelyzeteiben, búcsúzáskor válik generációkat összekötő kapoccsá – folytatta a püspök. –  Az áldásban az Úr önmagát ajándékozza a megáldottnak, nélkülözhetetlenként.” Isten úgy áld, hogy őriz, világosságot gyújt és nem fordul el tőlünk, ezért „a mi áldó szavunk legyen protestáló hang, megáldottságunk legyen pajzs a rosszindulattal szemben, hogy áldássá lehessünk környezetük számára.”

Ünnep a megújulás

„Örömmel állunk meg Isten színe előtt, ha az elvégzett munkáért adhatunk hálát, mert nagyon jól tudjuk hitből, hogy ez nem csupán az emberi kéz és az elme serénységén múlik, hanem azon, aki mindehhez az erőt adja” – fogalmazott Tóth Tibor. A Bihari Református Egyházmegye esperese a 127. zsoltár első versét idézte: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.” Hozzátette: „Az, hogy az Úr őrzi és építi, azt jelenti, hogy áld. Ehhez hozzátartozik, hogy Isten dicsőségét szolgálja az épülés.”

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Szémán László polgármester is: „Ez a szombat ünnep, mert ünnep minden nap, amikor olyan fejlesztést adhatunk át, amellyel élhetőbbé válik a település – akár a mindennapi életben, akár a hitéletben.” Mint mondta, az épület megújulása jó lehetőség volt arra is, hogy méltó módon megemlékezzünk egy olyan lelkipásztorról, „aki a település szolgálatában élte le életét”. „Szabó Andor 46 éven keresztül keresztelte a gyermekeket, kísérte utolsó útjára az elhunytakat és adta össze a házasodókat, része volt a hencidai embereke örömének és bánatának. Részt vett az egyház tudományos életében, rendszeresen publikált, helytörténeti gyűjteményt hozott létre, majd az önkormányzatnak adományozta – egy teljes életet élt Hencidán” – hangsúlyozta a polgármester.

Isten lehetőségei

A Bihari Református Egyházmegye gyülekezeteinek igei köszöntése és a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsora után Székely Zsolt lelkipásztor foglalta össze a felújítás éveit. „Minden Isten akaratából és Atyai tanácsából jött, ezért övé a hálaadásunk. Az eredményeinkben benne van az Ő útmutatása és támogatása” – utalt a Heidelbergi Káté 27. kérdés-feleletére.

Mint elmondta, négy évvel ezelőtti érkezésekor a gyülekezeti ház romos, használhatatlan állapotban volt, de „Isten lehetőségeivel számolva” mertek pályázni és így válhatott gyülekezeti házzá a régi múzeum, így kerülhetett új cserép a templom tetejére. A Magyar Falu Program, a Bethlen Gábor Alap és a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatásával összesen 56 millió forintot tudott az egyházközség épületeire fordítani, azonban Székely Zsolt hozzátette: az ünnepségre készülve a gyülekezeti tagok újabb adományokkal segítették a közösségüket. „Gondolkoztam rajta, mi lehet ennek a komoly segítségnek az oka. Ez egy összetartó gyülekezet, akik már ideékezésemkor is figyeltek az igehirdetésekre, beszélgettek a hallottakról. Ez az előzmények miatt lehet így: jó lelkipásztorok szolgáltak előttem, nekik köszönhető, hogy az igét vágyó, értő, arról beszélgetni kész gyülekezet adhat ma hálát” – zárta gondolatait a lelkipásztor.

Az ünnep képekben:

Tiszántúli Református Egyházkerület