A párbeszédképes teológia nélkülözhetetlensége

A Doktorok Kollégiuma plenáris ülésének, közgyűlésének és szekcióüléseinek a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara adott otthont augusztus 23. és 25. között. A rendezvény megnyitóján a házigazda egyházkerület és intézmény képviseletében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem hitéleti rektorhelyettese, valamint Vladár Gábor, a testület elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az első előadáson Ulrich H. J. Körtner bécsi professzor foglalta össze az idén ötven éves Leuenbergi konkordia jelentőségét és az ökumenikus párbeszédre gyakorolt hatását.

Ötven éve, 1973 márciusában írták alá az európai református és evangélikus egyházak képviselői a Leuenbergi Konkordiát, amely lehetővé tette az úgynevezett szószéki és úrasztali közösséget, valamint megalapította a Protestáns Egyházak Európai Közösségét. A kerek évforduló alkalmából március elején a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adott otthont az „Együtt egyházzá lenni” elnevezésű nemzetközi konferenciának.
Hogyan lehetünk együtt egyházzá? 
Leuenberg öröksége: együtt megérteni Isten mai üzenetét 
Közösség a sokféleségben – Konferenciát tartottak Debrecenben a Leuenbergi Konkordia ötvenéves évfordulója alkalmából

A plenáris ülés középpontjában Vályi Nagy Ervin – saját korát sok szempontból megelőző – munkássága állt, amelyről először Rainer Fischer lelkipásztor és kórházi lelkigondozó beszélt, majd Bogárdi Szabó István nyugalmazott püspök a neves teológus egykori tanítványaként emlékezett vissza. A nyitó alkalom zárásaként Vályi Nagy Ervin személyéről és teológiai jelentőségéről folytatott párbeszédet Balog Zoltán püspök, Rainer Fischer, Bogárdi Szabó István és Fazakas Sándor lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai és Egyházszociológiai Tanszékének vezetője.


Ulrich H. J. Körtner bécsi professzor

Az alulmaradás készsége

Vályi Nagy Ervin máig érvényes örökségéről és aktualitásáról Fazakas Sándort kérdeztük, aki a konferencia felvezető kötetébe írt tanulmányt „Vályi Nagy Ervin teológiájának aktualitása” címmel.

A harminc évvel ezelőtt elhunyt teológus 1924-ben született, gimnáziumi évei után tisztnek tanult, majd megjárta a II. világháborút. Rövid munkaszolgálat után térhetett haza, végül 1946-ban beiratkozott a Pápai Teológiai Akadémiára. Bár kezdetben nem tervezte, hogy lelkészként szolgál, egy ösztöndíjprogramon keresztül Strasbourgban folytatta teológiai tanulmányait, azonban az 1948-as év politikai fordulatai miatt haza kellett térnie és elfogadnia egy lelkészi állást Csurgón.

1956-ban beválasztották a Forradalmi Nemzeti Bizottság elnökségébe, a forradalom leverése után pedig elhurcolták, két hónapig előzetes letartóztatásban maradt, ezt követően Balatonlellére internálták, ahol egészen 1964-ben bekövetkezett szívinfarktusáig szolgált. „Saját bevallása szerint ez az időszak alkalmas volt arra, hogy egyrészt kifejlessze magában az »alulmaradás« készségét, kerülve a hivatalos egyházi közéletben való konszolidálódás kétes útját, másrészt, hogy megtanuljon teológiai-filozófiai értelemben reflektálni mindarra, amit a történelemben megélt” – fogalmazott Fazakas Sándor.


Rainer Fischer lelkipásztor és kórházi lelkigondozó

Betegsége után Svájcban gyógyult, és 1965-ben már a Bázeli Egyetemen szerzett doktori fokozatot az egyház dialogikus létformájáról készített disszertációjával. Bár disszertációját az akkori egyházi vezetés nem engedte magyar nyelvre fordítani, hazatérve kutatóprofesszori állásba került a Református Egyház Zsinati Hivatalának frissen megalakított Felekezettudományi Intézetében. Helyzete ambivalens maradt: tudása és ismertsége miatt már nem lehetett elzárni a nyugati keresztyén nyilvánosságtól, ugyanakkor hazai mozgástere behatárolt maradt, műveinek lefordítását és egy gyülekezetbe való meghívását meghiúsították. A Budapesti Teológiai Akadémia rendszeres teológia professzoraként csupán öt évet szolgált 1980 és 1985 között, ezzel párhuzamosan 1980-tól a Budapest Németajkú Gyülekezet lelkésze lehetett egészen haláláig.

Minden idők peremén

Vályi Nagy Ervin munkásságának kiemelkedő része a történelem értelmezésének teológiai vizsgálata, pontosabban kritikája. Ennek fontos alapvetése 1955-ben megjelent, „Isten vagy történelem” című tanulmánya, amelyben az akkori hivatalos református egyházi álláspontot – mely szerint a történelem adott helyzete Isten történetével azonos – vette górcső alá. „Kritikájának fókuszában három szempont áll: a Bibliával ellentétes történelemfogalom, az egyházi döntések túlhangsúlyozott biztonsága, valamint az egyház küldetéséről való felfogás erőltetett átrajzolása” – foglalta össze Fazakas Sándor. Hozzátette: Vályi Nagy szerint a helytelen történelemszemlélet nyomán az egyház szolgálatának lényege nem lesz más, mint az éppen adott társadalmi-politikai renddel szembeni fenntartások leszerelése és az egyháztagok ez új rendbe való betagolásának segítése.


Kerekasztal-beszélgetés a Doktorok Kollégiuma plenáris ülésén – Fazakas Sándor

A teológus ezért óva intett a történeti-teológiai gondolkodás minden olyan formájától, amely a megtapasztalt történelem mindenkori tényszerűségét vagy tervezett menetét Isten cselekvésével teszi egyenlővé – később ugyanezért volt szkeptikus az 1989-es kelet-közép-európai társadalmi-politikai változásokkal szemben is. Műveiben többször hangsúlyozta: sem az állam, sem a politika, sem a modern demokráciák nem Isten földi helytartói a világban, hanem alapvetően emberi dolgok, így nem követelhetnek vak engedelmességet. „Minden idők peremén” című kötete egyik tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan politikára van szükség, „melyet nem köt gúzsba a világnézet, hanem egyszerűen, józanul és pragmatikusan teszi a dolgát, átfogó vízió és szakralizálás nélkül”.

Ezek alapján elmondható, hogy számára az etika nem egy bizonyos érték- és normarendszer elsajátításából és alkalmazásából áll, hiszen a norma mindig leíró, és nem előíró. Ugyanakkor tudta, hogy az embereknek szükségük van bizonyosságokra, reménykednek az ősi emberi erények érvényességében, példaképekre vágynak. Valójában az erkölcsi szubjektum megvalósulását nem az éppen aktuális normákhoz való alkalmazkodástól és a „világ jelenlegi szkémájához való igazodástól” várta. „Ugyanakkor azzal is számol, hogy a normákhoz való erőltetett alkalmazkodás alternatívája nem az értékek ismerete és begyakorlása. Ugyanis nincsenek magától értetődő értékek többé – ezeket megkérdőjelezte az iparai társadalom, a felvilágosodás, a racionalizmus és a szekularizáció – folytatta Fazakas Sándor. –  Viszont ez ambivalens helyzetet teremt: egyrészt a szabadság érzetét kelti a társadalomban és a történelemben jelentkező erőkkel, tekintélyekkel és igazodást elváró tényezőkkel szemben; másrészt elbizonytalanít, mert ahol a társadalom nem szolgáltat orientációt, nincsenek elkötelező és közösen vállalt társadalmi értékek vagy normák.”


Kerekasztal-beszélgetés a Doktorok Kollégiuma plenáris ülésén – Balog Zoltán

Összefoglalva tehát az etika Vályi Nagy Ervin számára nem egy morálkódex vagy érték- és normarendszer birtoklását és alkalmazását, hanem a hit okos magatartásában való megmaradás művészetét jelenti.

A párbeszéd közös alap

Ezek alapján Vályi Nagy Ervin a hit testet öltését az aszkézis megélésében látta, azonban nem a szerzetesi vagy a világtól elforduló aszkézis, hanem Isten szemlélésébe, illetve a kegyességbe való begyakorlás értelmében, a szó eredeti bibliai értelmében. Ez a fajta aszkézis három területen nyilvánul meg: szeretet, szabadság és ítélőképesség. A szeretet az, amelyen keresztül az ember mer nyitott lenni Isten akarata előtt; a szabadságot abban tapasztalhatjuk meg, hogy megértjük, a világi hatalmasságoknak nincs valódi hatalmuk; még a hit ítélőképessége megóv a túlzott idealizmustól és a világ dolgaihoz és az emberhez való fegyelmezett odafordulást tesz lehetővé.

Fazakas Sándor említést tett Vályi Nagy Ervin teológiai gondolkodásának néhány kritikájáról is, hogy a ma reformátusai még kerekebb képet kaphassanak a nemzetközileg is elismert teológusról. Mint mondta, a történelem kritikus szemléletén nem tudott túllépni, és így nem jutott el a történelem felelős alakításának gondolatához, emellett etikája is olykor túl szubjektívnek mondható. Mindezek mellett azonban olyan teológiai valóságértelmezésről tesz tanúbizonyságot, amely figyelmeztet: a jelen tapasztalatai és eseményei, de mindenekelőtt a valóság abszurditásai nem oldhatók meg történeti-teológiai konstrukciók és reflektálatlanul alkalmazott teológiai közlések segítségével. „Vályi Nagy nyomán elmondhatjuk, hogy a világ eseményeihez és az élet nagy kérdéseihez való hozzáállás, hozzászólás esetében az egyház és teológiai részéről több józanságra és realizmusra van szükség. Ez nem azt jelenti, hogy az evangéliumi keresztyénség és etika elutasítaná a világgal való párbeszédet – éppen ellenkezőleg: a párbeszéd szükségességét nem a történelmi helyzet kényszeríti ki, hanem magának az egyháznak dialogikus létéből fakad, annak a Krisztusban való üdvösségből kell kiindulnia” – zárta gondolatait Fazakas Sándor.

A Doktorok Kollégiuma plenáris üléséről a házigazda egyházkerület oldala, a parokia.hu tudósított bővebben:
Ami valóban összetart 
Párbeszédben ég és föld között

Farkas Zsuzsanna
fotó: Füle Tamás / parokia.hu