Nagy hálát kell éreznünk az Isten-védte kenyerünkért

Fekete Károly, egyházkerületünk püspöke a szentelést megelőzően arról beszélt, hogy Isten az energiaválság és a háború közepette is asztalt terített nemzetünknek. „Különös idők járnak felénk: kenyérverseny zajlik. Nemcsak a pékmesterek között itthon, hanem világméretekben is. A viszontagságos időjárás és a háború miatt már-már luxustermékként jelenik meg.”

A püspök párhuzamot vont a mai idő és a Jézus megkísértésekor lejátszódó bibliai „kenyérverseny” között, amikor egymásnak feszült az Élet Kenyere, Krisztus, valamint a falánk, kenyérpusztító gonosz. „A pusztában azzal provokálja Jézust a gonosz, hogy ne várja meg a gondviselő Istent, aki megadja neki is a mindennapi kenyeret, hanem csillapítsa éhségét egy saját erejéből megtett csodával.”

Fekete Károly kifejtette, ez egy bizalomteszt, miszerint bízunk-e eléggé a tápláló, fenntartó, gondviselő Istenben. „Nagy kísértésünk, hogy a világot Isten nélkül akarjuk rendbe hozni, háttérbe szorítva magunkban Őt.”

Kijelentette: ha Isten a visszaszorítottságból, a háttérből előre kerül, akkor oldódik meg az emberi szükség is. „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?” – idézte Jézus szavait az egyházkerület püspöke.

A három történelmi nagyegyház képviselője végül megáldotta és megszentelte az új kenyér ünnepének szimbólumát.

Fekete Károly beszéde az alábbiakban teljes egészében olvasható, a tudósítás végén pedig meghallgatható.

Kedves Ünneplők!

Nagy-nagy hálát kell érezzünk a szívünkben a mi Isten-védte kenyerünkért, aki a természettel és a háborús körülményekkel versenyre kelve, idén is asztalt terített magyar népünknek, hiszen különös idők járnak mifelénk, mert kenyérverseny zajlik. Nemcsak a pékmesterek között itthon, hanem világméretekben. A viszontagságos időjárás és a háború miatt már-már, mint luxustermék jelenik meg a kenyér. Olyan vidékeken is hiánycikké lett, amelyek békeidőben az emberiség éléskamrájaként működtek.

Eszembe jut, hogy a Szentírásban is van egy nevezetes kenyérverseny, de nem pékmesterek szereplésével, hanem az Élet-Kenyere Krisztus és a falánk kenyérpusztító gonosz egymásnak feszülésével.

A híres kísértés-történetben azzal provokálja Jézust a gonosz a pusztában, hogy ne várja meg a gondviselő Istent, aki megadja neki is a mindennapi kenyeret, hanem csillapítsa éhségét egy saját erejű csodával: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” (Lk 4,3)

Ha azt akarod Jézus, hogy az emberek engedjenek neked, akkor kenyerezd le őket. Tedd meg nekik a lekenyerezés csodáját. Látod, mennyire ki van éhezve az ember a fogyasztható anyagi javakra.

Így indul a jólét kísértése. Ez a Teremtő Atyához kötődésünk szondázása. Bizalom-teszt. Bízunk-e eléggé a tápláló-fenntartó-gondviselő Istenben?

Nagy kísértésünk, hogy a világot Isten nélkül akarjuk helyrehozni, háttérbe szorítva magunkban Őt. Akaratosságunkat toljuk előtérbe és mindent megteszünk, hogy Isten ne zavarjon be. Mi nem tudunk csodát tenni, de tudunk csúsztatni, csalni, szemfényvesztő módon megszerezni, hozzájutni, mert az éhséget csillapítani kell.

Csak utólag látjuk: bizony, tévképzet az, hogy teremts új körülményeket, majd akkor megváltozik az ember. Az embert nem egyedül a szociális kérdés megoldása váltja meg és menti ki a bajából. A szükség nem helyezhető Isten elé, és a cél nem szentesíti az eszközt!

„Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével” – válaszolja Jézus a kísértőnek. Ha Isten teremtő igéje nyomán megújul az ember, akkor fogja tudni gyökeresen megváltoztatni a körülményeket. Ha Isten a visszaszorítottságból, a háttérből előre kerül, akkor oldódik meg az emberi szükség is. Egyébként mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?!

Isten alig várja, hogy mi Tőle kérjük hittel és szívvel: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Ezzel az imádságos kéréssel elismerjük, hogy Istennél van az élet forrása és naponta rászorulunk. Leszámolhatunk a gondterheltséggel, és ráhagyatkozhatunk Isten tápláló jóságára, nagylelkű szeretetére! Legyen az Ő áldása rajtunk és a mi mindennapi kenyerünkön!

Istennek népe: Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! Ámen.

Fekete Károly püspök beszéde:

Tiszántúli Református Egyházkerület

ttre.hu
fotó: Miskolczi János