El kell jutnunk a felszabadult örömhöz és hálaadáshoz

„Illendő, hogy a lelkipásztorok, főgondnokok, a gyülekezetek elnökségei először maguk találkozzanak egymással és az igével úrvacsorai közösségben. Azért szerveztük így, hogy programsorozatunk kezdetén mi magunk is megerősödjünk és így készüljünk a szolgálatunkra” – fogalmazott Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője.

„Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” – idézte Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese a Debreceni Református Napok igei mottóját (Mk 9,7), majd hozzátette: „Rajtunk is áll, úgy tudjuk-e továbbadni az igét, hogy mások is megértsék. Az idei év a presbiteri tisztújítás éve is, lehetőség, hogy az alkalmas, szolgálatra kész presbiterek munkába állhassanak, de ehhez különösen fontos Jézus Krisztus szavára figyelni. Ugyanakkor a mai méltó alkalom, hogy a ciklus végéhez közeledve megköszönjük a presbitereink, gondnokaink és főgondnokaink szolgálatát.”

A mennyei menyegző felé

Az istentiszteleten a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség lelkipásztorai szolgáltak, azt a célt tűzve maguk elé, hogy „a kánai menyegzőtől a Bárány menyegzője felé vezető út erősítsen meg az Úrral és egymással való közösségünkben, küldetésünkben”. Ennek jegyében bibliai szakaszok felolvasása, azokhoz kapcsolódó kérdések és éneklés váltották egymást, teret engedve a Lélek munkájának, hogy a szövegek önmagukat magyarázzák.

Elsőként a kánai menyegző története hangzott el (Jn 2,1-11), amelyhez két kérdés kapcsolódott: Jézus hányadik helyen van az életünkben? Utasítani szeretnénk az Urat vagy engedelmesen követni?

Ezt a négyezer ember megvendégeléséről szóló szakasz követte (Mk 8,1-9), amely végén újabb két kérdésen gondolkozhattak el a résztvevők: Hányszor akartuk kisegíteni az Urat, miközben valójában erőtlenek voltunk? A magunk bölcsességével vagy az Úrtól kapott eledellel tápláljuk az embereket?

A nagy vacsoráról szóló példázat (Mt 22,1-10) arra adott lehetőséget, hogy mindenki átgondolja, „hányszor zártuk be Isten mérhetetlenül nagy szeretetét a magunk önigaz, vallásos klubjának törvényei, szokásai közé?”

Ez alkalommal az úrvacsora vételére az utolsó vacsora története (Lk 22,14-20) hívta a résztvevő lelkészeket és a gondnokokat, akiket végül a bárány menyegzőjének reménységével (Jel 19,6-10) bocsátottak el.

Örömteli asztalközösség

„Amikor kiderült, hogy ezen az alkalmon a nagyerdei lelkészi kör szolgál, megnéztem a május 17-re kijelölt napi igét, amely a négyezer ember megvendégeléséről szóló történet volt – idézte fel Püski Lajos, a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség vezető lelkipásztora. – Ez emlékeztetett, hogy Jézus mennyiszer beszélt a mennyek országáról az örömteli asztalközösség példáján keresztül. Bár ahhoz szoktunk, hogy az istentiszteleten rövidebb igeszakaszokat követ hosszabb magyarázat, ebben a körben és közösségben ma azt szerettük volna, hogy az írott igén legyen a hangsúly, és így szembesüljünk azzal, Krisztus miként beszél a mennyek országáról.”

A püspökhelyettes azt is hozzátette, református úrvacsora közösségünkben sokszor mintha a bűnbánat dominálna – „amely az elején helyes, de el kell jutnunk a kegyelem meghirdetése és elfogadása után a felszabadult örömhöz és hálaadáshoz”. Mint mondta, az úrvacsoráink nem kifejezetten előképei a Bárány menyegzőjének, ezért ennek az előképnek a megélésére szerettek volna ezen az estén lehetőséget adni. „Bizonyára sokkal erősebbek lennénk, ha lenne egy erre vonatkozó mennyei látásunk, ezzel a nagyobb reménységben részesülnénk és felragyoghat előttünk, hogy a Bárány menyegzője felé haladunk” – hangsúlyozta Püski Lajos.

Hasonlóképpen folytatódik a következő napokban a II. Debreceni Református Napok programsorozat, amelynek a központi alkalma szintén egy úrvacsorás istentisztelet lesz szombat délután, immár szabad téren, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben. A programokra szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Farkas Zsuzsanna