Rendszerüzenet

Jubileumi konferenciát rendezett az Országos Református Tanáregyesület Debrecenben

Az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) kettős évfordulója tiszteletére tartottak konferenciát 2023. április 21–22-én Debrecenben.

A Református Kollégium Dísztermében a Kárpát-medencéből összesereglett mintegy 150 református pedagógus az egyesület alapításának 120., újjászervezésének 30. évfordulójára emlékezett, a Covid járvány miatt egyéves késéssel.


Április 21-én, péntek délután dr. Papp Kornél egyesületi elnök megnyitója, dr. Fekete Károly püspök áhítata után házigazdaként Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a Református Gimnázium igazgatója köszöntötte a vendégeket. Ezután Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára tartott előadást a köznevelés aktuális kérdéseiről. Az ORTE múltját két előadás idézte meg: Dr. Veress Bertalan tanügyi főtanácsos, az egyesület ügyésze a Tanáregyesület alapításának (1902) és újraalapításának történelmi körülményeit ismertette, dr. Győri János gyűjteményi igazgató az ORTE két korszakának (1902–1950; 1991–) mai tanulságait elemezte. Mindkét előadó oroszlánrészt vállaltak az egyesület rendszerváltás utáni újjászervezésében és későbbi működtetésében, s előadásukban azt a tapasztalatukat hangsúlyozták, hogy az ORTE működése újabb korszakának legfőbb érdeme, hogy az elmúlt évtizedekben sorra alakuló református iskolák pedagógusait összekapcsolta egymással, segítette református identitásuk erősítését, valamint kaput nyitott a határon túli magyar iskolák felé.


Az előadásokat két kerekasztal-beszélgetés követte. Először az ORTE négy korábbi elnökével (dr. Nagy Mihály, dr. Horkay György, dr. Győri János, Csernaburczky Ferenc) beszélgetett az egyesület mai elnöke, dr. Papp Kornél. Az eszmecsere megerősítette az előadók megállapítását, hogy az ORTE tevékenységének máig legfontosabb eleme a személyes kapcsolatok és a református identitás erősítése az éves konferenciákhoz kapcsolódó előadások, iskolalátogatások és szakmai kirándulások segítségével. Megható pillanata volt a beszélgetésnek, amikor az elnök arra kérte a jelenlévőket, hogy az újraalakulás utáni 1992-es első konferencia résztvevői álljanak föl, s kiderült, hogy az egykori alapítók közül legalább tízen jelen vannak a rendezvényen. A második kerekasztal-beszélgetést Győri József nyugalmazott gimnáziumi igazgató vezette, s ennek résztvevői (Édes Enikő alistáli igazgató, Gál Erika nagydobronyi igazgató, Bara Lajos zilahi igazgató és Bustya János sepsiszentgyörgyi vallástanár) a határon túli magyar oktatás elmúlt harminc esztendejének tanulságairól számoltak be. A határon túli vendégek mindegyike hangsúlyozta, hogy a magyar kormányzati támogatások mellett az ORTE szakmai segítsége is komoly szerepet játszott iskoláik működtetésében.

Mindkét beszélgetés számos fontos új információt hozott felszínre; kár, hogy az időbeli korlátok miatt közönségkérdésekre már nem maradt idő. A konferencia este ünnepi fogadással zárult, ahol az egyesület régi hagyományai szerint kötetlen formában folytatódott az ismerkedés és a szakmai eszmecsere.

A konferencia résztvevői közül 35-en a Református Gimnázium vendégeként az intézmény Internátusában szálltak meg, és szombat délelőtt debreceni városi sétán vettek részt a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek szervezésében. A Kollégium Múzeumának Kölcsey-kiállítását dr. Győri János gyűjteményi igazgató, a Kollégium Oratóriumát és Orlay Petrich Soma II. Lajos király holttestének feltalálása című, újabban a Nagykönyvtár dísztermében látható festményét dr. Csorba Dávid múzeumigazgató, a Szabó Magda Emlékházat Nyiri Fruzsina múzeumpedagógus, a Kistemplom, a Nagytemplom és az Emlékkert nevezetességeit pedig dr. Veress Dániel művészettörténész mutatta be szakszerű vezetés keretében. A jubileumi rendezvény szombaton délben közös ebéddel zárult, ahol Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett igazgatónő búcsúzott a vendégektől, hangsúlyozva, hogy a Debreceni Kollégium egyéni vagy családi látogatás, illetve osztálykirándulás keretében visszavárja vendégeit.




Szerző: Győri János
Fotók: Bodonovics István