Rendszerüzenet

A Hymnust és szerzőjét ünnepeltük a Debreceni Református Kollégiumban

Domborművének megkoszorúzásával és a Kollégiumi Kántus énekével kezdődött a Kölcsey és a Debreceni Református Kollégium című, a Hymnus 200. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség a cívisvárosban, ami a Kollégium Múzeumában folytatódott, ahol Csorba Dávid és Győri János nyitotta meg a Kölcsey debreceni diákévei című kiállítást.

"Amikor a kétszáz évre emlékezünk, akkor emlékezni és emlékeztetni szeretnénk valamire, ami a közös összetartozásunkhoz tartozik. A nemzeti emlékezetünknek gyökereihez nyúlunk vissza, hiszen olyan események történtek a reformkor idején, amelyek kitörölhetetlen emlékei nemzetünknek. Ekkor jöttek létre: a jogegyenlőség, a népképviselet, a vallás- és sajtószabadság fogalmai. Ekkor születtek meg azok a kezdeményezések, amelyek a nemzeti múlt emlékeinek feltárására, a nemzeti összetartozás jelölésére intézményeket hoztak létre: a Nemzeti Múzeum, Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Galéria, és ebben az időben születtek meg olyan szimbólumok, mint a nemzeti trikolór vagy a Hymnus és A szózat – vagyis a polgári szabadság gondolata, a tudományos kutatás elvei és etikája és azok közös szimbólumai” – fogalmazott megnyitó beszédében Csorba Dávid, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatója.

Hangsúlyozta, joggal ünnepli a Magyar Költészet napján Kölcseyt Pozsony, Budapest, Álmosd és Szatmárcseke is, Debrecen számára viszont azért fontos Kölcsey, mert a Református Kollégium bocsájtotta útjára a Hymnus szerzőjét, Kölcsey itt szerezte azt a műveltséget, ami a Hymnusban is benne foglaltatik.

Győri János közgyűjteményi igazgató ismertette, a Kölcsey debreceni diákévei című tárlat a Kollégiumban különböző intézmények által őrzött dokumentumok segítségével illusztrálja Kölcsey debreceni kapcsolatait és a költő itt szerzett, Hymnusra gyakorolt hatását.

Kölcsey 1796 és 1809 között, összesen 13 esztendőt töltött Debrecenben, amelynek Református Kollégiuma az ország egyik legjelentősebb intézménye lehetett.

Mint megtudtuk, az első tárló a korabeli Debrecen világát és Kölcsey lakóházának történetét eleveníti fel, utóbbihoz kapcsolódik Kiss Tamás költőnek az 1973-ban lebontott Kölcsey-házat elsirató költeménye. A következő Kölcsey tanulmányainak tárgyemlékeiből ad ízelítőt, a tankönyvei mellett az első magyar földgömb is látható, mely rézmetsző diákok munkája.

A harmadik tárlót a költő professzorainak szentelték, ugyanis Kölcsey kiemelkedő filozófiai, jogi, nyelvi, esztétikai műveltségét a Kollégium Nagykönyvtárának igen gazdag anyaga mellett elsősorban Sárvári Pál és Budai Ézsaiás professzoroknak köszönheti.

A következő tárló Kölcsey költői, írói szárnypróbálgatásait idézi, diákkori olvasmányai között a felvilágosodás francia, német, angol filozófusai, írói játszák a főszerepet, szépirodalmi szárnypróbálgatásainak ihletője azonban Csokonai Vitéz Mihály – hangsúlyozta Győri János, akinek temetésén 1805-ben először látta Kölcsey későbbi barátját, Kazinczy Ferencet. Levelezni kezd vele és a széphalmi mester kérésére régi magyar szövegeket tanulmányoz, másol és másoltat a Kollégium könyvtárában. Ezek közül 16. századi nyelvemlékünk, a Debreceni Kódex eredeti példánya is látható a tárlaton.

A következő tárló a Hymnus református szellemi gyökereit mutatja be. Ezek egyikét a reformáció korabeli históriák és jeremiádok jelentik, amelyekkel Kölcsey a Kollégium Nagykönyvtárában ismerkedett meg. Egy másik lehetséges forrás az újévi egyházi énekekben keresendő – ennek szemléltetésére Budai Ézsaiás énekének részletét idézik a tárlaton.

Az utolsó tárlót pedig Kölcsey debreceni utóéletének szentelték. A Kollégium Múzeuma őrzi a szatmárcsekei kúria két asztalát, s a költő hímzett halotti leplét – ezeket a tárgyakat is meg lehet tekinteni a kiállításon – mondta a közgyűjteményi igazgató.

Az emlékülést Csikos Sándor színművész megrendítő szavalata nyitotta a Kollégium Dísztermében, majd Baráth Béla Levente rektor indította a köszöntő beszédek sorát.

A rektor a Kollégium falán álló Kölcsey-domborműhöz adott ízelítőt. Mint mondta, évszázadokig a legkiválóbb tanárok és diákok esetében sem volt szokás emléktáblát állítani a Kollégiumban. Ezek sora az első világháborús áldozatok emléktábláival indult el, majd 1931-ben Zwingli és Kálvin reliefjét helyezték el a Kollégiumban. Amikor 1932-ben a Debreceni Egyetem főépülete elkészült, és az egyetemi karok kiköltöztek a Kollégium épületéből akkor merült fel az emléktáblák gondolata. Az ötlet szellemi atyja Papp Károly irodalomtörténész professzor volt, a Csokonai Kör vezetője, aki Kölcsey mellett Csokonai Vitéz Mihály és Arany János számára is emléktáblákat állíttatott. A három emléktábla ünnepélyes átadására 1933. május 25-én került sor. A domborművet a Dóczy Gimnázium művésztanára, Nagy Sándor János készítette – ismertette Baráth Béla Levente.

Fekete Károly püspök ünnepi beszédében a Református Kollégium jelentőségét hangsúlyozta, Révész Imre 1942-ben elhangzott beszédét idézte.

„A Hymnust nem írhatta volna meg és nem imádkozhatta volna el Kölcsey, ha nem a Debreceni Református Kollégiumban kapta volna meg döntő, az egész életét meghatározó ihletet” – idézte fel a Kölcsey Társaság egykori rendezvényén elhangzott sorokat.

Hangsúlyozta, Kölcsey verse nem az őskultusz táplálása, hanem az önvizsgálat és a bűnbánat felkeltése. Nem a nemzeti sovinizmus dicshimnuszát írta meg, hanem kiváltságos számadást végzett Isten színe előtt, kritikai nemzetszeretettel.

„Népünk felemelkedései és leverettetései, dicsősége és szégyene, öröme és gyásza, múltja, jelene és jövendője feszül a sorok között. Kölcsey tudta, hogy az Isten áldása nem ráadás nem kiegészítés és nem díszítőelem, Isten áldása nélkül minden hiábavalóság. Az áldás öntudatra ébresztő erő akárkiből valakivé, Isten népévé formál” – fogalmazott Fekete Károly.  

Hozzátette, azért beszélhetünk még ma is keresztyén nemzeti öntudatról, mert a keresztyénség felvételétől a reformáción át egészen máig voltak olyan magyarok, akik a nemzetről csak úgy tudtak gondolkodni, hogy közben Istenről, a nemzetek Uráról sem feledkeztek el.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Kultúra Napja egy olyan ünnepnap, amikor az emlékezésnek két módozata is összeér, hiszen egyrészt ünnepeljük a magyar kultúrát és megemlékezünk a magyar nemzeti imádságunk születésnapjáról is.

„Talán lehetünk annyira cívisek, hogy azt mondjuk, a Magyra Kultúra Napja kicsit jobban a miénk, mint sok más városé, hiszen Kölcsey Ferenc Hymnusára emlékezünk, amiben ott van Debrecen is. Talán lehetünk annyira büszke debreceniek, hogy azt mondjuk, hogy a Hymnus minden sorában ott van a városunk is” – fogalmazott az alpolgármester.

Hangsúlyozta idén januárban még két fontos évfordulót is ünneplünk: ugyanis Petőfi Sándor és Madách Imre is kétszáz éve született. Emellett pedig Csokonai Vitéz Mihály kétszázötvenedik és Borbély Szilárd hatvanadik születésnapját is üljük, sőt, a Kodály Filharmónia százéves és az első debreceni beat koncert hatvanéves évfordulóját is.

Mint mondta, egy olyan világ vesz minket körül, ami arra próbál meg rávenni bennünket, hogy az emlékekre nincs szükségünk, a múltunkról, történelmünkről elfeledkezhetünk, mert az a közösség, ami a múltjára és az emlékezetére épít, a nemzet – nem lényeges többé.

„Ez legyen azoknak a gondja, akik így gondolják, mi azért ünneplünk, mert meg vagyunk róla győződve, hogy a mi dolgunk éppen az emlékezés, hiszen ez tartja össze a közösségünket. Az emlékezés és a múlthoz való folyamatos kapcsolódás, ami európaiságunkban is meg tud minket tartani” – zárta beszédét, majd a Kollégiumi Kántus jóvoltából felcsendült a 130. genfi zsoltár.

Hoppál Péter, Magyarország Kormányának kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, hogy

ugyan nemzeti óriásunk elsősorban nem vallásos műveket hagyott ránk, mint gondolkodó azonban számos alkalommal elmélkedett vallási kérdésekről.

„Kölcsey a maga küldetéstudatát elválasztotta a hittől, így vallásossága intimebb volt kortársaiénál, mégis az ő tollából született nemzeti imádságunk, a Hymnus, amelyet az irodalomtudomány nem tekint istenes versnek, de amelynél Istenhez közelebb törekvő fohászt nehezen tudunk elképzelni” – szögezte le.

Mint mondta, az anyanyelv prédikátori igényességű használata és tudatos megőrzése, ápolása Kölcsey életművében abba az ívbe illeszkedik, amely a hazai reformáció, a Biblia-fordításokon át, a 250 éves Csokonai, majd később Arany Jánoson keresztül Ady Endre költészetéig húzódik.

S. Varga Pál, akadémikus, a Debreceni Egyetem professzora, a Kölcsey Társaság elnöke előadásában a nemzet fogalmán keresztül közelített Kölcsey Hymnusához.

Magyarországon a nemzet, a náció fogalma századokon át a nemességhez kapcsolódott, kizárva belőle a parasztságot. Mint mondta, Kölcsey ugyan nem képviselt egységes álláspontot a nemzet meghatározásának kérdésében, ugyanakkor esszéjében nem csak a honfoglaló nemességet, hanem „a kunyhók lakóját”, a parasztságot is megszólítja.

Ismertette, a Hymnus beszédmódja a 16-17. századi református prédikátorokat követi, szövege át van szőve Szenczi Molnár Albert zsoltárainak motívumaival, hogy a Hymnus mégsem lett felekezeti himnusz, annak nemcsak az a magyarázata, hogy kerül minden felekezeti mozzanatot, hanem az is, hogy a beszélő szerepe beilleszthető a katolikus hívek gondolkodásmódjába. A reformátorok számára az egyetlen közbenjáró Jézus, a katolikus hagyományban viszont emberi közbenjárók is megjelennek.

„Szakrális jellege ellenére azonban a Hymnus nem teológiai közegben mozog, legnagyobb művészi teljesítménye éppen abban áll, hogy a teológiailag vitatható állítás („Megbűnhődte már e nép./ A múltat s jövendőt!) retorikailag kiváló” – magyarázta.

Az ünnepséget Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója koronázta meg, aki a Hymnus-kézirat négy nemesmásolatával ajándékozta meg a cívisvárost az ünnepség végén, melyet Puskás István alpolgármester, Győri János, a Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűjteményi igazgatója, Karácsony Gyöngyi, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár főigazgatója, valamint Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója vett át.

A Kollégiumi Kántus is egy igazi különlegességgel készült: a Hymnust a 130. genfi zsoltár dallamára énekelték.

Az Európa Rádió interjúja Puskás István kulturális alpolgármesterrel: