Meliusról tanácskoztak a Debreceni Református Kollégiumban

A Melius Juhász Péter Emléknapok záró alkalmát egy emlékülés koronázta meg, melyen könyvbemutatók, egy vissza nem térő kiállítás és egy, a Melius életművét körüljáró kerekasztal-beszélgetés is várta az érdeklődőket december 16-án a Debreceni Református Kollégium Kistanácstermében.

„Ebben az évben kettős jubileum emlékeztet minket Melius Juhász Péterre, a Tiszántúl, s benne Debrecen reformátorára. Halálának 450. évfordulója, születésének 490. esztendeje van idén. Illő módon életművének áttekintésével, de legfőképpen hálaadással emlékezünk a 16. század nagy alakjára” – fogalmazott dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az emlékülést megnyitó beszédében.

Emlékeztetett, Melius Juhász Péter 1558-ban érkezett Debrecenbe, tudatos gyülekezetépítő munkájával, átgondolt elképzelése volt mindarról, hogy a reformált egyháznak hogyan kellene megszerveződnie. A református egyházat, benne minden gyülekezetet saját lábra akart állítani, szükség esetén a lelki irányításban önellátóvá tenni. E célra rendelkezésre bocsájtotta a legszükségesebb eszközöket: a kátét, az egyházi- és istentiszteleti rendtartást, prédikációs kötetet, vitairatokat és még támogatta az énekeskönyv megjelenését is.

Kiemelte, az egykor Wittenbergben tanuló Melius Juhász Péter összekötő kapocs Debrecen és Wittenberg között is. Melius a hazai szentháromságtagadók elleni harc kiemelkedő vezéregyénisége.

„A Tiszántúl így lett a Szentháromságba vetett hit bástyája, ezzel is bizonyítva, hogy a magyar reformáció szinkronban haladt az európai reformációval. Melius hitvitái benne tartották egyházunkat a keresztény hagyomány fősodrában. Egyházkerületünk identitásának két pilléren nyugszik: a Szentháromságba vetett hit megvallásán és Isten igéjének az egyéni és az egyházi élet középpontba állításán. Melius nem egy tan győzelmére tette fel az életét, hanem küzdött az egyház életéért, a kereszténység megőrzéséért, a Szentháromsághoz kötött élet győzelméért” – zárta megnyitóját Fekete Károly.

Négy-ötéves projekt eredménye a Hitviták és könyörgések című Melius-kötet, amely idén látott napvilágot, és amelybe négy olyan Melius-munka is található, ami vagy egyetlenegy példányban vagy annyira ritkán fellelhető, hogy még a kutatóknak is komoly erőfeszítésbe kerül, ha eredetiben szeretnék olvasni – mondta Oláh Róbert, a kötet szerkesztője.

Ismertette, az első munka a katolikus tanításokat vitatja, cáfolja, a második az evangélikusoknak készült, a harmadik és a negyedik pedig két irat, amit Melius az antitrinitáriusok ellen írt. A kötethez egy előtanulmány is csatlakozik. A könyv kapcsán Melius munkáinak fordításairól, a reformátor „arcképéről”, nyelvi leleményeiről, egyházépítő tevékenységéről, életművének recepciótörténetéről és örökségéről beszélgetett Imre Mihály, Oláh Róbert, Szabadi István, Baráth Béla, Fekete Károly, valamint Csorba Dávid moderátor.

Öt tárlóból álló kiállítás is készült erre az alkalomra, melyekben azokat a köteteket láthattuk együtt, amelyek Meliushoz kötődnek, köztük a reformátor halálának időpontjáról fellelhető egyetlen hiteles forrást tartalmazó kötetet, az antitrinitárius tanítások ellen született munkáit, csonkán maradt Szentírás-fordítását, prédikációit, Herbáriumát, valamint egyéb, Melius kezében járt igazi kincseket.

A rövid tárlatvezetés után Fazakas Gergely Tamás a legendák világába kalauzolta a jelenlevőket.

Mint mondta, a nemzeti és protestáns emlékezetkultúrát kutatva figyelmes lett arra, hogy az utóbbi bő félévszázadban nem foglalkoztak a debreceni Líciumfa történetével, közéleti és egyházi szereplők és a művelődéstörténeti szereplők is csupán az emléktáblán található legendát mondták újra, a Líciumfa szimbólumát értelmezték.

Fazakas Gergely Tamás előadásában feltárta a legenda kialakulását, előzményeit és forrásait, összefoglalta, hogy a Líciumfa miként formálódhatott informális, majd hivatalos emlékhellyé, áttekintette hogyan alakulhatott ki a ma ismert legenda egy korábbiból (azaz mit jelent, hogy a Líciumfa nemcsak emlékhelynek, de emlékezethelynek tekinthető és értelmezhető a lokális és felekezeti identitás szempontjából). Megvizsgálta, változott-e kialakulása óta a legenda, születtek-e reakciók, beindult-e a katolikus ellenemlékezet mechanizmusa, valamint azt is, miként applikálják a legendát a mai szerzők, városi, egyházi vezetők, debreceniek és nem debreceniek. Nem utolsó sorban pedig foglalkozott a Líciumfa irodalmi és képzőművészeti ábrázolásait is.

Az emlékülés utolsó felvonásában négy nemrégiben megjelent kötetet ismerhettünk meg: Bozzay Réka Intézménytörténeti kapcsolatok: Debrecen és Hollandia, Posta Anna Neolatin bibliai költészet a 16-17. századi Magyarországon, Móré Tünde Utazás és hírnév: Wittenbergi magyar diákok latin nyelvű búcsúztatóversei, valamint Keresztesi József Numo-théka című munkáját.