Berényi Györgyné munkásságát méltatták
Az egyházkerületben kiemelkedő tevékenységet végző munkatárs köszöntésével folytatódott pénteken a tiszántúli közgyűlés. Idén Berényi Györgyné munkásságát ismerték el és köszönték meg.
Berényi Györgyné a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának igazgatója, húsz esztendővel ezelőtt indította el a „kisrefit” és azóta is vezetője. A kerületi közgyűlés a református iskolaügyben végzett munkáját köszönte meg. Bölcskei Gusztáv püspök méltatta Berényi Györgyné hűséggel és kitartással végzett munkáját. „Sokakat oda tud vinni Krisztus közelébe, hogy meggyógyuljanak, megerősödjenek”– fogalmazott a püspök.
A Reformátusok Lapjában korábban így írt a díjazott:
„Ember- és gyermekszeretetem indított a pedagóguspálya felé. Nem hivatástudat, inkább a kíváncsiság hajtott. Mi az ember, hogyan kell a gyermeket jól nevelni? Olvastam orvosi, gyermekgyógyászati könyveket, a lélektannal, pedagógiával foglalkozó könyvek tucatjait, s mindig hiányérzetem maradt utánuk.
A rendszerváltást követő lelkesült időkben kaptam a felkérést a reformátusság központjában, a „Kálvinista Rómában”, hogy indítsak iskolát. Elsők között, követhető minta, kijárt út, szervezeti biztonság, tartalmi útmutatás nélkül. Kutattam a református múlt iskolai sajátosságait, tanultam a jelen követelményeit, próbáltam értelmezni a partikularendszer sikerének titkát. A kálvini hagyaték azt üzente, hogy minden korban meg kell találnunk azokat a formákat, amelyekkel közel tudjuk vinni az emberekhez a Szentírás lényegét anélkül, hogy azt csorbítanánk, olcsó, gyors sikerre váltanánk.
Az elképzelés és a lehetőség között azonban jókora akadályok magasodtak. A politikai akarat ellenállása a Legfelsőbb Bíróságig jutatta az iskola ügyét. Ott megtanultam a kegyúri jog értelmét, s azt, hogy Debrecen történelme elválaszthatatlan a reformátusság múltjától, s ez ma is élő és kötelez. Azzal a bizonyossággal lelkemben, hogy református népünknek új hajtásokra van szüksége, s Isten ügyének sikerülnie kell, a legnehezebb pillanatokban nem voltak kétségeim. Sokan jöttek utánam, s egyre többen mellettem is. A feszültségek, a körülöttünk munkáló gyűlölet elcsitult, átváltódott elfogadottsággá, szeretetté. Bennem az oly sokszor megtapasztalt „véletlenek” öröme nyomán az Úr iránti hála és bizalom megélt hitté erősödött. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Fotó: Barcza János