Rendszerüzenet

Magyarul köszöntötte és fontos ígéretet tett Ferenc pápa a három debreceni püspöknek

Fekete Károly református püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Palánki Ferenc római katolikus püspök ősszel látogatást tett Vatikánban a pápánál. Ökumenikus zarándokútjukról december 2-án a debreceni Libri Könyvesboltban meséltek.

A beszélgetést Törő András egyetemi lelkész, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának irodaigazgatója moderálta.

Fekete Károly a kezdetektől indított, hogyan is került ilyen jó barátságba a három püspök, hogy úgy döntsenek, közös zarándokútra induljanak Genf után Rómába is.

Mint mondta, havonta találkoznak Kocsis Fülöppel és Palánki Ferenccel, ahol egyrészt közösen olvasnak igét és imádkoznak, másrészt minden olyan kérdést megtárgyalnak, amelyek a felekezetek között feszültséget okozhatnak, és természetesen megosztják egymással az örömöket is – innen az az igazi, szívbéli barátság, ami közöttük szövődött, és erre a jó viszonyra vezethetőek vissza a zarándokutak ötlete is – árulta el Fekete Károly.

Rómába érve az első útjuk a Szentatyához vezetett – mondta Palánki Ferenc.

„Kuriózumok voltunk: egy városból három püspök, két külön felekezet, ökumenikus delegáció. Amikor a Szentatya meglátott minket, felderült az arca. Általában egy ilyen találkozás csupán egy rövid bemutatkozás, húsz másodperc, de velünk legalább három percet beszélgetett” – mesélte Palánki Ferenc.

Fekete Károly hangsúlyozta, magyarul köszöntötte őket és egy fontos ígéretet is tett:

»Isten hozta, Isten éltessen!« – mondta magyarul, majd hozzáfűzte: »Jövőre készülök hozzátok Magyarországra!«

A debreceni zarándokok ajándékkal kedveskedtek a Szentatyának, egy olyan egyedi, az Alföldi Nyomdában készített bőrkötéses albumot adtak át a pápának, melyben Hapák József 24 képből álló fotósorozata látható II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatásáról, az elhangzott beszédekkel és hozzá egy angol nyelvű ajánlással, a három püspökség címerével.

Mint mondták, remélik, hogy ez a kötet bekerül Vatikán múzeumába és majd mások is emlékeznek arra, hogy a három debreceni püspök ott járt.

A három püspök a katechézisen is részt vett, ugyanis a pápai audiencia mindig egy tanítással kezdődik.

„Nem csak arról tanított, hogyan kell imádkozni, hanem arról is beszélt az embereknek, hogy közvetlenül szólítsák meg a Jóistent, majdhogynem így: »Szia, jó estét, itt vagyok!« Mert a Jóisten nem csak egyszerűen van, hanem jelen van és aki jelen van, azt meg tudjuk szólítani, arra rá tudunk mosolyogni, attól tudunk kérdezni” – hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

A találkozás után nem búcsúztak el rögtön a Szent Péter-bazilikától – mesélte Törő András.

Amíg a pápa kint van a téren, addig a zarándokok előtt nem nyitják meg a bazilikát, velük azonban kivételt tettek, így történt, hogy majdhogynem csak hárman voltak odabent, így nyugodtan leülhettek imádkozni, majd lementek az altemplomba, ahonnan nem is akármeddig jutottak:

„A katakombák ajtajai is megnyíltak előttünk, ezen az ókori úton jutottunk el Szent Péter sírjához, egészen a csontjait rejtő kis dobozig. Úgy is hívják ezt a helyet, hogy Nekropolisz. Épen megmaradt kripták, kifestett sírkamrák, faragott, keresztyén szimbólumokkal díszített szarkofágok, régi freskók tárultak elénk” – magyarázta Fekete Károly.

A debreceni zarándokoknak a Pápai Magyar Intézet adott otthont tartózkodásuk alatt, ahol minden nap prédikációt tartottak.

„A három napon három prédikáció hangzott el: első nap Palánki Ferenc, második nap Kocsis Fülöp, harmadik nap pedig Fekete Károly került sorra, ebben is megvalósult az ökumené” – tette hozzá Fülöp atya.

Vatikáni tartózkodásuk alatt Habsburg-Lotharingiai Eduárddal, Magyarország szentszéki nagykövetével és Kurt Koch bíborossal, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnökével is találkoztak. 

„Kurt Koch bíboros egy olyan formátumú ökumenikus személyiség, aki, amit ma lehet tudni az ökumené rejtelmeiről, a felekezetek közötti diplomáciai és teológiai kapcsolatokról, azt ő mind tudja” – magyarázta Fekete Károly. Mint mondta, egy fontos közös jubileumra is felhívta a figyelmüket: közeledik 2030, ami az ágostai hitvallás, a Confessio Augustanának 500. évfordulója lesz, ez az a lutheránus hitvallás, amiben először foglalta össze az evangélikus egyház a tanításait, és talán ez van a legközelebb a protestáns tanítások és a katolikus egyház tanításaihoz – hangsúlyozta a református püspök.

Kurt Koch bíboros számára is emlékezetes volt a találkozás – árulta el Fülöp atya.

„Amikor jönnek hozzá, mindig a problémáikról mesélnek, most meg megjelenik három püspök, akik csak annyit akarnak mondani, hogy mi nagyon jóban vagyunk és nálunk az ökumené nagyon szépen működik. Külön kiemelte, hogy nagyon hálás volt, hogy végre valaki jó hírt is visz neki” – mesélte Kocsis Fülöp.

A bíborossal való találkozás után felkeresték a Pápai Keleti Intézetet és a Collegium Germanicum et Hungaricumot is, ahol intézményvezetőkkel és ott tanulókkal is beszélgettek.

A Collegium kápolnájában járva, Fekete Károly az orgonát is kipróbálta, az erről készült videót is megmutatták pénteken a Libriben összegyűlt közönségnek. Különleges pillanat volt, hiszen református püspök még biztosan nem szólaltatta meg a hangszert.

„Az orgona remek volt, szívesen elhoztam volna magammal, csak a repülőgépen nehéz lett volna” – magyarázta nevetve Fekete Károly.

Rómában van a jezsuiták fő temploma az Il Gesu, itt is van eltemetve Szent Ignác, mellette pedig az a kolostor van, ahol Szent Ignác római napjait élte – ebben a kápolnában is imádkoztak a debreceni zarándokok – mesélte Kocsis Fülöp. Felkeresték a Santa Maria Maggiore bazilikát, ahol a hagyomány szerint a kis Jézus jászol-ereklyéjét őrzik, s ahol magyarul is lehet gyónni, valamint a szomszédságában lévő Keleti Intézetet is meglátogatták, amit még 1917-ben alapított X. Pius pápa azzal a szándékkal, hogy a keletről származó növendékeket képezzék.

Ezt követően útjuk a Görög Kollégiumba vezetett, az út lezárásaként pedig a három püspök üzenetet küldött a Vatikáni Rádión keresztül.

„Református püspök még nem volt a Vatikáni Rádióban, ezért nagy örömmel számoltam be, hogy mi történik Debrecenben, hogyan élünk egymással és arról is, hogy nekünk is van rádiónk. Aztán hármasban is leültünk a magyar szerkesztővel, Vértesaljai Lászlóval” – foglalta össze Fekete Károly élményeiket.