„A lélek lélegzetvétele – erre kell vigyázni!”

Szabó Lajos szerkesztésében, 2022 márciusában jelent meg az Imádkozz velünk! című imádsággyűjtemény a Luther Kiadó gondozásában.

Erről a kötetről beszélgetett dr. Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem általános rektorhelyettese, dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a kötet szerkesztője, dr. Szabó Lajos ny. rektor, a Karakter 1517 Kávézóban. A beszélgetést Asztalos Richárd lelkész moderálta, aki elsőként azt kérte a kerekasztal résztvevőitől, osszák meg első imaélményeiket a közönséggel.

Bodó Sára elmesélte, gyerekként nagyon félős volt, és egy alkalommal, amikor rettegett, édesanyja arra biztatta, hogy imádkozzon, az segíteni fog. Mint mondta, azóta is, ha valamitől szorong, gyakran teszi ezt.

Lelkészgyermekként Fekete Károlyt édesapja tanította imádkozni, az „Én Istenem, jó Istenem…” volt a kezdőkör – mesélte. Az, hogy ezt az édesapjától tanulhatta meg, nagy ajándék, hiszen általában az édesanyák szokták imádságra tanítani gyermekeiket – árulta el.

Szabó Lajost, aki többgenerációs lelkész családból származik, az anyai nagyapja tanította imádkozni. Náluk ez úgy zajlott, hogy minden este szigorúan le kellett ülni és kötött szövegű imádságokat kellett mondani, ha a nagyszüleinél járt.

Hiánypótló kötet

Fekete Károly arról beszélt, hogy nagyon sokáig nem jelent meg imádságos könyv, ami azért is megdöbbentő dolog, mert a 19. század végéig rengeteg kiadvány élt, amelyekből több doktori disszertáció is született.

„Ez nagy hiányterületté vált mára, ennek egyik oka az lehet, hogy a megírt imádságok megbecsülése leértékelődött, az lett a divat, hogy fejből, azonnal, minden élethelyzetben, jó paposan, szóvirágosan törjön elő a lelkészből az imádság” – magyarázta.

Hangsúlyozta: pedig nem rőfben mérik az imádságot.

„Az imádkozó embernek törekedni kell arra, hogy ha össze tudja szedni a gondolatait, akkor ezt merje rögzíteni, megörökíteni mások számára is. Mert ha mi nem vagyunk benne az imádságban, akkor, hogyan várjuk el, hogy a gyülekezet bele tudja magát élni” – tette hozzá.

Szabó Lajos elárulta, a kötet hiánypótló jellege abban is tetten érhető, hogy a református lelkészek sokkal nagyobb inspirációt adtak a kötetek szerkesztéséhez az örömükkel, mint az evangélikus lelkészek:

„Felismerték ugyanis, hogy ez egy óriási érték, hogy mostmár nekünk is van olyan imádságos könyvünk, amit bármikor elővehetünk” – mondta.

Imádkozni tanulni kell

Imádkozni bizony tanulni kell – magyarázta Bodó Sára, aki úgy véli a kisgyerekeknek különösen fontosak a kötött imádságok, mert a megtanult szavak segítenek abban, hogy úgy érezzék, ők is tudnak imádkozni, a lelkipásztor pedig később abban segíthet nekik, hogy szabadon is tudjanak Istenhez fordulni.

„Ez a kötet abban zseniális, hogy nem formulákat ad, nem kész szókincset, hanem gondolatokat nyújt, betekintést ad egy másik ember imádságos gondolataiba. Amikor nem tudunk imádkozni, akkor a sorsunk imádkozik. Én úgy érzem, hogy ebben a könyvben sorsok imádkoznak, nem hivatások szólalnak meg, hanem az irodalmár, a bölcs, a vezető vagy a fiatal, a lelkész vagy aki elbizonytalanodik abban, hogy merre visz az út. Ezek az imádságok segítenek abban, hogy kimondjuk a kimondhatatlant” – fogalmazott.

Szabó Lajos szerint a Zsoltárok könyvének lelkülete, nyelvezete indirekt módon nagyon is dominánsan jelen van az imádságokban, noha nagyon próbált arra figyelni az összeállításnál, hogy különböző generációk szólaljanak meg: „A lélek lélegzetvétele – erre kell vigyázni!” – hangsúlyozta.

Imádkozni, de hogyan? Egyedül vagy társaságban?

Máté evangéliumának 6. fejezetében azt olvassuk, imádkozzunk titokban, míg a 18. fejezet a csoportos imádkozásra biztat. Egyedül vagy társaságban imádkozzunk? – szegezte a kérdést a beszélgetőpartnerekhez Asztalos Richárd.

Fekete Károly szerint erre a kérdésre nincs megfelelő válasz: ahogy adódik, de azzal a természetességgel, ami abban a szituációban az Isten előtt megengedhető.

„Az imádságot nem lehet kierőszakolni, annál rosszabb nincs, mint amikor valakit imádságra kényszerítenek, ez az Úristen számára sem öröm” – mondta, és ebben Bodó Sára is osztotta a véleményét. Szerinte ugyanis a belső szoba, az belső szoba, ha valaki nem akar mások előtt imádkozni, azt tiszteletbe kell tartani, különben látszattevékenység lesz a megfelelni akarásból.

Szabó Lajos azt hangsúlyozta, közösségi, hangos imádságok nélkül ugyanakkor nem lehet gyülekezeti életet élni. Mindenképpen szükséges a gyülekezetbe egy csoport vagy egy kör, ahol közösségben imádkozhatnak a hívők – szögezte le.

Tud-e katalizátor lenni egy imádságos kötet?

Fekete Károly úgy fogalmazott, memoriterként nem tanulna meg a könyvből imádságot, de vannak olyan ihletett mondatok, telitalálatos fordulatok, amelyek egyszerűen megmaradnak, nemcsak azért, mert szépek, hanem olyan kifejezőek, hogy az ember egyszerűen nem tudja elfelejteni.

„Ha nagy a baj, kell legyen egy mondatunk, de ahhoz, hogy ez mélyre menjen, kellenek ilyen könyvek is, hogy kapjunk szavakat, mondatokat, amik mind elvisznek az Úr imádságához és az Isten felé” – erősítette meg Bodó Sára.