Rendszerüzenet

Áldás van a Szatmári Református Egyházmegye fenntartásában működő idősek otthonán

A Szatmári Református Egyházmegye 2019 január elsejétől működteti az idén 25. születésnapját ünneplő mátészalkai Idősek Otthonát, a nappali ellátást és az étkeztetést.

Az intézmény 2019-ben nyújtott be pályázatot az épület energetikai felújítására. A koronavírus-járvány miatt kicsit megkésve, 2022 áprilisában vonultak fel a kivitelezők és építették újjá, tették élhetővé az Idősek Otthonát, melynek részeként az épület külső nyílászáróit lecserélték, új tető és külső szigetelés készült, akadálymentesítették az épületet, napelemeket helyeztek fel. A felújítás végét, valamint 25. születésnapjukat ünnepelték a városban november 25-én.

A megújult épületet Dr. Fekete Károly áldotta meg az ünnepségen, majd a szalagátvágás és kulcsátadás után lelki útravalóval vértezte fel az otthon dolgozóit, fenntartóit, lakóit és az ünnepségre meghívott vendégeket.

A püspök Ézsaiás próféta könyvének 40. részéből a 26-32. verseket olvasta fel és magyarázta.

Mint mondta, a teremtő és megtartó Isten gondjába veszi az időset és a fiatalt is, ő az, akire ha igazán rátekintünk, szétoszlik a reménytelenség és felébred a reménység.

„Az embernek, ha megvan az a reménysége, hogy napról napra van miért fölkelni, van kivel elbeszélgetni, van kivel megosztani azokat a gondolatokat, amik megszületnek bennünk, akkor annak az élete értelmes élet. Ez a 25 esztendő és benne az egyházi fenntartás három esztendeje megmutatta, hogy egy idősek otthonában is van élet, van egymással való törődés és van értelme a reménységnek, ami még mindig tud várni valamit az újabb naptól. És ebben ott vannak azok a munkatársak, a vezetőtől kezdve a kedves kollégáiig mindenki, aki arra motiválja az itt lakókat, hogy a reménység ne hunyjon ki belőlük” – fogalmazott Fekete Károly.

Az áhítat után egyházi és világi vezetők mondtak beszédet.

Kovács Sándor országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a szociális szolgáltatást egy másik szinten is igénybe vehetik majd az emberek, amivel alternatívát szeretnének biztosítani az ellátás területén. A híresztelések ellenére nem igaz, hogy az állam ki akar vonulni a szociális ellátásból – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Szalay Kont esperes elmondta, akárhányszor belép az Idősek Otthonába, rendezettséget, a szeretet megnyilvánulását látja, s aki erre fogékony, az a mindenható Isten áldását is megláthatja.

„Huszonöt év alatt több mint 300 emberrel foglalkoztak az intézményben, mindez azt jelenti számomra, hogy aki eljön ide, az sokáig itt is marad, ez pedig sok mindent elárul a gondos működésről” – hangsúlyozta Szalay Kont.

Torma Tamás alpolgármester arról beszélt, hogy napjainkban, amikor a családok térben egyre jobban távolodnak egymástól, akkor a közösségbe való tartozás mindenki számára megnyugtató lehet.

„Egy református vallású embernek pedig egy ilyen intézmény támasz, az otthon lakói érezhetik a jóságos Isten szeretetét” – mondta.

Fülöp István hivatalvezető úgy fogalmazott, az a szeretet hozta létre a mátészalkai intézményt, amiről a szeretet himnusza is beszél. „Adja Isten, hogy ez az érzés lengje át mindig ennek az otthonnak a légkörét” – kívánta a hivatalvezető.

Bráder Zoltánné intézményvezető meghatódva idézte fel az elmúlt 25 év fontosabb állomásait az Idősek Otthonának életében.

„Azt gondolom, hogy jó, hogy nem tudtuk, mire vállalkozunk” – mesélte nevetve, utalva a felújítás körüli teendőkre. Mint mondta, egymást biztatták, hogy szép lesz és nekik lesz szép, de voltak olyan pillanatok, amikor azt mondták, hogy nincs tovább, együtt azonban mégis kibírták.

„Ez a ház azért élhető, mert azok, akik itt dolgoznak benne, élhetővé teszik, és mostmár az épület állapota is lehetővé teszi mindezt” – hangsúlyozta.

A beszédek után a szépkorúak, meghívott művészek és a ház dolgozói örvendeztették meg a jelenlévőket kulturális műsorukkal. Ének, szavalat, hegedű-, gitár- és zongorajáték is helyet kapott a repertoárban, a szeretet és jókedv hangja csendült fel a megújult otthonban. A folyosó falain álló többéves tablók – melyek felelevenítik egy-egy esztendő kiemelkedő momentumait – is arról tanúskodnak, hogy szeretetre, gondoskodásra találtak az idősek ebben az intézményben. Az ünnepség lezárásaként egy japán cseresznyefát ültettek az udvarra, melyre szalag formájában kedves gondolatok is kerültek a bentlakók tollából. „Itt otthonra találtam” – állt az egyiken, s ennél jobban semmi sem is tudná kifejezni azt a légkört, amiben része volt annak, aki részt vett a hálaadó ünnepségen.