Az Istenre hagyatkozás, az elengedés gyakorlata: lelkésztovábbképzés a Tiszántúlon

Az elcsendesedés és a békesség minden ember számára oázis, ha képes eljutni odáig. Lelkipásztorként, hivatásunkat tekintve pedig még inkább szükséges időt és alkalmat találnunk az egyéni elmélyülésre, ahol kapuk képesek nyílni a bennünket foglalkoztató és átható érzelmek megélésére, valamint létezésünk puszta valóságának megtapasztalására.

Az Istenre hagyatkozás, az elengedés gyakorlata – Lélektani önismereti műhely címmel tartotta 2022. november 14-17. között a Tiszántúli Református Lelkésztovábbképző Intézet soron következő szemináriumát Beregdarócon, ahol a meghívott előadó Dr. Mézes Zsolt evangélikus lelkipásztor, mentálhigiénés szakember, a DRHE adjunktusa volt, aki önismereti utazásra invitálta a résztvevőket.

A háromnapos képzés során egy tudatosan felépített, több blokkból álló lélektani, saját élmény-tapasztalaton alapuló eseményt dolgoztunk fel, amelyhez a szükséges technikákat olykor együtt gyakoroltuk, máskor párban, figyelembe véve az élmény alapjául szolgáló „hozott” történés diszkréciójának megőrzését, valamint a csoportban résztvevők kapcsolódási lehetőségének változtatását. Ennek köszönhetően egymással és önmagunkkal szemben is egyre nyitottabbá váltunk, amelyet a csoport az utolsó pillanatig, egészen a búcsúzásig is igen lelkesen, és őszintén élt meg.

Léteznek-e hiteles technikák az érzéseink megélésére, és a létezésünk jelen pillanatában való megtapasztalására, amely még mélyítheti is az Isten-kapcsolatunkat? Igen. Hiszen „belső szobánkba bemenve”, az imádság gyakorlata ugyanerre buzdít bennünket. Az Istenben való elcsendesedésre, az őszinte megállásra, önmagamra és az Úrra figyelésre.

A szeminárium során olyan átfogó ismeretet kaphattunk az érzelmek erejéről, amelynek skáláján az egyszerű elengedés éppúgy megjelent, mint az elnyomás esetleges következményeként kialakuló trauma, és hogy ez ne csupán kognitív ismeret lehessen, szükséges volt a saját érzelmeink megéléséhez fűződő kapcsolat újra értelmezése, amelynek pedig a megismert gyakorlatok adtak új vagy újabb alapot.

A lelki szempontból kiemelkedően intenzívnek tekinthető képzés szétszedett majd összerakott. Érzéseket és embereket egyaránt, hiszen a sokszor nehezebben emészthető blokkokat a közösség összekovácsolódott ereje egyengette és tette nyugvópontra. A közös étkezések, az éjszakába nyúló kötetlen beszélgetések, testvéri együttérzések minden nap tökéletes dinamikát adtak a lelki munkának, ahol a barthi aforizma, a „hittel és humorral” ismét igazolta a teológust.

Csoportvezetőnk tervezete alapján a képzés íve magasan rajzolódott ki a szerdai nap végén, hogy aztán a csütörtöki záró alkalomig a zavarosnak vélt lelkiállapotunk megnyugodjon és feltöltődjön, az elsajátított technikák által pedig gazdagabban tudjuk folytatni szolgálatainkat.

Megtanultuk, hogy az áldott csend és a békesség bennünk van az Úr Isten által, de annak felismerésére és megélésére odafigyelés, nyitottság és az önmagunkkal szembeni őszinteség szükséges. Hálás a szívünk a szeminárium lehetőségéért, Isten adjon további erőt az elkövetkezők szervezéséhez, és az előadó munkájához egyaránt.

Szöveg: Szilágyi-Papp Éva Adrienn