Szatmári ének-ünnep

 A közös énektanulás során énekelt népdalzsoltár a Szentlélek ereje által egyetlen gyülekezetté formálta a különböző helyről érkezetteket. Megható volt, ahogy a milotai templomban összegyűlt több mint 350 ember – nem beszélve a templom körül állókról, a kísérőkről, akik már a karzatokra sem fértek be - egy szívvel, egy lélekkel énekelt az Úrnak. 

A köszöntő és az énektanulás után Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, nyitó áhítatában kiemelte, hogy elengedhetetlen szerepe van az éneklésnek a gyülekezet életében, és hogy milyen fontos missziót végeznek az éneklő gyülekezettagok énekekben elmondott bizonyságtételük által abban a mai társadalomban, ahol már alig tudnak, és mernek énekelni. Az áhítat után Tóth Zoltán, a Szatmári Református Egyházmegye főgondnoka az egyházmegye elnöksége nevében köszöntötte az egybegyűlteket, és hangsúlyozta, hogy minden énekes csoport a gyülekezet lüktető ereje, imádkozó közössége.

 Ezután következett az énekkarok bemutatkozása. Az énekkarok lehetőségeikhez mérten szépen felkészültek, mindenki hozott valami újat, valami értékeset, valami tanulságosat. Üde színfoltja volt a találkozónak az, amikor felnőttek és gyermekek, azaz több generáció közösen énekelt egy-egy énekkari csoportban. Szemet gyönyörködtető volt a különböző énekkarok egységes ruházata, sála. Örömmel hallgattuk a nagy múltú és régóta együtt éneklő énekkarok igényes, többszólamú előadását, de kedves és szívet melengető volt a csupán néhány hónapja együtt éneklő közösségek lelkesedése is.

Ez a délután az örökkévaló Isten dicsőítése és a találkozás öröme mellett egy szakmai nap is volt. Az énekkarok számára nagyon fontos, hogy a gyülekezetek és a hallgató közönség visszajelzése mellett kiváló egyházzenészek tanácsai segítsék őket abban, hogy az éneklésben minél jobban megjelenjen a minőségi előadásra és énekválasztásra való törekvés, az értékek, a hagyományok ápolása, vagy akár az egyházi ének-zene reformja is.

A bemutatkozó fellépések után Dr. Fekete Károly személyesen szólított meg minden fellépő énekkart. Az értékelésben mindenki számára kiemelte mindazt, amiben az adott énekkar jeleskedett, vagy ahogyan kihasználták a lehetőségeket, az adottságokat. Buzdító szavaiban, szakmai tanácsaiban érződött az az öröm, amelyről beszélt. Véleménye szerint a liturgiai reform folyamatban van, és alulról indul, mert ezek a kedves szatmári református gyülekezetek készek ót és újat előhozni, egyszerre megőrizni a régit, a hagyományt, a szépet, és új éneket énekelni az Úrnak. Éppen ezért nagyon fontos missziót végeznek azért, hogy minél több ember merjen és akarjon együtt szépen énekelni és közösen dicsérni az Urat.

Milyen éneklésre mondjuk, hogy szép? Az én olvasatomban nem feltétlenül a művészileg magas színvonalú és szakmailag hibátlan éneklés a szép. Szép az, amiben benne van a szívünk-lelkünk, ami megérint, ami közben érezzük, hogy Isten Szentlelke észrevétlenül, de nagyon is valóságosan munkálkodik közöttünk.

Énekelni szerető szatmári emberek gyűltek össze az ősi milotai templom falai közé. Sokan sokfélék voltunk, különböző életkorúak, különböző gyülekezetekből érkezettek. Teljesen mindegy, hogy unisono, vagy többszólamú éneklés, fuvola-, zongora- vagy gitárkíséret hangzott el, teljesen mindegy, hogy nagyvárosi népes, vagy néhány lelkes falusi énekkar énekelt, mindegy, hogy kánon, vagy hazafias ének, énekeskönyvi dicséret, vagy ébredési ének csendült fel az ajkakról, mert a lényeg ugyanaz volt: a mindenható Isten dicsőségére énekeltünk valamennyien. Most tizenhárom színe volt a szivárványnak: egyik sem volt értéktelenebb a másiknál, mindegyik szép volt, egyedi. A találkozó és a szeretetvendégség után lélekben feltöltekezve, örvendező szívvel térhettünk haza hajlékainkba, egy kicsit megérezve annak a végtelen Isten-dicséretnek az előízét, amely vár bennünket az örök hazában. 

Pálinkásné Balogi Beáta, Milota