Rendszerüzenet

Kollégiumi Könyvtári Napok Debrecenben

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára színes programot kínált 2022. október elején, az immár hagyományos Kollégiumi Könyvtári Napok rendezvénysorozat keretében.
Október 3-án díszdobozt készíthettek az érdeklődők, 4-én pedig Gábor-Tóth Ildikó, a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola magyar- és drámatanárának vezetésével drámapedagógiai foglalkozáson vehettek részt. Ezt követően Kálnási Árpád nyelvész A debreceni cívis élet lexikona című reprezentatív, négykötetes munkáját mutatták be a Kollégium Dísztermében.



Október 5-én a 30 éve elhunyt világhírű fizikus, az űrkutatás úttörője, volt kollégiumi diák, a református lelkészcsaládba született Bay Zoltán (1900–1992) korai fizikai kísérleteiből tartottak bemutatót a Kollégium Múzeumában, majd megkoszorúzták a domborművét. Az „Otthonunk, a Kollégium” elnevezésű vetélkedőn díjazott társasjátékokat próbálhattak ki a Kollégium gimnáziumainak tanulói.



Október 6-án három, a TTRE Tudományos Gyűjteményei gondozásában, munkatársainak közreműködésével készült szakkönyvet ismertettek neves kutatók (S. Sárdi Margit, Fekete Csaba, Buzogány Dezső): Gesztelyi Hermina: Textusok és textilek: Az erényes nő műveltsége a 17–18. században, Oláh Róbert: Miskolci Csulyak István és Tofeus Mihály könyves műveltsége, valamint Szabadi István – Dáné Veronka (szerk.) A Tiszántúli Református Egyházkerület zsinati iratai I. (1578–1735) című köteteket.

Október 7-én pedig „Csokonai útvesztőjében” címmel rejtvények és feladatok várták az érdeklődő diákokat, valamint a Nagykönyvtár szolgáltatásait ismerhették meg a Wáli István Református Cigány Szakkollégium hallgatói.