Hálaadó istentisztelet Pátrohán

Az ünnepi alkalom minden eleme mintegy összefoglalta és összegezte az itt szolgáló lelkészek és itt munkálkodó gyülekezet közötti kapcsolatot, a benne két évtizedben megtapasztalt és megélt csodákat, miszerint Istennek akaratából mindenkinek és mindennek helye van, mindenki és minden a helyére kerül a teremtettségben.

A Szentírás szerint Isten jótetszésének és jóságának köszönhető, hogy a teremtettség jó, vagyis a világban minden az Ő rendező elvének engedve megtalálja helyét és így betölti mennyei rendeltetését. Ezek alapján „csak” ennyit mondhatunk a Pátrohán szeptember első vasárnapján megtartott ünnepi alkalomról: jó volt. Így egyszerűen. Jó volt, mert éppen arról szólt, hogy miként találta meg helyét és feladatát a húsz éve itt szolgáló lelkészházaspár az „e helyre telepedett” gyülekezetben, és miként találta meg helyét és feladatát a közösség a lelkipásztori útmutatások közepette. Ennek megfelelően az ünnepi alkalom is minden elemében magán hordozta, és így mintegy leképezte a közel két órás ünnepség az elmúlt két évtizedet azzal, hogy minden a helyén volt ezen a napon. A ünnep igei üzenetét Főtiszteletű Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tolmácsolta. A Lukács evangéliumának 15. fejezetének első tíz verséből meghirdetett üzenet „mint az aranyalma ezüsttányéron” (Péld.:25:11.) mutatott rá arra, hogy hol van a helye a lelkészi szolgálatnak és a gyülekezeti munkának. Püspök úr szolgálata személyes üzenettel is bírt az ünneplő szolgatársaknak, és megszólítva érezhették magukat, amikor azonosulhattak példázatokbeli szereplőkkel, „az elveszett juhot kereső pásztorral és az elveszett drachmát kereső gazdasszonnyal”. De úgy is a helyén volt az igei tanítás, hogy az egész gyülekezet, az egész egyház megismerhette a bennünket kereső, számon tartó, közösségbe hívó és abban megtartó Istent, ami örömforrása szolgálatunknak és megváltott lényünknek.



A liturgiai elemekkel harmóniában kapott helyet az alkalmon többször is a székelyföldi Fundamentum együttes többnyire Istent magasztaló hangszeres zenei világa. Jelenlétük és szolgálatuk szépen illeszkedtek az ünnephez, és csodás ívet adtak a zenével és énekkel megformált gondolatok a jubileumnak. Közreműködésük ugyanakkor kifejezte és megköszönte azt a nem mindennapi szolgálatot, amit Koncz Imre és Konczné Kozák Edit, valamit a pátrohai eklézsia példamutató módon végez a határontúli testvérekért. Határokat nem ismerő, fáradhatatlan missziójuk csendes, mégis energikus volta annak jele, hogy egymásra figyelve és egymást segítve miként lehet helyére tenni, kiigazítani azokat a dolgokat, amiket a történelem viharos évszázadai szétdobáltak és szétcibáltak a távoli és a közeli múltban egyaránt.



Jó volt látni, még ha csak villanásszerűen is az evokatív képsorokot, amik röviden, a teljesség igénye nélkül megelevenítették az elmúlt esztendők megszámlálhatatlan eseményét; és jó volt látni ezzel egy időben a gyülekezeti tagok arcán a diák hozta emlékekre adott válasz-mosolyokat. A közösségi programok, a kirándulások, az építkezések és felújítások, valamint számos területen elvégzett missziói szolgálatok színes kavalkádja kelt életre a templom falazatán, és mindeközben a gyülekezet énekkara adott zenei aláfestést a vetítésnek.



Szintén a helyén volt Nagytiszteletű Besztercey András, a Debrecen-Nagytemplomi Gyülekezet lelkipásztorának, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület diakónia tanácsosának lényegre törő köszöntése, aki méltatta az itt folyó sokszínű és sokoldalú diakóniai munkát, aminek alapjait szintén az évfordulót ünneplő lelkészházaspár fektette le meghallva a kornak ilyen irányba is hívó szavát. A tanácsos úr kiemelte, hogy minden közösség léte az egyének őszinte és önzetlen ajándékaiból adódik össze, aminek a pátrohai gyülekezet évtizedek óta kiemelkedő példáját adja.



A gyülekezet részéről elsősorban Koncz Imre lelkipásztor adott rövid összegzést az eddig megtett útról, beszámolva eredményekről és kudarcokról egyaránt. A gyülekezet főgondnoka, Gerzsenyi Béla röviden, de méltón köszöntötte az itt szolgáló lelkipásztorokat, míg Szabó Gyuláné gyülekezeti tag a régi és az új templomoz fűződő érzéseit öntötte rímekbe.



Az ünnepi istentisztelet végén már hívogatóan voltak megterítve a szeretetvendégség asztalai, és csendes invitálásukban evangéliumi üzenetet úsztattak a kora délutáni szellővel a népes gyülekezet felé: „Itt van a helyed!” valamint „Jó helyen vagy!” És valóban ott voltunk. Jó helyen voltunk.



A pátrohai reformátusok annak adták jelét ezen a vasárnapon és az elmúlt 20 esztendőben, hogy miként lehetnek a dolgok, ahogy Nádas Péter fogalmaz sójáról híres városkáról írt regényében, „pászentosak”. Amikor a dolgok, akarások és igyekvések, „egyéni készségek és közös igények” szépen együtt tudnak állni. Olyan korszakot kaptak az Örökkévalótól, „amikor a maga helyét és formáját minden szépen megtalálja”, és ez a megtalálás, és isteni ránk találás adhat erőt további szolgálatokhoz és adhat újabb örömöt, illetve ünnepet.

Rácz Róbert