Élettörténetek Isten kegyelméből

„Meghívtál, hogy vízre lépjek.” – ez az idézet fogadta a tanévkezdő csendesnap alkalmából Oratóriumba térő diákokat szeptember másodika, péntek reggelén. Elsőseink számára ismét valami új élmény következett. Ők, és az idősebbek is újfent megtapasztalhatták, hogy iskolánk a lelki feltöltődésre, a mentális egészség megőrzésére épp olyan egyenértékű figyelmet szentel, mint a tanév közbeni munkára.
„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” – négyszáztizenkét lélek töltötte fel zsibongva a keskeny padokat, mialatt az iskolai zenekar az alkalomra szánt énekeket előadta. Eközben iskolalelkészünk, Berényiné Csinády Melinda elfoglalta helyét a karzaton, hogy megkezdje az áhítatot. Diákjaink Máté evangéliumából hallgatták az igét, melynek középpontjába a fent idézett jézusi megszólítás került. Az élet vihar. Hánykódás a tengeren, de Jézus ott van a viharban, hogy átsegítse a hozzá fordulókat.

„Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” – így összegezte felidézett pályájából, fiataloknak szánt üzenetét dr. Fekete Károly, a Tisztántúli Református Egyházkerület püspöke, a csendesnapi alkalom első meghívottja. Volt Refisként utalt Debrecenre és az internátusban töltött éveire, mint az életadó vízre. A tizenkét intézményt magába foglaló Kollégiumra pedig kincsként hivatkozott, egységes flottaként, mely múltjával meghatározza minden hozzá hű kálvinista ember jelenét és jövőjét.
A program menete lehetőséget biztosított a diákoknak az egyének életútján túl, általuk megfogalmazott kérdések feltevésére is. Így püspök úrnak az őt kérdező 11. d osztályos Veres Dorottya, Korda Kata és Sztolyka Levente számára olyan tabudöntögető kérdésére is választ kellett adnia, minthogy mit gondol a házasság előtti szexről, vagy olyan bensőségesre, hogy miként találkozott először Istennel, fel tudja-e idézni megtérése pillanatát.



„Credo ut intelligam.” – „Hiszek, hogy értsek.” Ezzel a szent ágostoni gondolattal summázta Visky Pál, a Dorkasz Alapítvány és Segélyszervezet volt igazgatója visszaemlékezését küzdelmes gyerekkoráról. A hetvenkét éves Pali bácsi, korát meghazudtoló vitalitással és iróniával fűszerezve idézte fel gyötrelmes fiatalkorát, édesapja és családja hányattatásait, a Duna-deltában töltött gulágéveket.
Kérdezői Bencze Márton és Kozicska Szilárd voltak a 11. a-ból, valamint Béres Kristóf és Hegyes József a 12. b-ből. Útravalónak szánt kérdésükre, hogy mit tanácsol a diákoknak, hogyan éljék meg a nehézségeiket, hogyan maradjanak mentálisan egészségesek a mostani és későbbi problémáik közepette, tömören, az Istenbe vetett hittel válaszolt: „Ahol van Istenhit, ott együtt jár a boldogság és az áldás, nincs más receptje a vidám, fiatalos életmódra.”

„És végre te meglátod Fiadnak fiait,” – ezt a részletet idézte válaszul dr. Sipos Ferenc arra a hozzá intézett kérdésre, hogy szerinte mi a siker. Megfogalmazta, hogy felfogása szerint, a siker relatív, ars poeticája épp ezért: csodálatos nagypapának lenni, mert az magában hordozza a hétköznapi értelemben vett siker minden elemét.
Tapasztalatait kérdezőinek, a 12. d osztályos Makrai Boglárkának, Kádár Anna Orsolyának és Hompoth-Zolnai Gergőnek Ő sem restellte átadni. Rádiós, dokkmunkás, hivatásos énekes és nevelőtanárként szerzett élményeiről, illetve a jogtudományos pályán való isteni véletlennek köszönhető megjelenéséről is. A legutolsó kérdésre, hogy mit üzenne a kilencedikeseknek a kapcsolódási pontok keresésével válaszolt. Kifejtette, hogy véleménye szerint az élethez kell barát, gyerek és munka, melyek mindegyike valamilyen közösségbe ágyazva jön létre és nosztalgikus mosollyal hozzátette: ebben (a biztosított közösségben) jelent sokat a Refi.



A délelőtti program ezzel ért véget és egy rövid szünet után Pintér Béla koncertjével zárult a csendesnap. A tornaterem, mielőtt hétfőn ismét hadra fogták volna, még péntek délután „hús-vér templommá” változott a fellépővel együtt éneklő fiatalok elevensége által.

Tóth Áron Tamás