Rendszerüzenet

A növekedés jelei nehézségek idején is

Ülésezett az egyházkerületi tanács


A Debreceni Református Kollégium dísztermében tartotta meg soros ülését a Tiszántúli Református Egyházkerület tanácsa 2022. augusztus 26-án. A testület tizenöt segédlelkész lelkészi vizsgára bocsátásáról döntött és egy egyházközség önállóvá válásáról is határozott. Megkezdi működését a Debreceni Református Felsőoktatási Diákotthon és több új óvodával bővül az egyházkerület közoktatási intézményrendszere.

A tanács az egyházkerület kormányzó testülete, amely az egyházkerületi közgyűlés hatáskörébe utalt feladatok két ülés közötti teljesítése céljából működik. Az ülés kezdetén Koncz Imre, a Szabolcs-Beregi Egyházmegye esperese szolgált áhítattal. A Római levél 14. része alapján kiemelte, hogy „…ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk” (Rm 14,7-8). Ez a hitbeli meggyőződés az, amely erőt ad a legnagyobb nehézségek és bizonytalanságok közepette is az egyház népének.



A tanácsülést Molnár János egyházkerületi presbiteri főgondnok nyitotta meg, aki a nyílt párbeszéd fontosságát hangsúlyozta megnyitó beszédében.

Fekete Károly püspök elnökségi beszámolójában örömmel jelentette be, hogy az újonnan megnyíló Debreceni Református Felsőoktatási Diákotthont az Oktatási Hivatal nyilvántartásba vette. A Diákotthon 23 egyetemi hallgatóval kezdi meg működését. A létszám a következő tanévben tovább fog emelkedni. A Diákotthon igazgatója Sipos Ferenc egyetemi adjunktus lesz, spirituálisaként pedig Bogyó Zsófia lelkipásztor szolgál majd. A Diákotthon szorosan együttműködik a Református Egyetemi Gyülekezettel.

A püspök beszámolt arról is, hogy 2022. július 13–14-én a Tiszántúli Református Egyházkerület volt a házigazdája a Magyarországi Református Egyház Zsinata elnökségi tanácsa ülésének, amelyen részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is. A Debreceni Református Kollégium adott helyet a Doktorok Kollégiuma jubileumi ülésének 2022. augusztus 23–25. között, ahol megemlékeztek a tudományos testület fennállásának félévszázados évfordulójáról.

Fekete Károly örömmel adott tájékoztatást arról is, hogy az Országos Református Óvoda Program keretében a tiszántúli egyházkerület területén 23 óvoda épül vagy újul meg. Ez 2123 gyermek óvodai és bölcsődei ellátását érinti. E beruházások többsége már elkészült és a további építkezések is folyamatban vannak. 2022 szeptemberében kezdi meg működését a Debrecen-Nagysándortelepi Egyházközség fenntartásában a Fészek Református Óvoda, Püspökladányban a Csillag Református Óvoda, Mándokon a Csillagvirág Református Óvoda és Mini Bölcsőde, valamint Nyíregyházán a Deák Ferenc utcai és az örökösföldi református óvoda. Az abádszalóki Tiszavirág Református Óvoda új, nagyiváni telephellyel bővült. A püspök sajnálattal közölte azt is, hogy a dévaványai Szügyi Dániel Református Általános Iskola – a gyermeklétszám visszaesése miatt – megszűnik.



Személy ügyekről is beszámolt az egyházkerületi tanács lelkészi elnöke. Több mint hét évnyi hűséges szolgálat után távozott az egyházkerület püspöki hivatalának munkatársi köréből Szirák Sára sajtóreferens, kommunikációs munkatárs. Fekete Károly köszönetet mondott Szirák Sára magas színvonalú és áldozatos munkájáért, és áldást kívánt működésére új szolgálati területén, a Református Szeretetszolgálatnál. További öt évre igazgatói megbízatást kapott Ember Sándor, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola intézményvezetője és László Vilmos Csongor, a berettyóujfalui Diószegi Kis István Református Általános Iskola eddigi vezetője.

Fekete Károly említést tett a közelgő népszámlálásról, és kitért azokra az aggodalmakra is, amelyek a megnehezedő életkörülmények, a magas infláció és az emelkedő közüzemi díjak miatt foglalkoztatják az egyház tagjait, gyülekezeteit és intézményeit. Biztosította a tanács tagjait, hogy a református egyház felelős vezetői mindent megtesznek azért, hogy a gyülekezetek és intézmények működése zavartalan maradhasson. A püspök azzal a kéréssel fordult az egyházkerület közösségéhez, hogy minden téren figyeljenek a takarékos működésre.

Az egyházkerületi tanács meghallgatta azoknak a segédlelkészeknek a bemutatkozását, akik ebben az évben kívánnak lelkészképesítő vizsgát tenni. A Magyarországi Református Egyház rendje szerint a teológus-lelkész szakon egyetemi diplomát szerzett lelkészjelölteknek, miután tanulmányaik részeként segédlelkészi gyakorlatot teljesítettek egy gyülekezetben, lelkészi vizsgát kell tenniük, amelynek sikeres teljesítése után kérhetik lelkésszé szentelésüket és válnak önálló lelkipásztori szolgálatra választhatóvá. Ebben az évben az egyházkerületi tanács tizenöt segédlelkész vizsgára bocsátását támogatta: Bohus-Kiss Ingrid, Csorvássy Zsófia Fruzsina, Kiss Eszter, Koi Eszter, Koós Mátyás Csanád, Moldován Krisztina Stefánia, Móré Csaba, Nagy Ilona, Némethné Juhász Bettina, Paczári-Pongor Melinda, Porcsné Papp Zsófia, Szakadáti Károly, Tóth-Gyóllai Dániel, Varga-Kovács Mária, Vekerdi János Gábor.



További egyházkormányzati ügyek, valamint a lelkészi képesítés hatályban tartásának megtárgyalása után a tanács egy örömteli ügyben határozott: a Békési Egyházmegyében található Mezőkovácsházi Református Egyházközség immár önálló egyházközségként folytatja szolgálatát. A tanács közössége Istennek adott hálát a belső és külső növekedésért, mely lehetővé tette a dél-békési gyülekezet önállóvá válását.

Az egyházkerületi tanácsülést Fekete Károly püspök áldásmondással zárta be.

TTRE Kommunikáció
Fotók: Bodonovics István és TTRE Kommunikáció