Összhang - Beszélgetés dr. Siba Balázzsal

Első rész: Hit a hétköznapokban

Hogyan szövi át a hit a mindennapi élet zeg-zugait? Van hitélet a templom falain kívül? A Tiszántúli Református Egyházkerület legújabb online sorozata ezt a célt tűzi ki: kapaszkodókat szeretnénk adni a személyes hitélet gyakorlására a mindennapok sűrűjéhez.

Dr. Siba Balázs református lelkipásztorral, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanárával beszélgettem a nemrégiben megjelent könyvének apropóján, amely a Hétfőtől szombatig, Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban címet viseli.  „Ez a könyv nem recepteskönyv, hanem egyfajta útikalauz. Nem célom a világ spiritualizálása, hogy fűben-fában a szentet lássuk, de ahogyan az emmausi tanítványok egy egyszerű hétköznapi étkezésben ébredtek rá Krisztus jelenlétére, ugyanígy minket is számos dolog emlékeztethet és hívhat a Krisztussal való közösség keresésére nap mint nap.” – fogalmaz a szerző könyvének Előszavában.

Siba Balázs és Hámori Ádám néhány évvel ezelőtt négy budapesti gyülekezetben végzett felmérést arról, hogyan és miért kapcsolódnak az emberek a gyülekezet közösségéhez, és mi az, ami maradásra bírja őket. A kérdőív eredményéből kiderült, hogy az aktív gyülekezetbe járók mindössze egyharmada olvassa a Szentírást napi rendszerességgel. „Abból a feltevésből szoktunk kiindulni, hogy a református kegyesség két alappillére a naponkénti igeolvasás és minél gyakoribb imádság. Természetes dologként kezeljük, hogy mindenki a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvassa a Bibliát és rendszeresen imádkozik. A valóság azonban nem ezt tükrözi.”  Balázs szerint érdemes nyíltan, őszintén és bátran beszélnünk a hit hétköznapjait érintő kihívásokról is. Könyve ennek a tudatosításra és az első lépések bátor megtételéhez szeretne támpontokat adni. „Segítségre van szükségünk, mert nem vagyunk annyira önálló felnőttek, mint amennyire feltételezzük magunkról, vagy ahogyan elvárjuk azt másoktól.”

A kihívással teli helyzetek súlyosságát mélyítheti, ha azt éljük meg, nincs kire támaszkodnunk. Balázs számára maradandó emlék, amikor egy önismereti képzés vezetőjeként az egyik résztvevő hozzállására figyelmes lett: „Rendkívül nyugodt, pozitív kisugárzása volt ahhoz képest, amit elmesélt nekem. Elvált, felmondott a munkahelyén, életmódot váltott. Mindezt egy éven belül. Szembetűnően jól viselte. Megkérdeztem tőle, hogy csinálja? Mire minden bibliai fennhang nélkül válaszolta: van emberem, egy jóbarát, aki mellettem állt.”  Minden új szokás kialakítására több hónap gyakorlásra van szükség, éppen ezért Balázs lehetőségként tekint a segítségkérésre, a mások felé fordulásra: „Ahogyan a Bethesda tavánál, úgy nekünk is jó, ha van emberünk. Jó az, ha van, aki kíváncsi ránk, kérdez, és ha kell, számonkér: hol tartok az imádságaimban? Isten küldhet ilyen embereket az életünkbe. Ha van emberünk, az a világot jelentheti egy-egy élethelyzetben.”

Az imádság gyakorlatától, vagy a rendszeresebb imádságtól könnyen távol tarthat az a sokszor kimondatlan belső elvárás, hogy olyan szépen, jól kellene imádkozni, mint egy lelkész. Isten azonban mindannyiunkhoz személyesen szeretne kapcsolódni: „Bátorító, hogy Isten az, aki keres engem, és én úgy fordulhatok felé, ahogyan meg tudok nyílni a számára. Isten nem arcmutatást vár, hogy eljátsszuk a kereszténységünket, hanem kézbe szeretné venni azt is, ami gyengeség, ami fáj, ami sötét.” Könyvének utolsó fejezete kiemelten foglalkozik azzal, hogy Istenhez kapcsolódni nemcsak az érdeklődési körünk, az erősségeink és a karizmáink mentén lehet, hanem a bűneinken keresztül is. „Arra lettem figyelmes, hogy nemcsak a tehetségünknek van egyedi, ránk jellemző, sajátos mintázata, hanem a bűneinknek is. Olyan ez, mint amikor a bolygó felé haladó üstökös pályáját a bolygó gravitációs tere módosítja. Valami ilyesmi történik a bűneinkkel Isten jelenlétének erejében. Például a dühöm átfordulhat hálává. Nagy lehetőség, hogy Isten akar mit kezdeni a bűneink mintázatával.”

A munka és imádság összefonódásának vizsgálata és megélése a könyv utolsó fejezetének megírása során sokat jelentett Balázs számára. „Nem véletlenül mondták protestáns eleink, hogy minden hivatás lehet Isten dicsőségéért való. Istennel nemcsak a hegyre elvonulva lehet találkozni, hanem a mindennapjaink azon pontjain is, ahol nagyon sűrű, ahol nagyon fáj az élet, ahol a lábamra tipornak, ahol összekönyöklök a másikkal, ha akarom, ha nem. Az összefeszülésben a gödör alján is találkozhatok Istennel. A keresztény életnek vannak szakaszai, amikor lefelé növekszünk, a gödör alja felé, ahol Krisztussal találkozom a tanácstalanságban, az elveszettségben, a sötétségben, a nehézségekben. Ez nekem nagy erőt ad.”

 

Isten jelen van a mindennapjainkban. A kérdés, hogy mi szeretnénk-e vele lenni? Ehhez ajánljuk Siba Balázs: Hétfőtől szombatig, Lelki rítusok és a spiritualitás a mindennapokban című könyvét, és az Összhang sorozat hetente megjelenő beszélgetéseit, írásait a Tiszántúli Református Egyházkerület Facebook oldalán és honlapján.

 

Szöveg:Bogyó Zsófia
Fotó: Szirák Sára
Grafika: Mikáczó Kamilla