Értitek, hogy mit tettem veletek? - Böjti sorozat
Ige: „Értitek, hogy mit tettem veletek?” (Jn 13,12)
Az utolsó vacsora termét az értetlenség feszült csendje töltötte meg, miután Jézus megmosta tanítványainak a lábát. Bár Péter megtörve a csendet kifejezte vonakodását, – „az én lábamat nem mosod meg soha” – azonban Jézus válasza után – „ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” – meg kellett adnia magát. A feszültség nemhogy oldódott volna, de tovább sűrűsödött. Lukács evangéliumából tudjuk azt a fontos láncszemet, hogy versengés támadt a tanítványok között, rangvita arról, hogy melyikük a nagyobb. Jézus nem csak azt tudta, hogy versengés van közöttük, de azt is tudta, ki árulja el őt. Ebben a pattanásig feszült helyzetben Jézus, „miután megmosta a lábukat, és felvette felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett” (12), és fontosnak érezte értelmezni a történteket: „példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (15).
Jézus érzékelte, látta, tudta, hogy egyikük sem akart utolsó lenni, egyikük sem volt hajlandó a másikat különbnek tartani önmagánál, és megalázónak érezték az egymásnak szolgálást. Ezért Jézus egy példázatos cselekedetsorral vési beléjük a mintát. Tanítványai közül senki nem kerülheti ki a szeretetteljes és szolgálatkész élet elkötelezését. Ahogyan Ő lehajolt hozzánk, úgy kell odahajolnunk nekünk is egymáshoz.
A lábmosás alázata sokszor úgy tűnik, mintha a Krisztus-követés „tantárgyai” között a szabadon választható kategóriában lenne. Jézus nem így rendelkezett. Azzal, hogy nyomatékosan azt mondta: „példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”, az alázat a Jézus iskolájában bekerült a kötelező tárgyak csoportjába. Ez azt jelenti, hogy nem csak a mozdulatok szintjén kell cselekedni, hanem a Jézusban munkálkodó indulatot, és annak szeretettöltését kell hordoznia a cselekedeteinknek. Ahogyan Jézus egymás mellé emelte tanítványait, hogy kigyógyítsa övéit a versengés, a vetélytársi igyekezet alá-fölé rendeltségéből, úgy kell nekünk is segíteni egymást a testvéri közösségben.
Újra és újra megkísért bennünket, hogy méltóságon alulinak érezzük a másik ember szolgálatát. Ilyenkor kell eszünkbe idézni: „Bizony, bizony mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt.” Jézus ahhoz mérte magát, aki elküldte őt embertestvéreihez. Ő tudta, hogy az Istentől jött a földre és az Istenhez megy majd vissza. Amikor küldetése súlyának, és szolgai szenvedésének a leginkább tudatában volt, akkor „egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve”. Ezzel nagyította ki a szolgáló szeretet fontosságát.
A húsvéti nagyhét Ura, a Szenvedő Krisztus kérdez mindannyiunkat: „Értitek, hogy mit tettem veletek?” – Boldog, aki érti és megvallja: köszönjük, Urunk, hogy alázatos maradtál mindhalálig, hogy feltámadásoddal szeretetedből mi is kegyelmet nyerjünk. Hála ezért Neked, Krisztusunk! Ámen.
Kérdések tovább gondolásra:
- Van-e valaki, aki a te szolgáló szeretetedre vár?
- Van-e valaki, akinek a szolgáló szeretetére te vársz?
Javasolt ének: 757. Aki értem megnyíltál
https://enekeskonyv.reformatus.hu/digitalis-reformatus-enekeskonyv/enek/493/
Feketéné Kavisánszki Györgyi
lelkipásztor, óvodavezető
Debreceni Református Kollégium Óvodája