Rendszerüzenet
2022. március 22.

„Olyan múltunk legyen, amelyből érlelődik a jövő” - Hálaadó Istentisztelet a Sarkad-Belvárosi Református Templom felújításáért

„Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!” (Zsolt 28,9) ‒ igei üzenettel készült a Sarkad-Belvárosi Református Egyházközség Temploma felújításának hálaadó istentiszteletére. Hosszú út vezetett idáig, s nem csak azért, mert a 2021-es esztendő java része a külső és belső munkálatokról szólt, hanem arról a sok imádságról is, mely évek hosszú sora óta szólalt meg gyülekezeti tagjaink ajkán. Sokunk vágya volt e templom megújulása. Vajon miért?

Miért újítunk templomot? Erre az egyszerű kérdésre, többféle válasz fogalmazódhat meg bennünk. Elsősorban nyilván azért, mert az épület fizikai állapota ezt indokolta. Esetünkben a templomtető, a vízszigetelés vagy épp a nyílászárók és a villamoshálózat állapota jelezte leginkább ezt az elodázhatatlan feladatot.

A sarkadi kilenctornyú református templom egyedülálló a világon, s olyannyira emblematikus épülete a városnak, mellyel gyakorta jegyzi önmagát. Talán nincs is olyan sarkadi lakos, aki ne büszkeséggel tekintene erre az impozáns építményre. Története is azt tükrözi, hogy a mindenkori gyülekezet féltve őrzött kincse e templom, melyre minden időben gondot viselt, ha kellett újjáépítette, renováltatta, villamosította óráját, három különleges harangját, melyeken a „Hit”, a „Remény” és a „Szeretet” hangjai szólalnak meg nap mint nap.

Ugyanakkor minden külső körülmény ellenére az a belső hang volt a legerősebb, mely minden gyülekezeti tag lelkében évek óta visszhangzott: az Isten dicsőségét tükrözze vissza templomunk megjelenése. A mi időnkben adta Isten nekünk azt a feladatot, hogy az ősök példáját követve, mi is egy külső és belső pompájában ragyogó templomot hagyhassunk utódainkra.

A templom minden település életében különleges helyet foglal el. Különleges, mert a város közepére, annak legmagasabb pontján emelték, kifejezve, hogy ez a szíve a közösségnek, illetve ehhez mérten tájékozódjunk, de nem csak földrajzilag, hanem lelki értelemben is. Amikor templomunkra tekintünk, akkor az a kettősség fogalmazódik meg bennünk, hogy „az Isten háza és a menny kapuja” (1Móz 28,17), miközben azt is valljuk, hogy nekünk olyan Istenünk van, akit „az egeknek egei” (1Kir 8,27) sem fogadhatnak be.  

A templomra tehát nem az Úristennek van szüksége, hanem nekünk. Nekünk, embereknek, akiket megtépáz az élet, akik félünk a betegségektől, a háborútól, akik aggódunk szeretteink élete és jövője miatt. Eleink, akik építették e templomot, életében sem volt ez másképp. Ám számukra a tájékozódási pont élesebben rajzolódott ki, mint a ma embere számára. Örökségül hagyták ránk azt, amelyből maguk is erőt, reménységet, hitet és vigasztalást merítettek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14) Minden egyes alkalommal ez köszönt bennünket, amikor eljövünk az Isten házába, és feltekintünk az ég felé. Ez az az „életprogram”, amelyet örökül kaptunk, hogy vezérelje a mi életünket is.

2022. március 14-én, a hálaadó Istentisztelet keretében Főtiszteletű dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is kitért arra, hogy milyen fontossággal bír a vezérlés egy közösség életében. A Római levél 8,14‒17 versei alapján hirdette Isten üzenetét. Püspök úr jól ismeri gyülekezetünket, sőt városunkat is, hiszen igehirdetésében úgy szólította meg a jelenlévőket, hogy ez a hely egy olyan öntudatos város és egy olyan öntudatos gyülekezet képét mutatja, melynek küldetése, hogy legemblematikusabb épületével, vagyis egyedi templomával hűségesen törődjön. Azok Isten fiai, akiket Isten Lelke vezérel. Ezzel a küldetéstudattal él a keresztyén ember. Ez viszi előre.

Lehetnek ugyanakkor olyan „zárlatok”, melyek megkötözik az embert. A Lélek képes ezek megszüntetésére, feloldására. Isten Lelke a szolgalelkűség helyett a Fiúság Lelkét adja nekünk, hogy ne „valami más” irányítson, hanem a szabadság evangéliuma. A Lélek kivezet az Isten előtti némaságból, és az Úrhoz kiáltókká formál. Jézus által „Atyának” szólíthatjuk a Mindenhatót, hogy szavainkat ne a félelem és a fájdalom hangja uralja. Isten azért küldte az Ő Fiát, hogy legyen szavunk Őhozzá, hogy tudjunk kiáltani az Istenhez. Vajon szabadok vagyunk-e erre? A Lélek ennek záloga, hiszen örökösök vagyunk. Nem azért, mert ez nekünk jár, vagy épp megérdemeljük, hanem egyedül azért, mert Krisztus minket kiemelt és megszabadított. Jézus Krisztus a győztes Király, a Feltámadott, a Megváltó! Őáltala pedig mi is örökös társak vagyunk: Isten örökségének várományosai. Püspök úr szívünkre helyezte, hogy a jövőben is a külső szabadság mellett, legyen belső szabadságunk az Istenhez való kiáltásra!

Az ünnepi projektzáró alkalmat megtisztelte jelenlétével a térség országgyűlési képviselője: dr. Kovács József, kormánymegbízottja: dr. Takács Árpád és városunk polgármestere: dr. Mokán István is. Köszöntőikben méltatták a munkálatok egész folyamatát, illetve kiemelték Magyarország Kormányának támogató hozzáállását, mely az anyagi forrás fedezetét biztosította. Hálás köszönet érte!

Gyülekezetünk lelkipásztora, Koncz Zsolt szóban és egy kisfilmben (A Sarkad-Belvárosi Református Templom Megújulása - YouTube) is bemutatta a felújítás munkafolyamatait, illetve a nagyobb szakmunkák végzőit. Kiemelte a helyi fővállalkozót, Kiss Sándort, akinek már a dédapja is fáradozott e templom javán. Ebben is visszatükröződött a prédikáció egyik gondolata: olyan múltunk legyen, amelyből érlelődik a jövő. Az ünnepélyes átadást és a köszöntők sorát az egyházmegyei főgondnok, Markó István szavai zárták, aki a 100. zsoltárral szólt a jelenlévőkhöz. Végül nagytiszteletű Demeter Ottó, a Békési Egyházmegye esperesének áldásával vonult át az ünneplő gyülekezet a Kossuth kertbe, ahol is kezdetét vette a március 15-i ünnepi megemlékezés és koszorúzás.

Istennek adtunk hálát, hogy meghallgatta könyörgéseinket és a neve tiszteletére emelt hajlék megújulhatott. Ezen ünnepi óra emlékére minden kedves jelenlévőt megajándékoztunk egy a templomunkat ábrázoló hűtőmágnessel, és egy olyan igés kártyával, melyeket gyülekezeti tagjaink saját kezűleg készítettek. Hálát adunk, hogy életünk és örökségünk Ura velünk van és vezet bennünket. Hisszük, hogy Isten gondviselő jelenléte és oltalma örök:  

„Dús kincséből az Úr / Jó békességet adjon,

Hogy szívünkben a kedv / Víg és derűs maradjon.

Ne hagyja híveit / Bú-bajban sohasem;

A rossztól óvja meg / Itt s túl ez életen.” (RÉ 208,2)

Dr. Koncz-Vágási Katalin lelkész, Sarkad-Belváros

Az Európa Rádió összeállítását ITT hallgathatják meg.