Rendszerüzenet

Kíváncsiskodni mint egy gyermek

Közel háromszáz hitoktatást végző szakember kíváncsiságával telt meg a Debreceni Református Nagytemplom 2022. március 5-én. Kilenc egyházmegyéből – Záhonytól Szegedig, a Tiszántúli Református Egyházkerület minden szegletéből érkeztek résztvevők a hitoktatók első tiszántúli találkozójára.

Adósság törlesztése

Még mielőtt a Magyarországi Református Egyház Elnöksége a 2022-es esztendőt a Hitoktatás Évének nevezte meg, a Tiszántúli Református Egyházkerület előző évi októberi közgyűlése már döntött arról, hogy halaszthatatlan feladat figyelmet szentelni ennek a szakterületnek, és kapcsolatot ápolni mindazzal a 492 hitoktatóval, akik hétről-hétre hűséggel helytállnak az intézményekben az egyházkerület területén. Ennek első lépéseként úgy határoztak, hogy egy szakmai találkozás feltételeit teremtik meg. A kezdeményezés hiánypótló szükségességet semmi sem jelzi jobban, mint az, hogy a hitoktatásban résztvevők megtöltötték a templomot és a műhely-alkalmak termeit. „Ami megvalósult, egy régóta hordozott adósság törlesztése, amellyel a hitoktatás felé tartozunk.” – emelte ki Fekete Károly, püspök. 

Önfeledt jelenlét a mindennapokban

A találkozó fókuszpontjába az a fajta önfeledt és tudatos jelenlét került, amelynek nagymesterei a gyermekek.  Bodó Sára, egyetemi docens a szervezők nevében mondott köszöntőjében ennek jelentőségére hívta fel a figyelmet: mit jelent a felfedező, önmagára és másokra kíváncsi jelenlét, amikor, testünk, lelkünk, tudatunk egy helyen van, összefonódik. A találkozó során a résztvevők tizennégy különféle műhelymunkába kapcsolódhattak be érdeklődési területüknek megfelelően, amelyek a szakmai eszmecserén túl a már említett jelenlét gyakorlására is helyet adtak az egymással megosztott történetek és tapasztalatok által.

Gyermekektől tanulni

A délelőtt folyamán Fekete Károly áhítatában rendhagyó módon a gyermekek szavaival élve vitte közelebb a jelenlévőket a Máté evangéliumában olvasható történethez: „Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki nagyobb a mennyek országában?” Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”  (Mt 18,1-3)

Az igeolvasást követően egy kisfilm levetítésében tizenhét kisgyermek kapott szót, őszinte gyerekszájjal bontogatva az ige és a felnőttek világának titkait szemnyitogató mondataikkal:

„Ha a felnőttek veszekednek, nem mehetnek be oda, mert a mennyben nyugalom van, ott zajt csapnának…”

„A felnőtteknek vissza kellene gondolniuk arra, mennyit imádkoztak, mikor még gyerekek voltak…”

„A felnőtteknek visszajöhetne a képzelőerejük..”

„Ha nem kíváncsiskodunk, mint a gyerekek, nem juthatunk be az Isten Országába.”

Fekete Károly igehirdetésében kitért a vallásos felnőtt élet és az evangéliumi felnőttség ismérveire, amelynek megkülönböztetésére az az evangéliumi gyermekség szolgálhat emlékeztetőül, amelyről Jézus beszél Máté evangéliumában. A gyermekektől tanulni lehet, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy: „Jézus nem dicsőíti és isteníti a gyermeket, vagy a gyermeki ártatlanságot, hanem szimbólumnak tekinti. Az izgatja, ami a Mennyek Országára emlékezteti a gyermek-létben” – fogalmazott.

Az alkalmon néma csenddel emlékeztek a nemrég elhunyt Barakony Gizella, nyugalmazott lelkipásztor életére, aki Debrecen katechétájaként, kora legmodernebb módszereivel tanította a gyermekeket. „Színesen, életesen beszélt Krisztusról” – emlékezett vissza Fekete Károly.

A történeteknek ereje van

A találkozón Kádár Annamária, pszichológus tartott praktikus, érdekfeszítő előadást saját élettapasztalatait is elmesélve a történetek erejéről. Hangsúlyozta: „Életmeséink hősévé kell válni.” Az a felnőtt, akinek megvan a bátorsága és ereje így élni, az tud adni ebből az életerőből és életszeretetből a diákjainak is. „Vajon tudjuk-e így megélni a történeteinket?” – tette fel hallgatóságának a kérdést.

Reményteljes éneklés

A megújult Református Énekeskönyv új énekanyagába Kurgyis András, gimnáziumi tanár vezette be a megjelenteket. Olyan énekek ismertetésére került sor, amelyek mind dallamvilágát, mind szövegét tekintve jól alkalmazhatók a hitoktatás során. A több mint háromszáz főből álló rögtönzött kórus énekhangja új dallamokkal töltötte be a templomteret. Különös erővel hatottak a hetek óta tartó békéért könyörgés közepette a 391. dicséret sorai: „A sötétség szűnni kezd már, az a csillag eljő hozzánk, véget ér a gyász, a sóhajtás.” A nap folyamán a résztvevők imádságaikkal és adományaikkal is hozzájárulhattak a háborúban szenvedők támogatásához.

Lesz folytatás

A hitoktatók tizennégy szakmai műhely közül választhattak a kreativitás, a missziói lehetőségek, a nyári táborok és az egyházi iskolák hitoktatásának speciális kérdéseivel foglalkozó témák csoportjai közül. A csoportok összegezték felvetéseiket, beszélgetésük súlypontjait, és megfogalmazták jövőbeli kéréseiket is, miben lenne szükségük támogatásra hivatásuk végzéséhez, amelyeket a csoportok szóvivői a Nagytemplomban tolmácsolták a résztvevők és a kerület képviselői felé. Fekete Károly reagálva az elhangzottakra, kiemelte, lesz folytatás. A kapcsolattartás megerősítő és támogató erejéről nem mond le a Kerület a jövőben – a hasonló nagyobb találkozások mellett, többek között egy Katechetikai Hírlevél elindítását tervezik.

Felnőtteket bátorító gyermekek

Az első tiszántúli hitoktató találkozó a legkisebbek áldásával zárult. A felnőtteket a Debreceni Református Egyházmegye hittanos gyermekeinek rajzai és evangéliumi gyermekség gondolatai kísérték útjukra. Az enyémen ez állt: „Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.” (Zsolt 121,7)

Bogyó Zsófia
Fotók: Zelenka Attila