A béke mindig egy emberrel kezdődik

Összefogni a szálakat

Mi rejlik egy-egy feladatkör, megbízás mögött? Először erről kérdeztem röviden Andrást, hogyan néz ki egy napja a Tiszántúli Református Egyházkerület által megbízott diakóniai tanácsosának, különösen az ukrán-orosz háború kitörése óta felerősödött szükséghelyzet közepette.

„Diakónia tanácsosként arra a feladatra kértek meg elsősorban, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület területén lévő intézményi diakóniai szolgálatokat segítsem, támogassam, és állandó kapcsolatot tartsak fent velük. Továbbá részt vegyek a TTRE Diakóniai Bizottság munkájában, és olyan szakmai napokat, összejöveteleket szervezünk, amelyek előre tudják vinni egyházkerületünk diakóniájának az ügyét. Jelenleg, ebben a rendkívüli időszaknak, mint a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora lettem arra felkérve, hogy a Debreceni Református Egyházmegyében fogjam össze azokat a szálakat, amelyek az Ukrajnában (Kárpátalján) élő hányattatott sorsú emberek, és az onnan érkező menekülők megsegítését szolgálják.”

Példás helytállás

Diakóniai tanácsosként február 28-án Beszterczey András Dr. Fekete Károly püspökkel együtt ellátogattak a magyar-ukrán határmenti területekre. Példás helytállásról, fáradozásról, összefogásról és összetett, szívbe markoló élményekről számolt be András.

„Református egyházközségeink több mint jelesre vizsgáztak, óriási szolgálatot tesznek. Tiszabecsen a lelkészházaspár szószerint éjt nappallá téve a helyszínen vannak, és közösségük a helyi önkormányzattal és a hatóságokkal összefogva, minden erejüket összegyűjtve segítik a határátkelőn érkezőket. Nagy nyomás van rajtuk. A helyi iskolában kialakításra került szállás, ahol ideiglenesen elszállásolják azokat, akiknek szükségük van rá. A tiszabecsi lelkipásztorok elmondták, a legnagyobb szükség náluk minél több önkéntesre lenne. Sok a feladat.”

A bejáráson eljutottak Beregsurányba, ahol a lelkipásztor és csapata szintén a segítségnyújtás lelke és motorja. Sajnos idő hiányában Lónyára a küldöttség személyesen már nem jutott el, de az aktív kapcsolattartás által András elmondta, Lónyán is komoly erőfeszítéseket tesz a lelkipásztor és közössége a segítségnyújtásra. A hétfői út során a záhonyi vasútállomásra látogattak el, ahol a helyi szolgálattevők munkáját a Magyar Református Szeretetszolgálat is segíti, hivatalos segítségnyújtási pontként az országban.

„Nehéz mit mondani arra, amivel a vasútállomáson szembesültem: zsúfolásig tele emberekkel, látszik a tanácstalanság, a szükség. Átmeneti szállás, tolmácsolás, étel, ital. Mindenre szükség van. Innen indulnak azok a vonatok is, amelyeket a magyar állam biztosít ingyenesen azon menekültek számára, akik innen még folytatják útjukat. Vannak, akik tudják, hova mennek, van, ki várja őket. És vannak, akik a semmibe indultak el. Nem tudják még, hogyan tovább.”

Segítségnyújtás hatékonyan

András arról is említést tett, hogy a példás helytállásnak köszönhetően a Magyarországra érkező menekülteknek a természetbeni adományokból való ellátása nagyon jól szervezetten működik.  A határon is több segélyszállítmány már átjutott, de ez az útvonal még akadozik. Azonban felhívta a figyelmet a segítségnyújtás hatékonyságára és szükségére hosszabb távon.

„Mondhatjuk, hogy a krízis akut részét egyre jobban kezeljük. Azonban a probléma krónikussá válhat, ami a háborúban szenvedő országot sújthatja. Ukrajnában is megtörténhet, hogy az utánpótlás egyre inkább akadozni fog, az ország energiaforrásai a frontra fognak összpontosulni. Az adománygyűjtés azt a célt is szolgálja, hogy azokat is tudjuk most és a jövőben is, még hatékonyabban és célozottabban segíteni, akik otthon maradtak. Sőt! Reménység szerint, amikor fegyverek már nem fognak ropogni, akkor is segíteni tudunk minden szükséget szenvedőn.”

Imádság, mint lélegzetvétel

A Debreceni-Nagytemplomi Református Egyházközség február 28-án estére imaközösségre hívta a híveket. Dr. Fekete Károly püspök, és Beszterczey András diakóniai tanácsos határmenti útjukból este szolgálati helyükre érkeztek meg, a nap a gyülekezet imádságaival zárult. Andrást az imádság erejéről és személyes élményiről kérdeztem.

„Azt szoktuk mondani, hogy az imádság a lélek lélegzetvétele. Én most azt mondom, hogy a hétfő esti imaalkalom számomra egy nagy mély hegyi levegőjű lélegzetvétel volt. Mondanám, hogy már-már a megdicsőülés hegyén éreztem magam, de az biztos, hogy egy olyan teret nyitott meg bennem az imádság, ahol levegőt kaptam, hálát adhattam, könyöröghettem. Hálát például azért, hogy segíthetünk, most nem mi vagyunk a megsegítettek, reméljük, erre nem lesz szükség.”

A béke bennünk kezdődik

Az este folyamán az imádság különböző hangjai szólaltak meg: könyörgés, hálaadás, Isten magasztalása, közbenjárás Istennél. András kiemelte, hogy az ember számára legkényesebb terület sem maradt el: a bűnvallás.

„A háborúban eszkalálódott indulatok bennünk is megvannak kicsiben. Ágyúlövések nélkül is. Ezekkel nekünk is kell kezdenünk valamit: legfőképpen Istenhez imádkozni, hogy formáljon bennünket. Mert minden béke egy emberrel kezdődik el. Amikor valaki úgy gondolja, hogy másként akar gondolni a másik emberre. Ez az a felebaráti szeretet, ami elindít a béke irányába. Az imádságaink által mi magunk is formálódunk, mi leszünk másokká az imádság által. A tegnap estét így éltem meg.”

Az interjút készítette: Bogyó Zsófia
Fotó: Sebestyén László