Rendszerüzenet
2021. november 28.

Akinek neve minden névnél nagyobb… – Adventi Kalendárium 2021

Sok minden változik körülöttünk és bennünk. Az idei advent során tekintsünk fel arra, aki most is ugyanaz: Krisztusra. Hívjuk segítségül nevét, akinek neve minden névnél hatalmasabb! De mit is jelent ez? Milyen ereje van Jézus megszólításának? Mi mindent tudunk meg Jézusról a Szentírás szavain keresztül? November 28-a és december 24-e között minden nap egy rövid elmélkedéssel várunk mindenkit a honlapunkon és Facebook-oldalunkon.


24 - Jézus 
 
Ige: "Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1,21)
 
Nevek vesznek bennünket körül ebben a világban, és magunk is viselünk nevet. Voltak korok, amikor egy-egy név, az öröklődő családnév és a kapott keresztnév sok mindent elárult: szülőhelyet, foglalkozást, tulajdonságot, jellemvonást, testalkatot, nemzetiséget és még sorolhatnánk mi mindent. Manapság is összeköttetést jelent a le- és felmenőkkel, valamint megszólíthatóságot biztosít és lehet az azonosítás eszköze is.
 
A bibliai korban adott nevek különleges vonásokkal bírtak. Beszélő nevek voltak és az elnevezések nagy része egy teljes mondatból rövidült le egy szóvá, amely gyakran életprogramot, küldetést, végrehajtandó feladatot is adott viselőjének.
 
A Józsefnek szóló angyali üzenet azt hagyta meg, hogy Mária „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1,21) A bibliai beszélő nevek sokaságából kiemelkedik a Jézus neve. Különleges név ez, mert a „nomen est omen” mondás a Jézus nevénél tökéletesen érvényesült: Ő pontosan az, akinek hívjuk. Nevében benne van a sorsa. Jézus, azaz szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. Héberül: Jehosua=„Jahve megszabadít”. Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve egybeesik. A Jézus neve üdvözítő név.
 
Bűneinkből Ő szabadít meg minket az üdvösségre: Jézus Jézussá-lételének két egymással összefüggésben lévő mozzanatát vallja meg ez az állítás. Jézusnak nevezzük, mert Ő bűneinkből megszabadít (megvált) és Ő üdvözít.
 
Egyrészt tehát azt mondhatjuk, hogy nincs üdvösség megváltás nélkül. Jézus nem vallásalapítóként, bölcselkedő filozófusként vagy ideológusként lépett fel, hanem bűnné lett érettünk, Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit. A legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltás poklán keresztül szerezte meg nekünk. A legmélyebbre kellett hatolnia Jézusnak ahhoz, hogy az ember életlehetőségét a mennyei magasságba emelje.
 
Másrészt benne van a válaszban az is, hogy nincs megváltás üdvösség nélkül. A legnagyobb rossz a legfőbb jóra fordult át. Ezt a sorsdöntő fordulatot a Jézus emberfeletti ereje valósította meg. A kegyelem gazdagsága feszül az üdvözítés csodájában!
Jézus Krisztust az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy Ő a szabadító és „semmilyen üdvösség másban nem keresendő, sem nem található”. Krisztus vagy tökéletes üdvözítő az ember számára, vagy semmit sem jelent. Csak Jézus volt képes üdvösséget szerezni, mert az ember maga képtelen volt erre, ahogyan azt a zsidó nagytanács előtt Péter is megvallotta: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének.” (ApCsel 4,12)
 
Fekete Károly
püspök
-----------------------------------------------
 
A mai nappal a Tiszántúli Református Egyházkerület idei évi Adventi Kalendáriuma - Akinek neve minden névnél nagyobb... címmel végéhez ért. Külön köszönet a szolgálatot végző idén felszentelt tiszántúli lelkészeknek és a Püspöki Hivatal lelkészkollégáinak! Áldott ünnepet kívánunk!







23 – Békesség Fejedelme 
 
Ige: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)
 
Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme. A békesség az a nagybetűs békesség, amelyre készülünk, amelyről az evangélium alapján tudjuk, hogy itt van közöttünk. Az a békesség, amelyet egyedül Krisztus örökkévaló uralma eredményezhet. Olyan fejedelem, aki az előbbi békességet hozza el, mert olyan ereje van, mint semmilyen más uralkodónak.
 
A Békesség Fejedelme név az igevers teljességében nyeri el tökéletes értelmét, hiszen úgy adja a tanácsokat, úgy van melletted erejével minden helyzetben, öröktől fogva, mindörökké, hogy közben mindvégig a békességet szolgálja. Mindezt Fejedelemként teszi uralkodva az ő királyságában. És ez a felsorolás nem is teljeskörű, hanem csak néhány név, néhány tulajdonság, amely eszünkbe juthat a gyermekről, aki nekünk adatik.
 
Nem tudom, hogyan készültél az idei karácsonyra, nem tudom milyen helyzetben vagy, de azt tudom, hogy a Békesség Fejedelme, minden apró részét ismeri életednek és azt szeretné, ha úgy tekintenél rá, mint fejedelemre. Olyan fejedelemre, aki a békességet hozta el nekünk, mikor beteljesült az ézsaiási prófécia és megszületett a gyermek. Mire van ezen az ünnepen és az azt követő napokban leginkább szükséged? A békesség biztosan ott van vágyainkban, hiszen szeretnénk úgy élni, hogy ez az érzés kívül-belül uralja életünket. Uralja egy olyan Fejedelem erejével, akit boldogan elfogadunk, aki képes a megfelelő irányba terelni bennünket, aki képes vigasztalni és a legnagyobb örömben átölelni. Mindezt úgy, hogy öröktől fogva létezik és számunkra is felkínálja, hogy ennek az örök békességnek országában, a Mennyek Országában vele lehessünk.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1. Van-e olyan megromlott emberi kapcsolatod, ahol fontos lenne a Békesség Fejedelmének segítsége, hogy rendezzétek azt?
2. Mit tudsz a tőle kapott talentumaidból felkínálni a Békesség Fejedelmének, hogy mindenestül neki szolgáló, odaszánt életed lehessen?
 
Püski Gábor
Debrecen- Nagytemplom





22- Immánuel


Ige: „Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuelnak nevezi majd el.” (Ézs 7,14)

Az Immánuel szó azt jelenti: Velünk az Isten! Mind az ószövetség, mind pedig az újszövetség embere megtapasztalhatja azt a kegyelmet, hogy az Isten velünk van. Minden időre kiterjed jelenléte, és soha nem válik valósággá, hogy „a gép forog, az alkotó pihen!”. Az Immánuelben mindig időszerűség van, mely magával hozza a múltat és a jövőt egyszerre, így valósítva meg az Isten által elkészített jelent, melyben kegyelméből élhetünk.
Az Ószövetségben, valamint az Újszövetségben is találkozunk az Immánuel kifejezéssel. Az ószövetségi történetünkben egy ítélet kapcsán merül fel a kifejezés, míg az Újszövetségben egy áldott jövendölés okán. Áház király félt az Isten győzelemre mutató jelétől, inkább bízott Jeruzsálem haderejének erősségében. Nem volt képes csak az Immánuelben bízni. Ezért ítéletet vett magára s népére. Az Újszövetségben, mint örömüzenet jelenik meg az Immánuel, melynek központjában Szűz Mária áll; Immánuel pedig Jézus Krisztus neve, aki Isten Fiaként jött a földre, közöttünk lakozott és nekünk kegyelmet hozott, s azóta is az Isten velünk.

Minden idő egy jel és minden jel egy felismerése az Immánuel üzenetének. Velünk az Isten, de mikor is? Minden napon a világ végezetéig, már a teremtés előtt óta. Az adventi időszak nem a semmittevő várakozás időszaka, hanem éppen ellenkezőleg: a cselekvő előkészítésé. A várakozás ma egy passzív dolognak számít, mely az állandóan mozgásban lévő világ halála. Éppen ezért létezik egy szent és egy profán dimenzió. A profánban nincs idő még a készülődés készülődésére se, addig a szent térben és időben cselekvő előkészítés zajlik. Ez az Isteni cselekvési terv valósult meg, már több mint 2000 évvel ezelőtt. Áldott várandóságból áldott pillanat lett Krisztus emberré léte, aki ma is alapja kell, hogy legyen adventünknek. Ebben az a szép, hogy az ilyen ünnepre készülődés nincs semminek az elvárása alatt, hiszen nem a fények, a csillogás és az ajándékok lesznek a lényeg, hanem Krisztus. Az Ő jelenléte az ünnepünkben, lelkünkben és családi együttléteinkben. Ennek a csodának befogadását és megélését kívánom minden családba. Ámen.

Kérdések tovább gondolásra:
1. Miért félünk az Istentől jelt kérni?
2. Miért félünk Istennek jelt adni?

Kocsis Ádám
Vésztő





21 – Az élet kenyere 


Ige: „Én vagyok az élet kenyere.” (Jn 6,48)

A kenyér az egyik legalapvetőbb élelmünk. A kenyér az, ami minden háztartásban megtalálható. Ha meghalljuk a kenyér szót, akkor mindig az az élelmiszer jut az eszünkbe, amit a szánkkal megeszünk, ami csillapítja az éhségünket. A kenyér egy gyűjtőfogalom a mindennapi létszükségletnek. Kenyérnek nevezzük mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy életben maradjunk.

Ezt az igeszakaszt János evangéliumában az ötezer ember megvendégelésének a története előzi meg. Jézus ezen én-kijelentése a kenyér és az élelem kérdéskörét tárja elénk, hiszen az ötezer ember megvendégelésénél is Jézus adja az ételt, a kenyeret és a halat. Emberi szemmel nézve a kenyér és a hal kevés volt ennyi embernek, de Jézus kezében a kevés megszaporodik, és sok ember számára lesz kielégítő. Jézus így adja számunkra magát, amiről azt mondja az élet kenyere, és ami a mindent jelenti számunkra.

János evangéliumában többször is szerepel ez a kifejezés. „Én vagyok az élet kenyere”. Jézus saját magát azonosítja a kenyérrel. Azért, mert a kenyér, mint a legalapvetőbb élelem ott van az életünkben. A kenyér az, amit mindenki ismer, tudja, hogy mi az a kenyér. Jézus azt mondja: „Én vagyok az élet kenyere.” Mit jelent ez? Jézus az a kenyér, amely az életet adja minden ember számára, hiszen Jézus a saját életét adta értünk. Ezért is kínálta fel számunkra, és mondja nekünk, hogy ő az élet kenyere.

A kenyér, ami búzából készül, megesszük, de attól függetlenül újra megéhezünk. Szükségünk van naponta arra, hogy táplálkozzunk. De Jézusra az életre kenyerére is naponta szükségünk van, és ha belőle táplálkozunk, akkor soha nem fogunk megéhezni. „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35).

Jézus a saját testét kínálja számunkra. Az úrvacsorai kenyér is erre emlékeztet bennünket, hogy ő az élet kenyere, ő a saját testét adta értünk, hogy nekünk életünk legyen. Azzal, hogy ő az élet kenyere, felkínálja számunkra is az örök életet. Nekünk csak az a feladatunk, hogy elfogadjuk Jézust, mint s az élet kenyerét, és engedjük, hogy Ő ott legyen az életünkben, mert Ő az, aki által az örök életet és az üdvösséget elnyerhetjük. Legyen ott a mi életünkben is az élet kenyere. Táplálkozzunk vele naponta, éljünk benne, és általa. Ámen

Kérdések tovább gondolásra:

1. Mit jelent számodra az élet kenyere?
2. Ott az élet kenyere az életedben?

Mércse Tímea Tünde
Újfehértó





20 - Sarokkő


Ige: „Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézsaiás 28,16)

A sarokkő, vagy másnéven szegletkő egy épület legnagyobb teherbírással rendelkező pontja. A mai szóhasználatunkhoz talán még közelebb áll az alapkő kifejezés. Meghatározza az építmény magasságát, falainak hosszát és irányát. Segít a falakra háruló feszültségek levezetésében, stabilitást ad, az egymással ellentétesen futó falaknak számára kohéziót, azaz összetartó erőt jelent. Voltak épületek, amelyek esetében hónapokig, évekig keresték a megfelelő követ, hogy az építkezés elindulhasson, hiszen ez az első eleme a jó alapnak. Ez a bibliai kép az Ószövetségtől kezdődően a Megváltóra mutat, végig húzódva a Szentírás egészén.

Ézsaiás próféta könyvében egy olyan szakasz szíve ez a Jézus Krisztusra mutató szó, amely tele van a pusztulás bizonytalanságot hozó kilátással, a bűn szétforgácsoló fájdalmával. De a próféta szívére az Úr Isten egy olyan képet bíz a sarokkő kifejezésében, amely mindezeken túlmutat és reménységet ad annak az embernek, aki hittel és őszinte szívvel tekint az Isten ígéreteire: el fog jönni a Messiás, akit a kezdetektől, már az Ószövetség korában is a Sarokkő kifejezés alatt érhettek. A Messiás, az Úr Jézus Krisztus (1Kor 3,11).

Ez az üzenet, ami nem csak a próféta korában élt, hívő ember számára reménység, hanem a mi adventi útunkat is beragyoghatja, a kívánságokban sokszor elhangzó: békés, boldog karácsonyt elhozva! Ahogyan közeledik a december 24-e, egyre nagyobb az izgalom, a feszültség. Megannyi kérdés próbál bizonytalanná tenni bennünket, elvonva figyelmünket a valódi üzenetről. Készen leszünk-e: környezetünkben, ajándékokkal, akár a lelki felkészültségben? Egészségben ér-e bennünket az ünnep?

Az ünnepi pillanathoz közeledve bár lélekben igyekszünk elcsendesedni, a feszültségek, a tennivalók mégis inkább egyre csak növekednek. Ha az ünnepünk a Sarokkőre, Jézus Krisztusra, az ünnep valódi, testet öltött üzenetére alapoz, akkor megtapasztalhatjuk a békességet! A mi életünk teherbírása hasonló egy épülethez: attól függ, hogy milyen az alap – ha az ünnepi pillanatokban az értünk emberré lett Jézus Krisztusra tekintünk, és rá figyelünk, akkor nem kell, hogy megkötözzön az aggodalom, és talán sok zavaró apróságot észre sem veszünk majd. Ha a karácsonyra nem csupán a szeretet ünnepeként, hanem az Isten kimondhatatlan szeretetének ünnepeként tekintünk, akkor sokféle ellentétet, egyet nem értést, feszültséget feloldhat ez az üzenet a mi szívünkben és a családi asztaloknál is.

Az fogja majd a mi karácsonyunk mélységét és örömét meghatározni, hogy mire, sokkal inkább Kire alapozunk!

Kérdések tovább gondolásra:
1. Milyen tényezők vonják el a figyelmemet az ünnep valódi üzenetéről?
2. Hogyan tudom az előttem álló adventi napokban a karácsonyom békességét megalapozni, az Úr Krisztusban?

Ésik-Balogh Gabriella
Hajdúszoboszló





19 - Közbenjáró 
Ige: Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus. (1Tim 2,5)
 
Arról a végtelen titokról beszél Pál apostol, akivel szemben az ember szüntelenül csak azt érezte, hogy tisztán nem látja, csak sejti. Ő oszthatatlan, egy – aszerint, amit róla megtudunk a Szentírásból. Jézus Krisztus, az Atya egyszülöttje olyan szolgálatokat végzett, melyeken keresztül érzékeltetni akarta, mit jelent az Istennek való megfelelés. Tanított és csodákat tett. Így alakította és formálta az embereket. A teremtői akaratnak egyedül Jézus Krisztus felelt meg, mert benne nem volt bűn. Ő vállalta, hogy az örök Istent és eltorzult teremtményét összeköti, Ő lett a közbenjáró, a közvetítő.
 
A keresztény ember nem tétlen szemlélője Jézus Krisztus megváltói szolgálatának. Az apostol felszólít a közreműködésre: tartsanak könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat. Nem emberi képzelgések vagy szokások szerint, hanem evangéliumi módon. Az imádság fel kell emeljen az örök titokhoz, meg kell nyisson, hogy ráláthassunk a dicsőséges, oszthatatlan Úrra. Isten előtt nem tudunk megállni. Ezért van közbenjárónk. Nem mi választjuk, nem mi egyezünk meg vele. Ez nem titok – ezért Isten apostolokat, örök hírvivőket rendelt, hogy rávezessék a kereső és tapogatózó világot.
 
Pál apostol szigorúan tanított. Tudományát átadja az ifjú Timóteusnak: vidd tovább! Tudja, hogy a világ viszketeg fülű, szenzációra éhes és kényelemre vágyik. Akaratlanul is bálványokat farag. Ezzel az evangélium határozottan szembe megy. Egy az Isten – Őt kell elfogadni, előtte kell leborulni, aki a Szent, a Mindenható. Az ember Krisztus Jézus, aki hozzánk hasonlóvá lett, hogy égi tisztaságával lemossa bűneinket. Ő nem a mi felajánlottunk, nem a mi választottunk, hanem az Atya által rendelt közbenjáró. Pál apostol igazat mond és erre szólítja fel az indulni készülő ifjút, Timóteust is. A tiszta, evangéliumi hit nem szorul színezgetésekre, díszítgetésekre – azt elfogadni kell.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1.Hogyan tekintek arra, aki örökké ugyanaz?
2.Mit jelent Jézus megtestesülése, hogy emberré lett?
3.Milyen jelentése van-e szolgálatnak: közbenjáró, és a két pólusnak, melyet összeköt: Teremtő és teremtmény?
 
Csernák Béla István
Okány
 





18 – Isten Fia

Ige: „Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.” (Lk 1,35)

A Bibliában számtalanszor találkozunk ezzel a kifejezéssel: Isten Fia. Ami olykor kísértést jelent, mint például, amikor a kísértő úgy kezdi mondatait „ha valóban Isten Fia vagy…”, olykor kijelentésként szerepel: Simon Péternél, olykor vallatást: a nagytanács előtt, olykor felismerést: „ez az ember valóban Isten Fia volt...”. Sokszor és sokféleképpen használatos tehát az Isten Fia kifejezése a Bibliában. Talán éppen azért, mert minden ember egyen egyenként jut el oda és érti meg ki is az Isten, és ki az Ő Fia.

Az angyali üzenetben azonban az egyik legkülönlegesebb helyet foglalja el. Hiszen amikor az emberek még csak egy-egy jövendölésből tudtak tájékozódni az Isten Fiáról, akkor nem volt kérdés senki számára, hogy az, akiről az angyal beszél maga a Szabadító.

Természetesen akkor még ki-ki a saját problémájából való (fel)szabadítót várta. Valakit, aki esély és lehetőség a testi bajoktól való szabadulásra. Valakit, aki egy szebb kort épít a társadalom perifériájára taszítottaknak. Valaki, aki a politikai nehézségekben ad megoldást.

Azonban Isten tudta, mindamellett, hogy ezek emberi világunkban nagyon fontos kérdések, mégiscsak csupán másodlagos problémák. Hiszen a külső körülményeket oly sokszor okozzák belső, lelki feszültségek. Éppen ezért, amikor az angyal elindul és elmondja Máriának mindazt, ami készülőben van, mindazt ami megváltoztatja az ő, és minden ember életét, akkor az azt jelenti: érkezik valaki, aki a szeretetre, a kegyelemre, a reményre és a lelki gyógyulásra szabadít fel.

Valaki, aki arra hívja fel a figyelmünket: belső világunkat tisztogassuk meg. Magunkat vizsgáljuk át úgy, hogy ha megérkezik a világ világossága, ne eltakarjuk annak fényét belső árnyékainkkal, hanem vigyük el másokhoz is. Azaz Isten és az ember között húzódó tátongó szakadék felé építsünk Isten Fia által olyan hidat, amely képes megtartani mindazt a terhet, amelyet naponta cipelünk. Erre használjuk a még előttünk álló adventi időszakot, hogy az Ő érkezése ne az illúzióinkból felépített vár rombolója legyen, hanem lelkünk gyümölcstermő építője. Ámen.

Kérdések tovább gondolásra:

  1. A te életedben most mit jelent az Isten Fia kifejezés?
  2. Van-e az életedben olyan belső feszültség, nehézség, amelyről úgy érzed, elfoglalja a helyet, és dolgoznod kell rajta az Ő érkezéséig?

Birinyi Lilla

Debrecen Kistemplom







17 – Erős Szabadító 


Ige: „Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából…” (Lk 1,69)

Amikor meghalljuk ezt a szókapcsolatot: erős szabadító, akkor akarva-akaratlanul is eszünkbe juthat valaki, aki nálunk nagyobb erővel bír, hatalmasabb, és megvéd, megszabadít. Ez a képzet a körülöttünk lévő világban is teljes mértékben jelen van; gondoljunk csak napjaink filmjeire, amelyekben nagy erővel bíró hősök megszabadítják az emberek egy csoportját a veszedelemtől. De ezekben a történetekben valahol mégis határokba ütköznek a főszereplők. Nem véletlen. Csak egy valaki létezik, aki számára nincsenek határok: az Erős Szabadító!

Lukács evangéliumának az első fejezetében Zakariás énekén kívül – amelyben a mai igét is olvashatjuk – egy kicsit korábban, egy másik ének is található: Mária éneke. Ebben az őszinte dicsőítés és hála fogalmazódik meg, és fakad fel a várandós édesanya szívéből. Bizonyságot tesz arról, hogy milyen hatalmas az Isten. Ezt olvashatjuk: „Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel” (Lk 1,52). Isten számára nincsen olyan határ, ami akadályt jelentene. Sem a trón, sem a megalázottság. Zakariás énekében pedig ez az isteni kegyelem és ajándék ölt testet próféciájában: az Erős Szabadító személyében.

Advent van. Különleges, és lehetőségekkel teli időszak. A várakozás, a készülődés ideje, hogy igazi megérkezésünk lehessen az ünnep fényében. De a rohanó hétköznapokban, amikor talán úgy érezzük, hogy a feladataink szinte üldöznek bennünket, gyakran nehéz rálépni az ünnepi készülődés útjára. Gondolatainkat könnyen befolyásolhatja a körülöttünk lévő bizonytalanság. A határainkat feszegetve igyekszünk helyt állni, de lehet, hogy azt érezzük, fogytán az erőnk, és mindennek a fogságában vergődünk. Ekkor valódi és megélhető örömhír és ajándék a számunkra, hogy Erős Szabadítót támasztott nekünk az Úr! Jézus Krisztust, aki számára az emberi határok nem léteznek. Akinek az erejéből táplálkozva megújulva állhatunk lábra, és aki meg tud szabadítani bennünket minden fogságunkból. Ezt megtapasztalva, az adventi készülődésünk Krisztus, az Erős Szabadító által a határokon túl mutathat, és az ünnep igazi lényegére és ajándékára hangolhatja szívünket.

Kérdések a tovább gondolásra:

1. Van-e az életemnek olyan területe, ahol fogságban érzem magam, ahol különösképpen szükségem van az Erős Szabadítóra, Jézus Krisztusra?

2. El merem-e hinni, hogy Krisztus engem is meg tud szabadítani minden élethelyzetemben?


Ésik Ádám János
Hajdúszoboszló






16 - Megváltó 

Ige: „De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr.” (Ézs 59, 20)

Az első emberpár szakított az Istennel való tökéletes közösséggel úgy, hogy szakított a jó és a rossz tudásának gyümölcséből. Ezzel egy tökéletlen állapotba került, s azóta minden ember. Isten kegyelmes, ezért küldött nekünk Valakit, Aki kimentett ebből bennünket, sőt nemcsak ezt teszi, hanem a következményektől is megóv, a pusztulástól, az ítélettől. Krisztus váltságul szolgált értünk.

Izrael népét, a folytonos visszaesőt sokszor szembesítik a próféták bűneikkel. Ez választotta el őket Istentől. Úgy ítéli meg a szentíró, hogy nincs már remény, nincs már jövő a nép számára, jogos lenne a veszendő ítélet. Mégis kijelenti a szentíró, hogy eljön a Megváltó a megtérő bűnöshöz, hiszen a szövetségi hűsége nem ért véget.

Isten sohasem nézi tétlenül, hogy az övéi szenvedjenek, és ebben a helyzetben maradjanak. Látja mindezt, jön, és az igazaknak megváltást hoz. Jézus Krisztus ezért jött el, hogy nekünk bűnös embereknek bűnből kiváltott életünk legyen. Egyedül Ő képes erre, nincs más, aki ezt megtehette volna. Ő jött el az idők teljességében emberi testben vállalva a földi, emberi lét korlátait. Ő jön, közeledik felénk ebben az adventben is, hogy ne feledjük, ki az Ünnepelt. S Ő fog jönni az Atya Isten jobbjáról, onnan jön majd el ítélni. Legyen bizalmunk és erősödjünk meg abban, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó!

Kérdések tovább gondolásra:
1. Mi az, ami megkötöz, hogy mélyebb kapcsolatod legyen Istennel?
2. Miben várod Isten segítségét?

Kicska László Miklós
Békés



15 – Az Út 


Ige: „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14,6)

Az út az, amin keresztül eljuthatunk egyik pontból a másikba. Az utat, amin megyünk megválaszthatjuk vagy eltéveszthetjük, de le is térhetünk róla. Egy út lehet sima vagy nehezen járható, de mindenképpen jobb az úttalan útnál. Jézus korában jól ismerték az út jelentőségét, de a pusztába vezető csalóka út veszélyét is. Nem véletlen, hogy a Bibliában annyi kép és hasonlat alapja. A Szentírásban az út mindig az élet irányát jelöli.

Erre az irányra mutat rá Jézus, amikor azt mondja: „Én vagyok az út…” Mert Ő az út és Ő az egyetlen lehetőség, akin keresztül Istent megismerhetjük, és Vele kapcsolatban lehetünk. Karácsonykor Jézus lett az út Istenhez. Ő az, aki által Isten közel jött, közénk jött, hogy Őbenne megláthassuk és felismerhessük Istent.

A héten már sokszor tapasztalhatjuk, ahogyan a hó fehéren elfedi az utakat. Számtalanszor lelki értelemben is rárakódhat valami az életünkre, ami akadályozhatja az istenlátásunkat és eltorlaszolhatja az egymáshoz vezető utakat. Az ünnepi rohanásban gyakran mondjuk is úgy: „el vagyunk havazva”.

Jó, hogyha az adventi időszakban meglátjuk az önmagát útnak mondó Jézust. Mert akkor Ő lehet a mi lehetőségünk, amikor úttalan utakon zötykölődünk vagy úgy érezzük, nincs tovább. Ő lehet a kiút a félelmeinkből, aggodalmainkból vagy az önmagunk körül forgó gondolatainkból. Ő lehet alternatíva, amikor úgy tűnik elfogytak vagy nem vezetnek már utak a másikhoz, mert Ő utat jelent egymáshoz is.

Ő az ma is, aki nélkül nem vezet út a karácsony igazi öröméhez. Ő az ma is, aki életünk közepéből a karácsonyi istálló felé mutatja az utat. Oda, ahol a betlehemi csillagot követő napkeleti bölcsek és az angyali örömhír szavára elinduló pásztorok felismerték a hatalmas Istent a kisded Jézusban. Ámen!

Kérdések tovább gondolásra:

1. Ráléptünk-e már arra az Útra, amely Istenhez vezet?
2. Felismertük-e már a kisded Jézusban a hatalmas Istent?

Molnárfi Mátyás
Vésztő





14 – Fájdalmak Férfia 


Ige: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézsaiás 53,3)

Ha a megszokott és jól ismert Krisztus-ábrázolásokra gondolunk, akkor minden esetben egy olyan emberi kinézet jut eszünkbe, amelyik a lelket megnyugtatja, és a szemet gyönyörködteti. Azonban a prófétai szavakban sokkal inkább egy olyan valaki jelenik meg előttünk, aki kirekesztett, magányos, törékeny és beteg. A Fájdalmak Férfia, akiről tudjuk, hogy az élete végén sokat szenvedett és szenvedése a kereszthalálában csúcsosodott ki.

Amikor Ézsaiás többször is megemlíti az Úr szenvedő Szolgáját, akkor az eredeti szöveg szerint azt a szót használja, hogy rabszolga. Jézusnak pedig a Fájdalmak Férfia megnevezése pontosan ezekbe a versekbe illeszkedik bele. A rabszolga, aki szenvedésével különös szolgálatot tesz az Istennek. Aki szenved, de a végén megdicsőül. Aki nem emberi megoldásokkal operál, hanem Isten tervét hajtja végre.
A Fájdalmak Férfia emberként testében és lelkében is érezhette, hogy milyen embernek lenni. Annak ellenére is szenvedett, hogy bűntelen volt. Ezek alapján pedig elmondhatjuk, hogy a szenvedés az emberi élet velejárója a Földön. Mi is emberként élünk és nagyon sokszor mi is a fájdalmak emberi vagyunk. Ugyanazok az érzéseket és élethelyzetet éljük meg, mint a Fájdalmak Férfia.

Amikor Jézus a földre jött, akkor nem céltalanul érkezett, hanem tisztában kellett legyen azzal, hogy mit vállal. Tudnia kellett, hogy igaz lesz rá a Fájdalmak Férfia kifejezés. Mindezt pedig azért vállalta, mert tudta, hogy valakinek szenvednie kell és meg kell halnia ahhoz, hogy valami új születhessen. Krisztus tudta, hogy mi a következménye az áldozatának, hogy az örök életet és az engesztelést szerzi meg vele az emberiségnek. Erre az áldozatra tekintve pedig a mi szenvedéseink sem lehetnek értelmetlenek, eredménytelenek és nem is tarthatnak örökké. Az pedig egy örök vigasztalás lehet a szenvedésünkben is, hogy bár az ember eltakarta arcát, hogy ne lássa a Fájdalmak Férfiának szenvedését, Isten azonban nem takarja el arcát a mi szenvedésünk előtt. Ő látja azokat, és tud a mi harcainkról és szenvedéseinkről! Kegyelme pedig végtelen.

Kérdések tovább gondolásra:
- Van-e olyan terhem, ami miatt még nem tudok Krisztusra tekinteni?
- Van-e olyan ember az ismerőseim között, akinek szüksége lenne erre az üzenetre?

Koós Ádám
Nyírtelek - Rakamaz




13- Szolga 


Ige: „Íme, eredményes lesz a szolgám! Magasztos lesz és felséges, igen magasra emelkedik.” (Ézsaiás 52, 13)

A szolga szó számtalan helyen előfordul a Szentírásban. Találkozunk vele olyan formában, hogy negatívan érint egy embert, és kihat az egész életére. Mint például József, ám élete később jóra fordul. De ez nemcsak egy embert érint és súlyt, hanem egy egész népet, Izrael népét Egyiptomban. A szolga szó egyfajta viszonyfogalmat és alá-fölérendeltséget jelöl. A szolga az, aki alá van rendelve egy úrnak, hozzá tartozik és neki végez szolgálatot. Pozitív értelemben főleg a királyság korában a király szolgálatában álló nemeseket, katonai vezetőket is szolga szóval jelölték, noha ezek az emberek szabadok voltak. A szolga szó jelentése alatt elsősorban rabszolgát kell érteni.

Ám a legteljesebben a szolga és úr viszony kapcsolatot akkor értjük meg, ha felfogjuk, hogy az ember Isten szolgája is lehet. Az embernek és az Istennek végzett szolgálat között óriási különbség van. Az embernek végzett szolgálat, az mindig feltételekhez kötött és bizony súlyos lemondásokkal jár és nem biztos, hogy jó úrnak szolgálunk. Az Istennek való szolgálat viszont azt jelenti, hogy a jó úrnak szolgálunk.

Igeszakaszunk megelőzi az Úr szenvedő szolgájáról szóló negyedik éneket, amely a leghosszabb ének Ézsaiás könyvében. Igénk viszont nem a szenvedő szolgát mutatja be számunkra, hanem éppen ellenkező utat láttat meg velünk általa az Isten. Itt a szolgáról olyan szavakat olvasunk, hogy eredményes, magasztos, felséges, igen magasra emelkedik, mind-mind csupa olyan tulajdonság, amit akkor sem és ma sem nagyon tudunk elképzelni egy szolgáról. Ám ezek mind az egy, igaz és hű szolgához, Jézus Krisztushoz vezetik el életünket.

A szolgáról nekünk legtöbbször a rabszolgák jutnak eszünkbe, olyan emberek, akiket akaratuk ellenére hurcoltak el más országba, idegen kultúrába, családjuktól elszakítva, otthonuktól megfosztva, pénzért őket eladva, ingyen némi ételért és szállásáért dolgozva kellett leélniük életüket. A filmek és a regények világa szereti ezeket a képeket elénk hozni. Szeretik, ha megmutathatják mások szenvedését, mert ahogy az ember egyre embertelenebbé és kegyetlenebbé válik, úgy vágyik inkább keményebb és kegyetlenebb dolgokra. Ezzel szemben a valóság az, hogy sok szolgára bizonyos helyeken úgy tekintettek, mint családtagra, mint a család értékes és hasznos tagjára. Igénk is csupa pozitív dolgot hirdet a szolgáról, már-már szinte magunk előtt látjuk az egyre magasabbra és feljebb jutó szolga alakját. S bizony nem járunk messze az igazságtól, ha így látjuk. Hisz ez a szolga, akiről a próféta ír egyre magasztosabb és felségesebb, mert minél többet és minél alázatosabban szolgál, Isten őt fokozatosan feljebb-feljebb emeli. Isten az Ő Fiát a világba küldte, hogy a világ javára szolgáljon, s Jézust az ő szolgálata valóban minden egyes alkalommal magasabbra emelte. Szolgálata csúcsa a Golgota keresztjén megtörtént váltsága volt. A Szolga áldozata nem hiábavaló, rövid időre beszédtémát szolgáló esemény volt, hanem világot megváltoztató megváltó tett. Az uraknak Ura minden elképzelést felülmúlóan szolgált, s szolgálata eredménye elhozta az elképzelhetetlent: újra helyére került a bűn miatt megromlott Isten-ember kapcsolat. A Szolga szolgálata elhozta azt, amire igazán szüksége volt az emberiségnek, bár nem mindenki érti meg, s fogadja el, de ez megtörtént, a világmegváltás az IGAZ Szolga megérkezésével elkezdődött. A Szolga útja, élete s szolgálata fel kell, hogy ébressze mind emberi szívben a változhatatlan valóságot: Ő él!

Kérdések tovább gondolásra:
1. Mit jelent számunkra a Szolga, ki szolgálatával megmentőnk lett?
2. Mi magunk tudjuk-e, hogy mivel szolgáljunk?

Gonda Viktor
Tisztaberek





12 - Királyok Királya 

Ige: „Ruhájára és derekára ez a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jel 19,16)

Izráel királyai felkenetésüknél fogva messiások, azaz felkentek, szabadítók, megmentők. Azonban egyetlen földi király sem tudta betölteni a valódi szabadító szerepét. Egyedül Jézus Krisztus az, akiben egyesül minden olyan tulajdonság, amely a valódi Istentől jövő messiáskirályra jellemző. Az első karácsonyon megnyílik az ég és a királyok királya egy törékeny gyermeki testben, távol bármilyen földi pompától, érkezik meg az emberek közé, miközben angyalok és emberek dicsőítik és szolgálnak neki.

A Jelenések könyvének ebben fejezetében a látnok az ég újbóli megnyílását látja. Amikor a menny megnyílik, mindig történelmet megváltoztató esemény következik be. Ezúttal egy fehér lovon ülő személy jelenik meg, akit nem neveznek meg, ki. Erre nincs is szükség, mivel azok a jelzők, a hatalom, az erő és a diadal, amelyek jellemzik a lovon ülőt, csakis a győztes Krisztusra vonatkoztathatók.

Ő az, akit olyan nagyon vártak, akit ma is olyan sokan várnak vissza, aki a mennyei királyságot cserélte le egy jászol bölcsőre. Az igazi király született meg Betlehemben. Ezt pedig már akkor felismerték. Az egyszerű pásztoroktól kezdve, egészen a napkeleti bölcsekig leborultak a jászol bölcsőben fekvő kisded Jézus előtt.
Ma ugyan erre a felismerésre van szükségünk, hogy túl lássunk az ünnepet körülvevő pompán, és a csillogó palota helyett vegyük észre azt a királyt, akié a menny és a föld dicsősége, akinek nevére minden térd meghajol. Ne csak nézzünk, hanem lássunk is, a szívünkkel.

Az idei advent legyen a felismerések adventje, amikor felismerjük azt az uralkodót, aki igazán méltó arra, hogy megengedjük, a személyes életünk ura legyen. Továbbá nem csak az életünk ura, hanem az egész teremtett világé. Egyedül övé a dicsőség!

Kérdések tovább gondolásra:

1. Ki uralkodik a te életedben?
2. Kész vagy-e leborulni Krisztus elé, és ezzel átadni az uralkodás jogát az életed felett?

Lakatos Tamás
Nyírbátor



11 - A világ világossága 
 
Ige: „Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12)
 
A világosság Isten Igéje, a fény az oltalmat jelenti a sötétségben, sőt világosság a sötétség teljes ellentétje, míg a sötétben el lehet rejtőzni, fényben minden kiderül, nincs titok. Már Ézsaiás prófétánál is összekapcsolódik az eljövendő reménysége a világosság fogalmával. Jakab apostol úgy beszél Istenről, mint a világosság atyja. János evangélista tanításaiban többször is szerepel Isten, mint maga a világosság.
 
Jézus a templomban, a sötétben tapogatódzó, vádaskodó farizeusok mondatai közben tanít a világosságról, önmagáról mondja, hogy ő a világ világossága. Arra hívja az ott lévőket, hogy kövessék őt, majd egy ígérettel folytatja: aki őt követi azé az élet világossága. Az evangélista leírásából megérthetjük, hogy a világosság az életet jelenti. Akik Jézust követik, azok, a világosság fiai lesznek.
 
Ez az ígéret neked is szól! Kövesd Jézust, a Világ világosságát és nem fogsz többé sötétben botorkálni. Válaszd az életet, kedves olvasó! Talán nem kell magyaráznom, hogy miért jelenti az életet a világosság, hiszen mindannyian tudjuk, hogy fény és melegség nélkül nincsen élet. Vagy csak gondoljunk bele, hogy ilyenkor a téli időszakban milyen türelmetlenül várjuk, hogy hosszabbodjanak a nappalok, hogy tovább legyen világos.
 
Olyan jó lenne, ha így tudnánk Krisztust is vágyakozva várni, hiszen Jézus ott, karácsony éjjelén a sötétségben tapogatódzó világba, az Istentől elszakadt emberiséghez jött. A Világ világossága nemcsak néhány helyen árasztja fényességét, szeretetét, hanem Ő ragyog mindenütt, mindenkinek az egész világon.
 
Kövesd tehát a karácsonykor emberré lett Istent, Jézus Krisztust, aki által Isten gyermeke lehetsz. Ne csak a lakásodat világítsd ki a karácsonyt várva, hanem engedd, hogy a Világ világossága beragyogja életedet, engedd be az Ő fényét a szívedbe, ragyogj te is életeddel! Ámen.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1. A Világ világosságát követem, vagy még mindig a sötétben botorkálok?
2. Ragyogok-e másoknak, látják-e rajtam, hogy Isten megváltott gyermeke vagyok?
 
Halász Angéla Magdolna
Nyíradony






10 - Hajnalcsillag 


Ige: „Én vagyok… a fényes hajnalcsillag.” (Jel 22,16)
Feladó: Jézus Krisztus
Tárgy: „Én vagyok… a fényes hajnalcsillag.”
Címzett: Gyülekezetek
Időpont: P, 2021. december 10.

Urunk, az üzenet feladója úgy azonosítja magát, hogy ő a hajnalcsillag. Ezt a csillagot népies nevén úgy hívják, hogy „vacsoracsillag”, nevezik „esthajnalcsillagnak” is, legtöbbször pedig a Vénusz nevet halljuk ezzel kapcsolatban. Amikor a nap estefelé elkezd veszíteni a fényéből, ez az első csillag, ami megjelenik az égbolton. Amikor felkel a nap és erősödik a fénye, ezt a csillagot láthatjuk legtovább az égen.

A csillagok ma már nem játszanak olyan szerepet az életünkben, mintha háromszáz évvel ezelőtt élnénk. Nem használjuk utazáskor tájékozódásképpen, már nem ez alapján határozunk meg időpontokat, és a szerelmesek sem választanak maguknak csillagot. Legfeljebb megcsillagozott apróbetűs kiegészítésekkel találkozunk szerződésekben, vagy elolvashatjuk valamelyik népszerű magazinban, hogy mit üzennek a csillagok…

Egyszer Sherlock Holmes a híres detektív és segítője dr. Watson az erdő szélén töltötték az éjszakát. A detektív egyszer csak megkérdezte társát: Watson mit lát? Ő így felelt: a csillagokat. És mit mondanak magának a csillagok – kérdezett ismét a detektív. Kozmológiai szempontból azt, hogy részei vagyunk a felmérhetetlen világmindenségnek. Teológiailag azt, hogy mindezt a mi hatalmas Istenünk hozta létre. Meteorológiai tanulmányaim szerint ez azt jelenti, hogy holnap szép, tiszta időnk lesz. Mostani lelkiállapotom szerint pedig a csillagok azt üzenik, hogy aludnunk kellene. Nos, kedves Watson nekem pedig azt üzenik a csillagok, hogy ellopták a sátrat a fejünk felöl.

Nekünk is jó újra meg újra feltekinteni a csillagos égboltra, hogy észre vegyük a legfényesebben ragyogó csillagot, Jézus Krisztust. Ő nem hullócsillag, ő nem attól csillag, hogy mi tettük azzá, ő nem a képernyők kis csillaga, de nem is a bulvárlapok csillaga, aki csak addig tündököl, amíg pénzt hoz.

A legfényesebb csillag, a tájékozódási pont, azt üzeni nekünk, hogy hozzá mérjük lépteinket, hozzá viszonyítsuk helyzetünket, állapotunkat, hozzá képest tájoljuk be magunkat. Ő legyen a viszonyítási pont: hozzá képest merre tartunk, jó úton járunk-e, az életre vezet-e az utunk, vagy másfelé? Az Ő fénye legyen az, ami belevilágít életünk sötét titkaiba, szomorú eseményeibe. Az Ő fénye jelentse azt számunkra, hogy az életünk közvetlen összeköttetésben áll a mennyel: a sokszor sötétben botorkáló ember számára van remény, mert van, aki számon tart bennünket. Ahol az isteni hatalommal feltámadt Krisztus jelen van, jelen lehet, ott az emberi élet megújulhat, a bűn miatt lelkileg halott ember új életre támad fel, és ott egy másik korszak kezdődik el.

Egyik este, amikor felhőtlen az égbolt, keressük meg az esthajnalcsillagot, utána imádságban keressük meg az esthajnalcsillag gazdáját, az Úr Jézus Krisztust. Emeljük fel hozzá tekintetünket, szívünket, és engedjük, hogy igéje és Lelke által (tovább) formálja életünket.

Kérdések tovább gondolásra:

1. Jézus-az egyetlen csillagunk?
2. Helyzetünket, irányunkat, időnket hozzá mérjük?

Vajas Petra
Makó-Belváros







9 - Üdvözítő


Ige: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11)

Üdvözítő. Jézus Krisztus egyik megnevezése, mely Urunk, megváltó mivoltára mutat rá. Ő az, aki üdvösséget ad testi és lelki, egyéni és közösségi, jelen és jövendő életre kihatva. Ez a hatalmas Üdvözítő lett emberré, Isten tervének beteljesedéseként.

Isten tökéletes tervének részeként az Üdvözítő Jézus Krisztus Dávid városában, Betlehemben lett emberré, ahová Mária és József Názáretből ment az Augustus császár által elrendelt népszámlálás miatt. Az akkori társadalom legkisebb, megvetett rétegéhez tartozóknak hozta tudtára elsőnek Isten a hatalmas szeretetét, hiszen a mezők egyszerű pásztorembereinek szólt az angyali örömhír: „Üdvözítő született ma nektek…”

Zajos világunk, mindennapi problémáink közepén megnyugvásra, csendre, békességre vágyunk. Sóvárgunk a boldogság, az öröm és a szeretet után, ahogy énekünk is mondja: „Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő. Beteljesült már az idő. Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ, sóvárgva rád.”

Az első karácsony alkalmával Isten a lehető legnagyobb ajándékot nyújtotta át az emberiségnek: megszületett az Üdvözítő. Isten megajándékozta a világot szabadító, üdvösséget adó hatalmas szeretetével és az öröm lángját szeretné a szívünkben meggyújtani ezen az adventen is. Fogadjuk be szívünkbe Isten hatalmas ajándékát, hiszen az Üdvözítő, a Szabadító Jézus Krisztus segíteni akar nekünk, hogy sóvárgásunk megszűnjön. Ő az, aki ismeri a teljes valónkat. Ennek ellenére felénk fordul, zörget a mi ajtónkon és szeretetével üdvösséget kínál.

Egyedül rajtunk múlik, hogy meghalljuk és beengedjük szívünk ajtaján Őt. Így lehetünk részesei a karácsony varázslatos csodájának, ahol az angyali örömhír által megtapasztalhatjuk a csodát, magát az Üdvözítő Jézus Krisztust. Ámen

Kérdések tovább gondolásra:

1. Mindennapi vágyakozásaink listáján ott áll-e Jézus Krisztus szívünkbe fogadása?
2. Készen állunk-e Isten hatalmas, üdvösséget adó ajándékának befogadására?


Nagy István





8 - Hű és igaz 

Ige: „És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol.” (Jel 19,11)

Hű és igaz. A Jelenések Könyvében több helyen is megtalálhatjuk ezeket a jelzőket (1,5; 3,14). A hű kifejezés utal Jézus földi életére, ami a kereszten véghezvitt áldozatában csúcsosodott ki. Ő az, aki hű ahhoz, aki Őt Küldte, az Atyához, és azokhoz, akikért küldte, a világért. Mivel hű, igaz is, megbízható, aki övéit nem hagyja el, tehát, Ő az abszolút igazság.

Ez a megnevezés a Jelenések Könyvének utolsó nagy egységében olvasható, amely arról beszél, hogy Krisztus győzelmet arat mindazok felett, akik Isten és az Ő küldötte ellen harcoltak. Ezen belül a Jel 19,11-16 versekben leírtak a dicsőségben visszatérő Krisztust mutatják meg előttünk, mint igazi győztes hadvezért, aki igazságosan ítél és harcol.

Hű és igaz. Két olyan tulajdonság, amelyekről sokan mondják, hogy egyre kevesebb van, és egyre gyakrabban találkozunk ezeknek a tagadó változataival. Az ige azt mondja, hogy a Megváltó Úr hű és igaz, aki az igazság útját nem hagyta el, hisz Ő maga az út, az igazság és az élet, aki mindig az igazságot jelentette ki. Nem csak beszélt róla, hanem valósággá is tette beszédét, azt a küldetést, amivel az Atya megbízta.

Sokat csalódhattunk életünk folyamán, viszont Krisztus az, aki hű és igaz, akiben nem csalódhatunk. Azért, mert neki a hűség és igazság nem csupán a tulajdonságai, hanem lényét képezik. Ezt mutatta meg a golgotai kereszten, amikor értünk adta oda életét. Az adventi időszakban újra felidézhetjük Urunknak ezeket a jellemzőit, és odafordulva felé, hallgatva szavára növekedhetünk a hűségben és az igazságban. Legyünk az Ő igaz, és hű követői, hogy életünkben hozzá hasonlóan cselekedjünk, hogy minél többekben remény szülessen! Ámen.

Kérdések tovább gondolásra:

1. Mi mennyire vagyunk hűek és igazak Istenhez és embertársainkhoz?
2. Melyek voltak azok az események az életünkben, amelyek megerősítenek abban, hogy Krisztus hű és igaz?


Nagy Viktor
Biharugrai Református Egyházközség,
Körösnagyharsányi Református Egyházközség




7- Az Ige 

Ige: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14)

Jézus a Szó, az Isten Szava. Ő maga az Ige, az Isten Igéje. Sőt, Ő az Isten maga. Mégis úgy kezdte földi életét, mint ahogy mi mindannyian: védtelen, meztelen, síró újszülöttként. „Közöttünk lakott”, egy volt közülünk, és mégis több. Jézus az Isten Igéje, hiszen benne megvan minden, amit Isten kezdettől fogva el akart mondani az embernek.

Az Ige ott volt már a kezdetek kezdetén, amikor Isten, szava által a világot megalkotta. Micsoda szavak lehettek azok! Utána ott volt a világ történetének minden rezdülésében, az ígéretben, hogy helyreáll az oly’ hamar elrontott rend. A kegyelemben, a türelemben és gondoskodó szeretetben, amivel Isten az ember felé fordult. Az ember felé, aki újra és újra szembefordult Vele vagy elfordult Tőle. Ott volt a világ történetének minden eseményében, ahol azt láttuk, hogy Isten az ember után nyúl.

Milyen hatalmas Istenünk van, akinek szavára a semmiből valami, a betegből egészséges, a halottból élő, a bűnösből megváltott, az Istenből ember lesz!

Hiszen egy napon elérkezett az idő, eljött az a jelentőségteljes pillanat, amikor Isten úgy döntött, teremtő erővel bíró szava testet ölt, emberré lesz. Megszületett Jézus Krisztus azon a bizonyos első karácsonyon, Betlehemben.
Jézusban Isten megmutatta nekünk, hogy ugyanaz a szó, amivel létrehozta a világot, képes arra is, hogy emberré legyen. Jézusban Isten megmutatta, hogy annyira szereti az embert, hogy egészen a földig hajol hozzánk, hogy Jézusban megláthassuk Őt. Mint ahogyan a felnőtt lehajol a gyermekhez, úgy hajol le Isten is hozzánk, és magához ölel. Mint ahogyan elmagyarázzuk újra és újra a mondanivalónkat, amikor valaki nehezen ért meg minket, és minden eszközzel arra törekszünk, hogy eljusson a másik emberhez az üzenet, amit mondani akarunk, úgy mondja el Isten is Jézusban, az Ő testté lett Igéjében, hogy van gyógyulás, van szabadulás, bűnbocsánat, örök élet! Hogy Ő annyira szeret minket, hogy utat készített magához a mennybe!
Jézusnál érthetőbben elmondani mindezt nem is lehet. Ámen

Kérdések tovább gondolásra:

1. Milyen hatással van az életemre az, hogy Isten Jézusban emberré lett?
2. Mit mond el Istenről az, hogy Igéje testet öltött?

Gyatyel-Horváth Eszter




6 – a Jó Pásztor 

Ige: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10,11)

Adventi „lelki túránk” mai állomása a jó pásztor képéhez kapcsolódik. A pásztorkodás, azaz a juhok, a nyáj terelése, gondozása nem csak egy foglalkozás, hanem egy életforma: teljes embert kíván. Olyat, aki odaszánja magát az adott ügynek. Ennek az elvárásnak megformálója Jézus, aki egész életével az Istentől kapott küldetését töltötte be.

Az ige jó pásztorról beszél. Érdemes a „JÓ” szó eredeti árnyalatait megvizsgálni, mert jelentése nem pusztán csak jót, hanem igazit, valódit, kitűnőt, kifogástalant takar. Ezzel mintegy azt mondja el a szöveg, hogy Jézus nem egy, hanem az egyetlen Pásztor, akihez nem érhet fel senki, akit nem válthat le senki, mert Ő a tökéletes, igazi. Sőt nem Jézust kell hasonlítani a jó pásztor képéhez, hanem Jézus önfeláldozó tettéből tudjuk meg, hogy milyen is az igazi jó pásztor, aki ha kell, életét adja a juhokért.

Jézus korában az volt a természetes, hogy elől ment a pásztor és készítette az utat az utána jövő nyájának. Az adventi készülődésünkhöz megfelelő irányt ad ez a kép, mert ebből láthatjuk, hogy nem járatlan utakat kell megtennünk, nem idegen helyeken kell járnunk lélekben, hanem azon az ösvényen kell haladnunk, amelyen már előttünk jár a mi Pásztorunk.

A puszta vad világában szabadon kószáló farkas sem rettenthet minket tovább, mert úrrá lett rajta Krisztus. Ebben a hitben pedig komoly erő rejlik, mert megtapasztalhatjuk, hogy nincs olyan út az életünk során, amiben egyedül vagyunk, mert Isten mindig velünk van és vezet minket. A mi feladatunk: meghallani a jó Pásztor hívó szavát, és észrevenni az általa készített útjelzőket. Megérkezni csak az tud majd, aki figyelmesen követi a Pásztort. Ámen.

Kérdések tovább gondolásra:

1. Hol tartunk most mi? A kilencvenkilenccel együtt haladva a Pásztort követjük, vagy egyként várjuk, hogy ránk találjon a mi Krisztusunk?
2. Mi szükséges nekünk ahhoz, hogy teljes önátadással tudjuk követni a jó Pásztort?

Csonka József
Hodász-Kántorjánosi



 
5 - Dávid Gyökere 
 
Ige: „Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (Jel, 22, 16b)
 
Szinte egy evangéliumi „Én vagyok” mondást olvashatunk a Jelenések könyvében. Ugyanakkor utalás ez az Ószövetségben Ézsaiás prófétára, aki ezt hirdette: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökeréről” (Ézs 11,1). Ézsaiás hirdette azt is, hogy eljön az, aki világosságot hoz a halál árnyékának földjén lakókra. De kis is ez a világosság, Dávid gyökere, vagy, ahogyan még az ige mondja: a fényes hajnalcsillag? Dávid gyökere maga Jézus Krisztus. Ézsaiás szavai szerint, Ő hajtás Isaitól, ami arra utal, hogy Jézus Krisztus közénk jött, testet öltött, szolgai formát vett fel, emberré lett. A gyökér képe pedig isteni mivoltára utal, arra hogy Ő a magasságos Isten Fia, a Győzedelmes Krisztus, a megígért, Felkent Messiás. Ő nem csupán Dávid Fia, hanem Dávid Ura is, a tökéletes Isten és tökéletes ember egy személyben. Szívig hatol ez a mondat – „Én vagyok Dávid gyökere” – mert a szövegkörnyezetben azt jelenti, hogy Jézus Krisztus az, aki átöleli a múltat, jelent és jövőt. Tehát Ő nem más, mint a testté lett Isten, az Alfa és az Ómega, Királyok Királya és uraknak Ura.
 
Az ézsaiási és Jelenések könyvében található ige elválaszthatatlan egymástól. A próféta messiási jövendölése végig kísér bennünket egészen az Újszövetség zárásáig. Végezetül a nagy befejezésnél, a Jelenések könyvében is megszólal. Az adventi időszakban ez arra irányítja a figyelmünket, hogy lássuk: valóban beteljesedtek azok az ígéretek és jövendölések, amit Isten kijelentett a prófétáknak. Sőt! Még a hátralévő ígéreteit is be fogja teljesíteni.
 
„Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó” – szól a közmondás. Az ígéret a mai világban bizonytalan, képlékeny. Nagyon nehezen hiszünk az embertársainknak, főleg ha már csalódtunk valakinek az ígéretében. Sőt! Elfelejtettünk Isten ígéretében is bízni. Talán azért, mert olyan ritkán olvassuk az Ő igéjét? Talán azért, mert azt gondoljuk, hogy Istennek nincs személyesen ígérete nekünk? Pedig az Ő ígéretei nincsenek messze tőlünk. Isten az ígéretét beteljesítve nem csupán elküldte hozzánk Dávid gyökerét, Jézus Krisztust, a tökéletes Istent és tökéletes embert, a halál legyőzőjét és az örök élet szerzőjét, hanem a szívét is papírra tette értünk, hogy olvassuk, elérhető legyen a számunkra nemcsak az istentiszteleten, hanem az otthonunkban, az egész életünkben. Bízzunk tehát Isten ígéretében, és merjük rábízni magunkat is!
 
Isten ígéretei ma is úgy ragyognak, mint a hajnalcsillag a sötét égen, irányt mutatva a számunkra, hogy Isten üdv terve célba jutott és beteljesedett Dávid gyökerében, vagyis Jézus Krisztusban, a hű tanúban, aki elsőszülött a halottak közül, aki a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket és vére által megszabadított (Jel 1,5). A Szentlélek adjon nekünk erőt, hogy Isten ígéreteiben és szeretetében tudjunk meggyökerezni. Ámen.
 
Kérdések tovább gondolásra:
1. Ragyognak-e az életünkben Isten ígéretei?
2. Meg tudunk-e gyökerezni abban az Istenben, akit Jézus Krisztus által Atyánknak mondhatunk?
 
Szendrey-Illés Nikolett
Kislónyai Református Egyházközség



4 – Isten Báránya 
 
Ige: „Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” Jn 1,29
 
Az Isten Báránya méltóságjelzőnek - amivel János illeti Jézust, mély ószövetségi gyökere van. A bárány felidézi a mindennapi áldozati állat és a páskabárány képét, valamint Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezete alapján az Úr szenvedő szolgájára emlékeztet.
Az Isten Báránya jelző jelen esetben Keresztelő János bizonyságtételében hangzik el János evangéliumának legelső fejezetében, miután a papokból és a lévitákból álló küldöttség kifaggatja személyéről és tevékenységéről. Keresztelő János bemutatja Jézus személyének titkát és küldetésének tartalmát, hogy Ő az engesztelő Bárány, aki magára veszi a világ bűneit és halálával felszabadítja a világot a bűn súlya alól.
 
Advent a várakozás időszaka. Nagyon sokszor szoktuk ezt hallani ilyentájt. Várakozunk, és várakozunk, majd ismét csak várakozunk. De elgondolkodtunk már azon, hogy mégis mire, vagy kire?
 
Mert nem az ünnepre várunk, hanem magára az Ünnepeltre. Az Ő nagy tettére emlékezünk, aki annyira szeretett bennünket, hogy áldozatot hozott értünk, nem is akármilyet: isteni dicsőségét hátrahagyva, emberré lett, és bűn nélkül élte földi életét, hogy tiszta, tökéletes bárányként menjen értünk és helyettünk a keresztre. Rá várakozunk, az Isten Bárányára, Krisztusra, a betlehemi jászolban megszülető isteni gyermekre, arra a tiszta önzetlenségre, amely az első karácsony alkalmával betört szeretetével ebbe a világba, hogy majdan értünk áldozza magát.
 
Várjuk hát az Isten Bárányát! Adja Isten, hogy tudjuk várni a Szeretet ünnepét, a valódi, tiszta szeretetét és adja, hogy ennek az adventnek a végén tudjunk bizonyságot tenni mi is úgy, ahogy János: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29)
 
Kérdések tovább gondolásra:
 
1. Ki nekem a karácsonykor megszülető Isten Báránya?
2. Mit tett értem eddigi életem során, és mit tud tenni értem ebben az adventi időszakban?
 
Simon Zita
Biharnagybajomi Református Egyházközség




3 – Alfa és Ómega 

Ige: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható”. Jel 1,8

Alfa és Ómega. A görög ábécé első és utolsó betűi. Magyarul talán a jelentéstartalmát a leginkább úgy lehetne visszaadni, hogy: a kezdet és a vég. Maga a teljesség, mert ahogyan a két betű átfogja a görög ábécét, úgy fogja át Isten is az egész világot, számára nincsenek térbeli és időbeli korlátok. Isten és Jézus Krisztus méltóságjelzője a Jelenések könyvében, amely Isten Ézsaiás próféta által adott kijelentésében (Ézs 41,4) gyökerezik.

A Jelenések könyvének elején azután találkozunk ezzel a kifejezéssel, hogy Jézus második eljöveteléről olvashatunk, méghozzá azt, hogy az ég felhőin, azaz látható dicsőségben tér majd vissza a földre. Itt a Jel 1,8-ban pedig ezt a krisztusi kijelentést erősíti meg az Atya.

Alfa és Ómega. Különös ez a kifejezés főleg manapság, ugyanis egy olyan időszakot élünk, amelyben a görög ábécé betűire felkapjuk a fejünket. Sokakban keltett félelmet a delta, majd, amikor már majdnem közömbössé váltunk a vele kapcsolatos híradásokra, akkor jön az újabb aggodalmat keltő görög betű: az omikron… S most ebben a bizonytalan időszakban, mégis itt áll előttünk két olyan görög betű, az alfa és az ómega, amely nem félelemre, hanem reményre és örömre ad okot.
Ami hirdeti a mi számunkra, hogy Isten jelenleg is a világ ura, nála biztonságban vagyunk, Ő az, aki kieszközölte a mi megváltásunkat, és Ő az, aki egykoron majd eljön értünk, egybegyűjtve az Övéit. Ez a mi váradalmunk.

Jöhetnek bármilyen más görög betűk, de az őket átfogó isteni nagy Alfát és Ómegát, elrettenteni céljától, vagy abban megakadályozni nem tudják. Mert Ő a Mindenható! Aki most is mellettünk van, aki értünk volt a kereszten, és aki az ég felhőin eljön értünk! Mi csak várakozzunk!

Kérdések tovább gondolásra:
1. Mi az, amire az adventi időszakban várakozni szoktunk?
2. Advent a várakozás időszaka, de vajon valóban várjuk az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét?

Simon Mátyás
Biharnagybajomi Református Egyházközség







2 - Én vagyok 

Uram!
Én olyan sokszor kérdezem: „Ki vagyok én?” Olyan sokszor keresem magam! Te azt mondtad: „Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” (Jn 8,58.) Miközben én keresem magam, te vagy. Te nem az vagy, akinek a világ diktál, hanem akinek te mondtad magad! Mekkora kegyelem, hogy a te bemutatkozásaidban önmagam helyét is megtalálhatom!

„Én vagyok az élet kenyere (Jn 6,48)!” Uram, ez furcsa. Ehetek belőled! Te táplálsz önmagadból az életre az Úrvacsorában. Közösségben lehetek – veled és testvéreimmel. Én meg azt hittem, hogy enni csak szájjal lehet, és éhségem csupán fizikai: a gyomromnak van szüksége az ételre. Köszönöm mindennapi lelki eledelemet!
„Én vagyok a világ világossága (Jn 8,12)!”. Uram, világosságod egyeseket vonz, másokat taszít. Köszönöm, hogy én dönthetek fényed követése mellett. Add, hogy akik a sötétségben járnak: ők is merjenek feléd közelíteni, elhagyva a sötétséget.

„Én vagyok az ajtó (Jn 10,9)!” Csak rajtad keresztül lehet bejutni. Téged nem lehet megkerülni. Annyire sarkalatos, annyira megkerülhetetlen az, aki vagy, hogy minden nap felteszem magamnak a kérdést: Ugye ma is elhiszem: csupán Jézuson keresztül kerülhetek be az Atyával való örök közösségbe?
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért (Jn 10,11).” Eljutottunk önmagad kijelentésinek közepére, ahol a leglényegesebbet mondod magadról. Pásztor vagy, aki vezetőm szeretnél lenni egész életemben. Én juh vagyok, akinek szüksége van vezetésedre. Annyira szeretsz, hogy önfeláldozó szeretetteddel életedet adom értem! Köszönöm!

„Én vagyok a feltámadás és az élet (Jn 11,25)!” Uram, de jó, hogy benned kifordul az élet megszokott medre önmagából. Eddig azt hittem: először élek, majd maghalok: és ennyi. Miattad azonban már más a helyzet. Halálod és feltámadásod miatt először élek, majd kegyelmedből feltámadhatok a halálból egy új életre.
„Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6)!” Uram, de jó, hogy a veled való élet nem kihalt hittételekben való szilárd meggyőződés, hanem egy közös utazás veled! De jó, hogy nem kell keresnem egész életemben a válaszokat az Élet nagy kérdéseire: mert benned megtalálom azokat. Add, hogy tudjak megnyugodni az általad kínált életben: melyet számomra szánt utad, és a Te igazságod határoz meg – és nem az enyém.

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők (Jn 15,5)!” Összetartozunk! Nem csak úgy lógok a levegőben, hanem te táplálsz engem. Gyümölcsöket szeretnék látni az életemben? Mind tőled van, a te kegyelmedből!
Rajtad keresztül én is vagyok. De én nem öröktől fogva, és mindörökké, hanem csak most. Most az vagyok, aki tebenned vagyok. Ámen

Kérdések tovább gondolásra:

1. Mire csodálkozok rá leginkább Jézus én mondásai közül?
2. Melyik ismerősömnek lenne arra szüksége, hogy elmondjam neki Jézus bemutatkozásának mélységét és jelentőségét?

Damásdi Péter
Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet







1 – Messiás (Jn 1,41) 

Messiás. Jól ismert kifejezés, jelentésével is tisztában vagyunk: „Felkent”. Ő lehet az Isten által felkent király, szabadító, aki uralkodik az egész világon, helyreállítja a rendet, békét teremt. Hasonló várakozások előzték meg Jézus eljövetelét. Folyamatban volt egy olyan „felkentnek” a várása, akihez ígéreteket társítottak. Jézus tettei szöges ellentétben vannak ezekkel a kitételekkel, és nem azért, mert Ő nem Messiás, hanem mert az ő országa nem ebből a világból való. (Jn 18,36)

János evangéliumának az első részében, ahol Jézus első követőiről olvasunk, különböző jelzőkkel illették Őt: Keresztelő János „Isten Bárányának” nevezi; vannak, akik „Mesternek” szólítják; Fülöp arról beszél, hogy megtalálták azt, „akiről Mózes írt a törvényekben, és akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust”. András pedig a testvérének, Péternek a következő mondta: „Megtaláltuk a Messiást” (Jn 1, 35 – 41)

Néhány nappal ezelőtt, belépve az adventi érába, többször is elhangozhatott a gyülekezetekben, hogy újra eljött a várakozás időszaka. Amikor szinte már minden a Karácsony körül forog, mindenhol karácsonyi illatok és dallamok vesznek körül, bárhová is megyünk. Talán így, ráhangolódva várjuk mi is az ünnepet, közben abban reménykedünk, hogy az majd meghitt, örömteli és szeretetben gazdag lesz.

Mégis párhuzamot fedezhetünk fel abban, hogy- ahogyan a Messiás eljövetelét is, úgy a mi ünneplésünket is megelőzi egyfajta várakozás. A különbség az, hogy mi tudjuk, kire várunk: Jézus Krisztusra, az igazi Messiásra. Aki felé talán még mindig társulnak hamis, emberi elképzeléseken alapuló elvárások. Épp ezért adventi várakozásunkban az elvárás helyett a felismerésen legyen a hangsúly, ahogy Jézus első követőinél is. Akik felismerték, hogy Ő a Mester, Isten Báránya, akiről írtak a próféták, Ő a Messiás. Isten elé járulva kérhetjük, hogy nyissa meg szemünket, hogy „megláthassuk” a várva várt, de nem elvárt Messiást. Ámen.

Kérdések tovább gondolásra:
1. Voltak, vannak-e túlzó elvárásaink?
2. Krisztus követésünk során milyen felismeréseink voltak, vannak?


Bohus Csaba
Nyíracsádi Református Egyházközség







30 - Mit jelent Jézus nevében szólni és tenni? 

„Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,17)

Tavaly ilyenkor kifogyott a tűzőgépemből a kapocs használat közben. Sebaj! – gondoltam magamban - tudom is, hol van egy egész dobozzal még belőle. Elővettem, elolvastam a feliratot: tűzőkapocs, 1000 db. Gyors, rutinos mozdulatokkal – sietségben lévén – nyitottam ki a dobozt, és legnagyobb megdöbbenésemre egy darab tűzőkapcsot nem találtam benne, helyette különböző féle és fajta gémkapcsok sorakoztak a dobozban szép rendjében. A tűzőgépem pedig üresen maradt. A munkafolyamat leállt.

Pál apostol a Kolossébeliekhez írt levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a hívő ember élete számára is az egyik csapda, amikor a felirat nem a tartalomra mutat. Amikor a szavaink nem a belső világunkat tükrözik. És az igeszakasz egyik központi kérdése, hogy akkor mit jelent Jézus nevében szólni és tenni?

Egyrészt semmiképpen nem arra hív Pál, hogy amikor csak lehet Jézus nevét, vagy különböző jól rögzült igehelyeket, kegyes frázisokat ismételgessünk éjjel és nappal egymásnak. A tűzőgép-történet fogalmaival élve: nem a feliratra kell ráerősíteni, hanem a belső tartalomra gondot fordítani. Mert a belső hit, a tartalom nélküli élet kegyes feliratai látszat-fenntartásról szólnak, a szavak szlogenek maradnak, mintsem idejében mondott szavak, igék: „aranyalma ezüsttányéron”. (Péld 25,11)

Kutatások bizonyítják, hogy a kommunikáció hatékonyságának egyik legmeghatározóbb alapját a tisztelet és a bizalom adják. A tisztelet és a bizalom pedig nem más, mint szív-kérdés. A szívünk kérdése. Pál éppen erre mutat rá a 16. versben: „Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon”. (Kol 3,16)

Tökéletességet vár el Pál? Mindig aranyalmákat? Nem. Hanem, hogy a valóságodba merd meghívni Jézust lakni. Bármilyen kilátástalan, bármilyen összetört, bármilyen megbocsáthatatlannak tűnő valóság az, amiben vagy. Vállald fel. A saját szavaidat, a saját gondolataidat, a saját érzéseidet. Ne menekülj. Ne fuss. Krisztus Hozzád fordulása pedig mindig aranyalma, mindig idejében mondott ige lesz számodra: gyógyulás és épülés. Ámen.

Kérdések tovább gondolásra:
1. Életem milyen területén nem merem vállalni a valóságot, nem merem beengedni Jézust?
2. Mire bátorítom, szabadítom fel a környezetem? Valóságos találkozásra, kapcsolatra Krisztussal, vagy a mindenáron vallásos viselkedést követelem meg?

Bogyó Zsófia






29 – Mit jelent Isten nevét segítségül hívni? 

Ige: „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék, ahogyan megmondta az Úr, és azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr.” Jóel 3,5


Adventi ráhangolódásunk idején, az Úr napjának eljövetelét hírül hozó jóeli prófécia belsejében, a Lélek kitöltetéséről szóló szavai után, csodás égi és földi jelek küszöbén, de a népek fölött való ítélethirdetés előtt, mielőtt „jóra fordítja Júda és Jeruzsálem sorsát az Úr”, megállunk egy percre ízlelgetni a jóeli mondatot: „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét ...” Ez a fél mondat amolyan képzeletbeli hamuban sült pogácsa, zarándokok tarisznyájába való, amivel nekivághatunk kisböjti utunknak.

A Bibliában még kétszer találkozunk ezekkel a szavakkal, Pál Római levelében, de már Jézusra vonatkoztatva: „Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, /…/ „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”, valamint Péter pünkösdi beszédében, amikor a Jóel próféta által jövendölt Lélek kiáradása valósággá vált.
De miért kell segítségül hívni az Úr nevét? – kérdezhetjük. Jóel egy mondaton belül kétszer is használja a szót: azért, hogy megmeneküljünk. Megmenekülni, mitől? Első renden az Úr félelmetes napját megelőző nyomorúságoktól, mindentől, amitől fél, retteg, tart az ember. A Szentírásban sok élethelyzet kirajzolódik, amitől az ember meg szeretne menekülni: bosszúállótól, veszedelemtől, hőségtől, szélvésztől és vihartól, nyomorúságtól, bajtól, s az érzéstől, amikor senki sem törődik velem. Dávid különösen szépen írja le saját megmenekülését: „Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. (…) Tágas térre vitt ki engem, megmentett.” Míg Jónás prófétának a hal gyomrában való fohászkodásából egy gyöngyszemnyi mondata így hangzik: „Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád …”.

A menedék a Sion hegyén lesz a prófécia szerint. A Sion hegyén, ahol megépült Isten temploma Salamon király idejében, s birtokba is vette az Úr: betöltötte a hajlékot Isten dicsősége, azt üzenve, hogy az emberek menedékévé lett az Örökkévaló Isten.

S mert egészen közel akart jönni hozzánk az Úr, az idők teljességében, beteljesült az ézsaiási prófécia: „eljön Sionhoz a Megváltó”. „Az Ige testté lett, közöttünk lakott …” Másképpen: „Immánuel!”- hallatszik a karácsonyi szó, azaz „velünk az Isten”! A mennyből érkezett szavai óta tudjuk, hogyan hívjuk segítségül Istent: „Mi Atyánk…” –, kezdte a tanítást. Azt ígérte, hogy „aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” S tőle tanulhattuk meg minden imádság lehetséges utolsó pár szavát: „Atyám /…/ legyen meg a te akaratod.”

A félelemben élő, elgyötört, bajba jutott, viharvert és elcsüggedt önnönmagunkat hívja imádkozni a mai ige. Nem a másikat, hanem engem. A mélypontjaink ünnepein szólít meg legélesebben, s azt mondja: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, te pedig dicsőítesz engem.”

Ezen a kisböjti zarándoklaton, és az Úr visszajövetelének napjáig lesznek menekülők, menedéket keresők, csüggedtek, fáradtak, betegek, segítségre szorulók, mert az embervilág ezer bajban, veszedelemben, nehézségek között él, de csak az menekül meg, csak az szabadul meg, aki mer, tud felülről való segítséget kérni, mert azt az ígéretet kaptuk, hogy „megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét ...”. Ámen.

B. Nagy Tünde


28 – Jézus neve minden névnél hatalmasabb

Ige: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2, 9-11)

„Áldott legyen a Név!” – zsidó testvéreink ma is gyakran ezekkel a szavakkal fejezik ki hálájukat Isten felé. A Név tehát itt Istenre utal, akinek a neve el van rejtve az ember elől az ószövetségi Szentírás tanúsága szerint. A Filippi levél Krisztus-himnuszában arról olvasunk, hogy Jézus Krisztus az, akinek a neve minden névnél nagyobb: akinek a nevére a teljes embervilág és teremtettség, az üdvözültek serege és az angyalok, de még az alvilági erők is térdre borulnak és egyedül az Istennek kijáró tiszteletben részesítik őt. Az, hogy a Szentírás erről múlt időben beszél, arra utal, hogy mindez már megtörtént, jelen korunkban ez így van.

Azonban ez a Név, ez a mindenek felett való is el van rejtve előlünk. Hiszen ha körülnézünk világunkban, nagyon sok szenvedést látunk, különösen most, e szörnyű járvány idején. De a most is folyó háborúk áldozatairól, vagy a La Manche-csatornában vízbe fulladt vagy a belorusz erdőkben megfagyott menekült gyermekekről szóló rettenetes hírek is felerősítik bennünk a fájdalmas kérdést: hát ilyen az a világ, amely fölött Krisztus, a tökéletes Isten és tökéletes ember uralkodik?

Ma az Advent időszaka kezdődik el az egyházi évben. Az az időszak, amikor a keresztyén egyház az egész világon elcsendesedik és előre tekint a Karácsony ünnepére. Arra az ünnepre, amikor egészen elrejtetten, a Római Birodalom perifériájának a perifériáján, egy barlangistállóban megszületett a Megváltó. Az egyház közössége Adventben tanúságot tesz arról, hogy bár ez még rejtett a világ elől, de a betlehemi gyermekben s majd a Keresztre feszítettben felismeri azt a Krisztust, akinek a neve mindennél hatalmasabb Név. S az egyház közössége az, amely minden reménytelenség ellenére reménykedik abban, hogy e szenvedésteli világkorszaknak egyszer vége lesz s mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz majd, amiről a száz éve született Pilinszky János így ír: „A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek. Végig kocog az üvegtengeren és trónra száll. És megnyitja a könyvet.” Adventben merítsünk erőt ebből és lélekben kiáltsuk együtt a mindenkori egyházzal: „Marana tha!” – „Jövel, Uram, Jézus!”  Áldott legyen a Név!  

Dr. Gonda László