Istendicséretre ösztönöz a sok gyönyörűséges ének
Az elmúlt hónapokban szinte minden interjúalanyom hangsúlyozta, hogy nagyon várja az énekeskönyvet. Beszélgettem olyannal, aki részt vett a munkafolyamatokban, mint Papp Anette egyházzenész vagy Pölcz Ádám nyelvész, aki tanít a kántorképzőn is. Mindannyian egybehangzóan azt mondták, már nagyon érett, hogy elkészüljön. Amikor először a kezébe vette az új énekeskönyvet, mire gondolt?
Nagyon jó érzés töltött el, mert hosszú várakozás után nagy adósságot törlesztettünk. Hálás vagyok Istennek, hogy nem hiába dolgoztunk a Liturgiai és Himnológiai Bizottság tagjaival a szerkesztésen. Gyülekezeti istentiszteleteink és különböző alkalmaink gazdagodhatnak meg az új dallamok és szövegek segítségével. Énekeskönyvünk a tartalmával és a megjelenésével egyaránt felzárkózott az európai protestantizmus elmúlt években kiadott énekeskönyveihez. Örömmel forgatom, és Isten dicséretére ösztönöz a sok gyönyörűséges ének.
Az új énekeskönyvünk nemcsak megújult tartalommal, de megújult beosztással is segíteni kívánja az éneklés liturgikus funkcióját, az adott istentisztelet rendjének és az egyházi év ünnepi időszakainak megélését. A korábbi változat ötvenöt, legritkábban használt énekének kivételével fellelhető az előző énekeskönyv teljes énekanyaga. Emellett kétszáztíz új éneket is tartalmaz.
A korábbi 512 énekből csak azt a mintegy félszáz éneket hagytuk ki, amelyek hetven év alatt sem tudták megszerettetni magukat velünk. Az énekcsoportokra osztott számozással, amely az énekanyag további bővítésére hív – hiszen még vannak a csoporton belül kiadó számok – azt szeretnénk ösztönözni, hogy az énekeskönyv ügyének gondozása, a használat közben megmutatkozó további alakítás ne várasson olyan hosszú ideig magára, mint ahogyan az most történt. A megújult beosztással az éneklés liturgikus funkcióját kívánjuk segíteni az istentiszteleteinken, hogy az adott istentisztelet rendjét és az egyházi év ünnepi időszakait jobban lehessen követni. Ezért rendeztük egyházi énekeinket három nagy fejezetbe: zsoltárok, dicséretek, bibliaköri énekek. A fejezetek belső tematikus egységei szabadabb keretbe kerültek, hogy könnyebb legyen a szövegek gazdagságát fölfedezni. Nagyon vártuk már azt is, hogy a dallamok minden éneknél megjelenjenek. A kevéssé ismert, ám értékes tételeknél szöveg- és dallamigazítással próbáltuk növelni azok használatának jövőbeni esélyeit, illetve kiegészítettük az énekeskönyvet már ismert és igényelt, valamint az eddigi énekanyagot témában és stílusban gazdagító új énekekkel. Szinte minden fejezet elején szerepelnek az adott témához, ünnepkörhöz ajánlott, oda kapcsolódó zsoltárok. A zsoltárok átszövik az új énekeskönyvet, és reméljük, ez éneklésünk és imádságos életünk gazdagítását szolgálja a jövőben.
„A zsoltárok átszövik az új énekeskönyvet és reméljük, ez éneklésünk és imádságos életünk gazdagítását szolgálja a jövőben.”
Sok hasznos dolgot találhat az új református énekeskönyvben az is, aki eddig nem járt templomba, hitünk alapjaival is megismerkedhet az énekeskönyv segítségével.
Hitünk alapja az üdvtörténet, amelyet az egyházi esztendő évről évre felidéz, és ezzel emlékezni és emlékeztetni tanít. Az egyházi év ünnepei gyökeresen meghatározzák a munka, a pihenés, a megállás, az egymásra figyelés rendjét, azaz az élet ritmusát és az emberi élet minőségét. Énekeskönyvünk is segít tudatosítani: ünnepeinkkel Krisztust valljuk és ünnepeljük, és általuk tanúvallomást teszünk Urunkról. Tanúvallomásunk eszköze az imádság. Régi református énekeskönyveink évszázadokon át közöltek az énekek mellett imádságokat is az egyéni és családi elcsendesedéshez. Az 1948-as énekeskönyvben nem volt imádságos fejezet. Mi most újra visszahoztuk. A közölt imádságok kapcsolódnak az ünnepekhez, az istentiszteleti alkalmakhoz és a hét napjainak megszenteléséhez. Barta Zsolt lelkipásztor biblikus, teológiailag átgondolt, igényes szavú imádságai külön ékkövei énekeskönyvünknek.
Az elmúlt tíz év munkája, gondolom, vitákat is szült a szerkesztők között…
Csupa elkötelezett, szakmailag felkészült, az egyházzene ügyéért tiszta szívvel és művészi érzékenységgel munkálkodó tagja volt és van a bizottságnak. Soha nem kerékkötés, akadékoskodás szülte a vitáinkat, hanem a mélységes hitbeli és szakmai felelősségérzet, hogy megfontoljuk, milyen dallam- és szövegminőségű éneket adunk gyülekezeteink szájába. A kompromisszumok megtalálásához döntő segítség volt, hogy a 2010 márciusában a Zsinat által adott szerkesztési szempontrendszer első pontját érvényesítettük, amely kimondta: az új énekeskönyv legyen tudományos alapú, de gyakorlati igényű. A tudományos kutatásból leszűrt tendenciák, tanulságok jelenre adaptálását tartsuk fontosabbnak, mint a hiányzó tudományos forrásközlések pótlását. A gyülekezetszerűség maximális tiszteletben tartására törekedtünk.
Digitális formában az enekeskonyv.reformatus.hu oldalon érhető el az énekeskönyv, illetve mobiltelefonos applikáció is készült hozzá. Utóbbival elsősorban a fiatalokat célozták meg? Elképzelhetőnek tartja, hogy istentiszteleten valaki a mobilapplikációt használja?
Természetesen. Sőt, már a korábbi énekeskönyv is le volt töltve sok telefonra. Mivel a nyomtatott énekeskönyvek megfelelő példányszámú elterjedése időbe fog telni, ezért mindenképpen fontos a mobiltelefonos applikáció. Készül az énekeskönyv anyagának digitalizált változata is, amely megkönnyíti az énekek kivetítését, istentiszteleti lapok elkészítését.
„Aki erre időt és energiát szán, aki igazán akarja, aki érdeklődik iránta, annak az erőfeszítését megáldja a Szentlélek és megajándékozza megújulással!”
Sokan mondják, hogy az egyházi élet megújulásra szorul. Az új énekeskönyv lehet-e Isten eszköze egyházunk és gyülekezeteink megújulásában?
Minden korosztályra szüksége van Istennek, és a megújulásnak mindig ára van. Kellek hozzá én is. A változás-változtatás igényt tart ránk. A Szentlélek eszköztára kimeríthetetlen, amelyben benne van az új énekeskönyv is. Egyházi életünk egésze megújulásának kulcsát abban látom, hogy engedjük-e felgerjeszteni magunkban a megismerés vágyát (vö. 2Tim 1,6). A közöny, az érdektelenség, a fásultság, az unalom ellene hat mindenféle megújulásnak. Akarom-e igazán megismerni Jézus Krisztust, a Szentírást, a keresztyén tanítást, az énekeinket, az istentiszteletünk logikáját, az egyházunk történetét. És még sorolhatnám… Hajlandók vagyunk-e erőfeszítést tenni ezeknek a kincseknek, örökségünknek az átvételéért? Aki erre időt és energiát szán, aki igazán akarja, aki érdeklődik iránta, annak az erőfeszítését megáldja a Szentlélek, és megajándékozza megújulással. Az újat abban éri tetten, hogy élettel telik meg az egyháziassága, elkezdi otthon érezni magát a gyülekezetben, értelmet nyernek számára az Ige szavai, magáénak érzi az énekeinket, imádságainkat, liturgiánkat.
A zsoltárok, dicséretek énekelt imádságok, az összes emberi érzést bemutatják a haragtól a kétségen át Isten dicsőítéséig. Az sem mindegy, hogyan szólaltatjuk meg őket. Szakemberek azt is megfogalmazták, hogy jó lenne, ha a gyülekezetek nemcsak az ismert énekeket énekelnék, hanem nyitottabbá válnának az új vagy újabb megismerésére. Az új énekek zömmel a bibliaköri énekek fejezetében kaptak helyet. Ilyenek például a népdalzsoltár-feldolgozások, a 20. századi modern zsoltárparafrázisok (például Gryllus Dániel és Pálhegyi Dávid énekei), ezek kapcsolódási pontok lehetnek a fiatalabb nemzedékeknek. Talán az sem véletlen, hogy a november 21-i hálaadó istentiszteleten olyan neves énekesek éneklik a dicséreteket, mint Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, valamint Molnár Ferenc Caramel.
Nekünk bárhol és bárki által vállalható, értékes énekkincsünk van. A neves énekesek felkérése tudatosan történt, és ökumenikus nyitottsággal. A népdal és egyházi ének kapcsolata, kölcsönösen ihlető hatása a zenetörténet széles kutatási területe, amelynek mindkét területen járatos megszólaltatója a római katolikus Sebestyén Márta. Molnár Ferenc Caramel a törökszentmiklósi református iskolából indult, és számára is ismerős a református énekek világa. Az evangélikus Gryllus-testvérek zsoltárparafrázisaiból néhány található az új énekeskönyvben, de az evangélikus korálok is kedves, közös örökségünk. Történelmi énekeskönyveink énekei kölcsönösen hatottak egymásra, és mindig voltak átfedések repertoárjainkban.
Sokszor hallani azt a kritikát is, hogy a hívek éneklése kissé „megfáradt”. Az új énekekkel könnyebb „dolguk” lesz a kántorképzőknek, kórusvezetőknek?
A tanulás mindig erőbevetést igényel. Nem mindegy, hogy ki és hogyan motivál, hogyan kelti fel az érdeklődést az új énekek megtanulására. Az énektanítás nem véletlenül lett hosszú évek óta a kántorképző tanfolyamok tantárgya. Most minden leleményességre és lelkesedésre szükség lesz. Sokat vártunk arra, hogy ezt kamatoztassák kántoraink, karvezetőink, énektanáraink. Remélem, mindent megtesznek azért, hogy felgerjesszék az énektanulás iránti vágyat!
Hitünk megélésének az egyik legfontosabb területe a zene: a közös éneklés, az orgona hangja, amelyek betöltik a templom terét. Hogyan jelent meg az ön életében a zene iránti érdeklődés, és miért épp az orgonát választotta?
Gyermekkoromban szinte naponta hallottam édesapámat harmóniumozni, mert Tornyospálcán akkor még nem volt orgona. Itt tanultam meg bánni a billentyűkkel. Sokat hallottam tőle Albert Schweitzerről, aki nemcsak afrikai betegeit gyógyította, hanem elindította a régi barokk orgonák hangideáljának mozgalmát, és orgonareform-mozgalmat indított a mechanikus traktúrájú műemlék hangszerek megmentéséért. Amikor tizenkét éves koromban Kabán már igazi orgona mellé ülhettem, tudtam: ez lesz az én hangszerem, amely azóta is a zenei hangzás teljességének élményével ajándékoz meg.
Olvastam egy interjúban, hogy a középiskolában oszlopos tagja volt a Kollégiumi Kántusnak, és tehetségesen orgonált. Komolyan foglalkozott önnel az iskolában Karasszon Dezső orgonaművész. Tanulmányai során megcsillant annak a lehetősége is, hogy az orgonatanszakra felvételizik, miért választotta mégis a teológiát?
Miskolci orgonatanulmányaim idején évente egy-két orgonistahely volt a Zeneakadémián, jelentkező meg sokszorosan több. Számomra az istentiszteleti életben való szolgálat volt a cél, amit én nem a hangszertanulás útvonalán, hanem a gyakorlati teológiai tanulmányok, azon belül a homiletika és a liturgika tudománya felől értem el, amiben a korábbi zenei tanulmányaim csak segítségemre voltak.
„A gyülekezeti élet élénkítése, az istentiszteletek élőbbé tétele folyamatos feladatunk.”
Püspökké szentelésekor azt nyilatkozta, hogy a gyülekezeti élet élénkítését, megújulását, az istentiszteletek élőbbé tételét tekinti fontos feladatának, mert ez az, amire óriási szükség van. Mindez azt a célt szolgálja, hogy „aki közénk tartozik, érezze: jó reformátusnak lenni, jó reformátusként élni az életünket” – nyilatkozta ezt 2015-ben. Hogy látja, sikerült? Jó ma reformátusnak lenni?
Református hitemet nem cserélném fel semmilyen más hitre. A gyülekezeti élet élénkítése, az istentiszteletek élőbbé tétele folyamatos feladatunk. A világjárvány most még meg is nehezítette a dolgunkat, de rávilágított arra, hogy a bibliai üzenet, a lelki tartalom, az igehirdetés semmivel nem pótolható. A Krisztus-közép nem hiányozhat, mert akkor nincs mit körülvennie a többi istentiszteleti elemnek. Amikor ezek harmóniája megvalósul, akkor ott jó református istentiszteletet ünnepelni.
Forrás: reformatus.hu
Fotók: Bazánth Ivola